Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Romsics Imre: A juhászok legeltetésének rendje Homokmégyen a XX. században
Tisicum XVIII. ROMSICS IMRE A juhászok legeltetésének rendje Homokmégyen a XX. században Ez idáig öt tanulmányban igyekeztem föltárni és fölvázolni a homokmégyi juhászat problematikáját. Mindegyik tanulmány sajátossága, hogy az 1990. február 4-én, váratlan hirtelenséggel elhunyt Bényi János életének példázatán keresztül igyekezett bemutatni a tartási típusok közötti különbözőségeket.1 Élete során három tartási típus szerint szervezte gazdaságát, melynek vizsgálata közben a hasonlóságok mellett számtalan eltérést is találhattunk.1 2 A vizsgálódási módszer természetéből adódóan a tanulmányok alkalmasak arra is, hogy leírják a XX. század során bekövetkezett változásokat.3 A homokmégyi juhászairól azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy számtalan tradíciót őrzött meg a hajdani kalocsai határ legeltetésének rendjéből.4 A valamikori kalocsai határ juhászatának kutatása új adalékokkal gazdagíthatja a Duna-Tisza köze páratlan pásztorkultúráját.5 Az Alföld azon tájáról alkotott képünket bővítheti, melyen gyakran megfordult kutatóként és barátként Szabó László. Ezen írásunkkal tisztelgünk hetvenedik születésnapja előtt. A birka Homokmégyen nem ismerték a juh elnevezést, birkának hívták az állatokat. A kihajtás egysége a birkafalka volt, amely nem függött a benne levő állatok számától. A meddőfalkába az Őrüket, a meddőket, a toklyúkat és a kosokat verték egybe. A nőstény állat neve volt a birka. A nőstényeket egy éves korukig báránynak, majd első ebesükig, vagyis két éves korukig toklyúnak nevezték. Első vemhességük alatt előhasi birkaként emlegették őket. Néhányan jerkének nevezték a nőstényeket, akik a kétéves állatokat jerketoklyúnak hívták. A fejős birka volt a canga. A hím állat neve kos, kiherülés után ürü, egy éves kor előtt kosbárány vagy ürübárány, két 1 ROMSICS Imre 1992.; uő: 1998.; uő: 2001.; uő: 2009.; uő: é.n. 2 Bencsik János a Hortobágyon ötféle tartási típust ír le: a., társasági juhászat, b., a magatarti juhászat c„ paraszti juhászat d., részesjuhászat e„ urasági juhászat. BENCSIK János 1969. 93.; uő: 1971.158-162. 3 K. Kovács László már 1948-ban fölhívta a figyelmet az állattartás kutatásában a változásvizsgálatokra. K. KOVÁCS László 1948.18. 4 A gyűjtés és a földolgozás egyetlen személy tudására alapozódott. A váratlanul elhunyt Bényi János adatközléseinek értelmezésében segítségemre voltak: testvére, Bényi István (1924) juhász, Alsómégy; fia, Bényi János (1932) juhász, Homokmégy; Markella Lajos (1924) az utolsó alsómégyi pusztagazda, Alsómégy; Romsics (Páli) Ignác (1913) az utolsó legeltetési bizottsági elnök, Homokmégy. Közléseikre a pontosítást igénylő és ki nem kerülhető adatoknál tartottam igényt. 5 A Duna-Tisza közének állattartásáról lásd: TÁLASI István 1936/b., NAGY CZIROK László 1959., MADARASSY László 1912. éves kor előtt ürütoklyú. Mustrának nevezték a foghíjas birkákat, melyeket vágásra adtak el. Áruk a rendes birkáéval egyezett meg. A termelőszövetkezetben selejtnek nevezték a mustrákat. A XX. században szinte kizárólag merinót tartottak. Közepes hosszúságú, fehér gyapjából fonták a legfinomabb fonalat. Jól lehetett hasznosítani tejét és húsát is. A merinótól erősebb és nagyobb húsú a cigája. Dénónak is nevezték, de inkább a keresztezettekre használták ezt a kifejezést. A cigája fekete pofájú, szálkás szőrű tarka birka, hosszú, durva, barna gyapjúval. Igénytelen, nagyon jó tejelő. Jól bírta a ridegtartást. A merinónak nevezett állatok nagyobb hányada kevert volt.6 Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a merinó és a cigája kereszteződéséből született meg az a homokmégyi birkafajta, mely oly jól bírta az örjegi téli legeltetést. A fajtatisztaságra nem vigyáztak. Bényi János így fogalmazta meg ennek bizonyságát: „...a rackakos ulyan jó vöt, hogy az egész nyájat mögűszte. Écaka is mindég dógozot." Bényi János az 1940-es évek elején Erdélyből hozatott racka birkát egy vasutassal. A gyapjúja nem volt érték, mert keveset adott. Akkor ért valamit, ha a bőrön maradt. A racka birka bőréből sapkát is varrt, „...ulyant mind a perzsa" - mondta. Levagdosta és eladogatta őket, a kollektivizáláskor már nem volt a tálkájában. Ismerték ezek mellett a lamburt, amely a nagy gyapjától nem látott. Kényessége miatt nem szerették. Nagy testű, fehér birka volt a fríz. Szőre hasonlított a cigájához, de tejhozama azétól is nagyobb. Hallottak a Dunántúli citkáról is, de Homokmégyen azt nem tenyésztették. A homokmégyi birkatenyésztés nagy hagyományokkal rendelkezik,7 kisebb-nagyobb mértékben minden parasztgazdaságban szívesen tartották a jószágokat. Az ünnepek ételsorából elmaradhatatlan volt a birkahús, melyet birkapörköltként (birkapaprikásként) vagy birkahúsos 6 Lásd még ROMSICS Imre 2009.116. 7 Már a török megszállás alatt is jelentős állomány legelt az örjegi területeken. Erről lásd: ROMSICS Imre 1987.71.; VASS Előd 1980. 97., 100., 104., 113., 116., 118. | 386
