Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Viga Gyula: „Amidőn Isten eő szent felsége a föld termésére alkalmatos esztendőket szolgáltat” A vízrendezés előtti Bodrogköz földműveléséhez
Néprajz az újvilági eredetű kapásnövény művelését a lakosok erősen gyakorolták,56 Falvak egész sora vallja, hogy a gazdáknak a telkükön dohányos kertjük volt. Agárd: „Ezen helységben három gazdának telken kivül, telkében háromnak gyümölcsöse, sokaknak káposztáskertye, mindeniknek pedig do- hányoskertye telkében vagyon."57 Hasonló szerepel egyebek mellett, például Ágcsernyő, Bély, Bottyán, Dámóc, Láca, Leányvár, Nagytárkány, Riese és Semjén úrbéri bevallásában. A forrásunk részletezően megemlékezik a dohány - faianként különböző - gazdasági hasznáról is. Karosa-. „Doháno- kat is, noha nem bövséggel, de csakugyan annyira valót csinálnak, hogy annak is termésekbűl avagy csak két-három forintot is beszerezhetnek."56 Királyhelmec: „Dohánytermés- bül szükségek pótlására jövedelmecskéjek vagyon, melyet részében itthon is eladgyák, ami pedig háznál el nem kél, Újhelyben, Gálszécsben és Ungvárra szokták hordani.”59 Kis- géres: „Ezen helységbeliek dohányt szoktak ültetni, melynek termését Ujhelyben vásárokra szokták hordani eladni. De itt, háznál is megkeresik a vivők, mivel az érdemes személyű rendek használására is alkalmatosnak tartatik. Melynek jövedelmébűl 7-8 s 10, s legfeljebb 12 forint jövedelmecs- két bészerezhet egynémely lakos gazda.” Kiskövesd, Kis- rozvágy, Bodroghalom, Nagygéres, Nagykövesd, Nagyroz- vágy, Pálfölde, Rád, Szentes, Szerdahely, Szinyér, Szomotor, Szög, Vécs, Véke, Ágcsernyő, Bély, Bottyán, Dámóc, Láca, Leányvár, Lelesz, Nagytárkány, Perbenyik, Polány, Riese és Semjén: azaz jószerével a felső-bodrogközi települések mindegyikén volt valamilyen gazdasági jelentősége a dohánytermesztésnek. Egyedül Bély investigatioja említi, hogy földesuruknak kilenceddel tartoztak a dohány után is. Ez nem csupán azt igazolja, hogy az újvilági kultúrnövény két-három emberöltő alatt helyet kapott a Bodrogköz jobbágyparaszti gazdálkodásában, hanem talán azt is, hogy a földesurak éppen a jobbágyaik jövedelemhez való jutása érdekében nem adóztatták közvetlenül a dohánytermesztést.60 Bár forrásunk önmagában kevés a megítéléséhez, de ez vet némi fényt a jobbágyparasztok gazdasági stratégiájára, üzemszervezetére is, amelyben a piacozásnak, a készpénzhez való jutásnak a XVIII. század második felében már bizonyosan nagy jelentősége volt.61 A görögdinnye (Colocynthis lanatus) és a sárgadinnye (Cucumis meló) termesztése a XVI. századig vezethető visz- sza Magyarországon, de a szélesebb körű elterjedésével összefüggő gyümölcskereskedelem csak a XVIII. századtól adatolható kellő biztonsággal. AXVIII-XIX. században márkirajzolódnak a dinnyetermesztő körzetek is, amelyeket a piacok tartanak el. A XVIII-XIX. századi statisztikák nem tesznek ugyan említést a Bodrogköz dinnyéjéről, de a vidéket leíró Molnár András 1799-ben megfogalmazta, hogy a Bodrogközön a dinnyét „erősen termesztik”, s külön is kiemeli Karost, mely falut híresnek tartja a dinnyéjéről.62 Forrásunk ritkán említi a dinnye termesztését, s nem árulkodik arról, hogy a másodlagos gazdasági hasznot adó újvilági kultúrnövény az irtványokon vagy a kertekben termett. Karos: ....valami kevés dinnyét is szoktak vetni, melybűi mikor ideje van, az gazdasszony házi szükségére egy-két garast fordíthat". Pácin: „Mikor ideje szolgál, kevés dinnyét szoktak vetni, melyből néha egynéhány garaskát kapnak."63 Hasonlóan csekély gazdasági jelentőségét említi a dinnyének Szomotor és Karcsa bevallása. Bizonyos, hogy ennek az újvilági kultúrnövénynek a bodrogközi felvirágzása a vízrendezés után következik be, a homokos partok aljának elfoglalásával. Tanulságos végül egy pillantást vetni az úrbéri bevallások IV. kérdéskörének 3. pontjára, amiben az adott település kereskedelmével, vásározási-piacozási lehetőségeivel kapcsolatos információk lelhetők. A bodrogközi falvak zöme a szarvasmarhák és a sertések értékesítésének lehetőségét említi, amit el sem mindig kell hajtani a - zempléni, helmeci, leleszi, újhelyi, ungvári, gálszécsi, kisvárdai, bodrogkeresztúri - so- kadalmakba, gyakran helyben is felvásárolták azokat a kereskedők vagy a mészárosok. Pácin bevallása meg is jelöli, hogy - Gálszécs marhavására mellett - „a Bodrogközben Helmecen és Zemlényben Szent András, Luca és Újesztendő napján jó sertésvásárok esnek, melyben kinek hízott sertése van, jó áron eladhattya".6'1 Ezeknél sokkal összetettebb a naturálék értékesítésével kapcsolatos lehetőségek képe. A falvak egy részében azt vallották, hogy a naturálék értékesítésére lehetőségük volna, amennyiben lenne mit eladniuk. Hasonlót fogalmaztak meg éiettyek értékesítési lehetőségét illetően is. Voltak azonban települések, amelyek „aprólékos házi takarmányaik”65 (Pácin), „magok naturáléjok”66 (Kisúj- lak) piacra hordásáról és pénzre fordításáról számoltak be. Főleg Újhely - heti két piac Sárospatak, s a többi hegyaljai mezőváros piacait, gyalogvásárait, hetivásárait jelölik meg az értékesítés helyeként. A történeti táj északi részén, a Latorcához közel fekvő falvak bevallásában az észak-zempléni mezővárosok, Varannó, Sztropkó, Hanusfalva és Homonna mezővárosait, illetve Ungvárt említik piacukként. Szerdahely bevallása például részletezi, hogy mik voltak a piacra vitt naturálék: lencse, borsó, fű káposzta, „úgy gyenge, mint ért kukurica csőjében"67, csirke, tojás, tyúk, s mindenféle szár56 PÜSPÖKI NAGY Péter 1977. 909., UDVARI István 1992. 80. 57 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 109. 58 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 21. 59 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 26-27. 60 TAKÁCS Lajos 1964.17. 61 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1989. 359-381., VIGA Gyula 1996. 111-165. 62 Molnár András leírását közli: UDVARI István 1992. 80., 84. 63 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 61. 64 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 61. 65 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 61. 66 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 43. 67 TAKÁCS Péter-UDVARI István 1995. III. 43. 381
