Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Bódán Zsolt: A magyar parasztság és az öngyilkosság
Néprajz ha nem teljesítik a kívánságát.27 Pócs Éva számos, az antikvitásig visszanyúló példát hoz arra vonatkozólag, hogy a szabálytalanul meghaltak (öngyilkosok) lelke forgószél, vihar alakjában jelenik meg. Ezek a kereszteletlenek vonulnak a felhőkben, és hozzák a vihart, a jégesőt.28 Ez a képzet, mely szerint a forgószélben a gonosz lények, rossz lelkek, boszorkány, szépasszony, garabonciás jár - a magyar nyelvterületen is közismert.29 A kapcsolat talán valahol ott kereshető, hogy az öngyilkos lelke kárhozott, bolygó, kirekesztett, rossz lélek lesz, s ezek járnak a szélben, viharban (keresztény hatásra esetleg éppen a pokolra tartva). Egy másik, az időjárással valamilyen szinten kapcsolatban lévő hiedelem megértéséhez tudnunk kell, hogy a korábbi évszázadokban általános gyakorlat volt, hogy az öngyilkos nem részesülhetett egyházi temetésben, és nem is harangoztak neki.30 Valamint az is ismert, hogy a vihar, jégeső elhárításának bevett módszere volt a harangozás.31 Általánosnak tekinthető az a hiedelem is, mely szerint, ha öngyilkosnak harangoznak, akkor a harang elveszíti erejét, nem használ a vihar ellen.32 Ugyancsak az időjárás megváltozásának kérdésköréhez sorolható, de egyben az idegen hatottnak a falu határán történő átszállításával is összefüggésben álló az a tóalmási (Pest-Solt-Pilis-Kiskun m.) adat, mely szerint, ha a határban valaki felakasztja magát vagy öngyilkost szállítanak arra, akkor rossz lesz a termés: vagy megfagy vagy elveri a jég.33 Az öngyilkos temetésére vonatkozólag az újkortól napjainkig terjedő elszórt néprajzi adatokból a következő kép rajzolható meg. Azok, akik idő előtt, Isten akarata ellenében önhatalmúlag végezték be életüket, nem részesülhetnek a természetes körülmények között eltávozottaknak kijáró temetési szertartásban. A feudalizmus korából származó néhány adat szerint testüket, mint a gonosztevőkét, elégették. Az általános gyakorlat szerint az öngyilkos nem nyugodhatott a temető megszentelt földjében, csak a temetőn kívül, annak árkában, vagy ha mégis, akkor csak félreeső helyen, a sarokban, a többi sírtól elkülönülve helyezték el. A temetés pap nélkül, a hagyományos egyházi szolgáltatások (pl. harango27 GULYÁS Éva 1976. 84. 28 PÓCS Éva 1989. 37-40. 29 Ld. HOPPÁL Mihály 1982. 555. és a hiedelemkötetek vonatkozó részei. 30 Az ide vonatkozó adatokat ld. 34. lábjegyzet. 31 HOPPÁL Mihály 1982. 555.; PALÁDI-KOVÁCS Attila-HOPPÁL Mi- hály-KÓSA László 1979. 468. A hiedelemkorpuszokban számos további adat található a vonatkozó részeknél. 32 BÓDÁN Zsolt 2003.; PÓCS Éva 1977. 55.; VEREBÉLYI Kincső 1998. 142.; KESZEG Vilmos 1999. 289. 33 VEREBÉLYI Kincső 1998. 85. zás) megvonásával történt.34 Ez a gyakorlat mind a katolikus mind a protestáns közösségekben általánosnak számított, az utóbbiaknál szamártemetés35 megjelöléssel. Napjaink felé haladva az időben azonban - pontosan nem datálható, területenként eltérő módon - fokozatosan enyhült. A halott már bekerülhetett a temetőbe, részesülhetett egyszerűsített egyházi szertartásban, a pap esetleg nem ment házhoz, de már ott volt a temetőben, ha nem is teljes papi díszben. Megnőtt azoknak a száma, akik arra hivatkozva, hogy tettük elkövetésének pillanatában beszámíthatatlanok voltak, már teljes szertartásban részesülhettek. Végül napjainkra a magyar nyelvterület döntő részén már csak az emlékezetben él az egyházi megkülönböztetések gyakorlata. Ennek a tendenciának az érzékeltetésére érdemes összevetnünk Gyimesközép- lokés Fúrta példáját. Előbbi a történelmi Magyarország keleti részén, mondhatjuk a magyar nyelvterület peremén elhelyezkedő, tisztán katolikus közösség. A faluban az egyház hivatalos álláspontjának megváltozása ellenére az öngyilkosok még mindig nem részesülnek egyházi temetésben a lakosság döntő többségének elfogadásával megerősítve. Külön temetőjük van a rendes temető kerítésén túl, amit egy sze- kérútról könnyen meg lehet közelíteni, s így a holttestet nem kell a megszentelt földön átvinni. Az ilyen halottakat még harangszó sem kíséri utolsó útjukra, hacsak nem délre időzítik a temetést.36 Ezzel szemben a vegyes vallású (1/3 részt katolikus, 2/3 részt református) Hajdú-Bihar megyei Furtán ma már a nyomait is alig lehet megtalálni ennek a sajátos temetési gyakorlatnak. Míg a katolikusok körében él az emléke annak, hogy a XX. század elején még voltak, akiket a temetőn kívül temettek el, és az egykori temetőárokban (mely azóta a temető bővítésével éppen annak közepére került) megtalálható egy egyszerű fakereszt, egy öngyilkosságot elkövetett fiatal lány monogramjával, addig a református lakosság körében már az emlékek között is alig találjuk nyomait az ún. szamártemetésnek. Fia az egyházi anyakönyvek oldalait összevetjük ezekkel az adatokkal, láthatjuk, hogy az elmúlt 100 évben mindössze két olyan öngyilkos volt a katolikusok között, aki nem részesült egyházi szertartásban: egy 1930- ban és egy 1937-ben. Emellett az 1960-as évekig valameny- nyi eset mellett ott szerepelt a bejegyzés, mely szerint tettét 34 A temetési szertartás különbözőségére vonatkozó adatok: BÓDÁN Zsolt 2003.; CZANK Gábor 2003. 97-98.; KISS Lajos 1920. 92.; B0NDÁR Ferenc 1982. 38.; CSÁKI Károly 1999. 48-50.; GULYÁS Éva 1976. 84., 85.; BOSNYÁK Sándor 1984. 137.; Uő. 1980. 224.; KRUPA András 1973. 204.; BARTHA Elek 1985. 157.; PÓCS Éva 1964.104; VIRT István 1987. 98., 99.; JUNG Károly 1978.162-163.; BALÁZS Lajos 1995.197-199.; FEHÉR Zoltán 1975. 55.; KUNT Ernő 1981. 111.; Uő. 1987. 89.; TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 192., 808.; BÖSZÖRMÉNYI Ede 1991. 23., 24.; PETÁN0VICS Katalin 1999. 559.; BERTA Péter 2001.128-130.; ZONDA Tamás 1995. 45-46. 35 Sajátos kifejezés, mely elsősorban protestáns közösségekben élt a normálistól eltérő temetési gyakorlatra. Ld.: CSEFKÓ Gyula 1934.; POCSAINÉ EPERJESI Eszter 1999. 36 Gyimesközéplokon már évek óta rendszeresen végzek gyűjtéseket az öngyilkosság témakörére vonatkozólag. Ld.: BÓDÁN Zsolt 2003. 323
