Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó István: Egy város jelvényekkel írott történelme
Történelem 22. kép a szószék Tallinn legismertebb XVII. századi kőfaragójának, Christian Ackermannak a nevét örökíti ránk templomi barokk műalkotásaival, s a Dóm falait díszítő címereivel és sírfelirataival. Ha nem is mindegyik az ő munkája, az bizonyos, hogy az ő műhelyének terméke. A Dóm tornyát - amely TALLINN feliratú kis jelvénymellékletükön fehér zománc háttér alapon és a torony megkettőzött aranyozott körvonalaival került a képmezőbe - jóval később, 1778-1779-ben helyezték a toronysisakkal együtt az épületre. Amikor 1952-ben a város történetét feltáró első régészeti ásatásokat végezték, sok korongolt agyagedény töredéket találtak a város XII-XIII. századi időszakából. Ezek derítettek fényt arra, hogy az észt őslakók települése a X. században keletkezett a Toompea mintegy hét hektárnyi területén, ami egyúttal azt is jelentette, hogy Tallinn Esztonia legnagyobb városa lehetett. Itt épült fel a Toompea kastély, az észt főváros egyik legérdekesebb épülete. Nagy parkra néző nyugati oldalán napjainkig megmaradt a kastély középkori erődítményfala erős sarokbástyáival, melyek sarkainál több évszázadot átölelő különféle építészeti stílusú átépítések nyomai láthatók. 1219-ben került a terület a dánok birtokába, s a győztesek azonnal hozzákezdtek az úgynevezett Kísérőd építéséhez. Tízesztendei munkával emelték azon a helyen, ahol ma a Toompea kastély áll. 1346-ban a Kiserődöt átépítették, lezáró munkálati a XIV. század végére fejeződtek be. S ekkorra a kastély külső formája alapvetően megváltozott. Erődítményfalának hossza 1,5 kilométer, vastagsága átlagosan 2,5 méter, magassága pedig 20 méter volt. A falakból napjainkig megmaradtak a nyugati és északi részek, valamint a keleti falak egy része, ezenkívül három sarokbástya: a Hosszú Hermann, a Piltstaiker és a Landskrone. Közülük a legnevezetesebb a délkeleti sarkon álló Hosszú Hermann, amely eredetileg is a legmagasabb bástya volt 35 méteres magasságával, de később még 10 méterrel meg is emelték. Átmérője 9, 5 méter, magassága 46 méternyi volt. Alja középkori, részben sziklába vájt börtönként szolgát. A cellák nem rendelkeztek ajtókkal, a rabokat az első szint padlójába vágott résen engedték le mintegy húsz méter mélységbe. A Felsővárosnak (=Toompea) - akár a tenger, akár a szárazföld felől szemléljük is a várost - már messziről meghatározza a látképét az Oleviste templom bazilikarendszerű épülete égbe magasló, jellegzetes tornyával. „Csaknem 124 méteres karcsú, hegyes tornya Tallinn sziluettjének talán legszembeötlőbb alkotóeleme. Az északi országok legnépszerűbb szentjének, Ólainak szentelték. Külsőre ez a legszebb, formában leggazdagabb, késő gótikus épület Észtországban. Az Oleviste templom méreteiben monumentális. Tornya a késő középkorban még a mainál is magasabb volt. Középső hajójának magassága 31 méter, amihez mérhető nincs a Baltikumban. A templom 1820-ban leégett, de 1840-ben csaknem eredeti állapotában helyreállították,”19 Ezekről az egész Tallinnt már messziről meghatározó, kimagasló tornyokról és építményekről, melyek a tenger felől érkező hajók számára is a város sziluettjét mutatják, több jelvény is készült. 22. Ezek együttes képe látható azon a TALLINN feliratos példányon, amelyik eltér az eddig bemutatott jelvényábrázolások megjelenítési formájától: azaz a bronz-alapanyag hatását szuggeráló jelvény-típusoktól. Ez ugyanis egy körformátumba komponált, vékony fémlemezre színes zománc technikával rögzített, másfél centi átmérőjű kis kitűző, amely ezt a jelenben is szemlélhető időszakot idézi fel. 23. Egy másik - ugyancsak TALLINN feliratú, de a többséget jelentő bronz-réz hatást keltő jelvény viszont magát a Hosszú Hermann bástyát jeleníti meg. Tetején a jelvény síkjából kiemelkedő zászlórúd és lobogó-részlet áttöri a felület alul ívelt záródású, álló téglalap formájú mezejét, amelyben a Tallinn kiscímerét jelentő stilizált kereszt háromszor is feltűnik. A felsővárosi monumentális építmények közvetlen folytatását látjuk a Lühike jalg Alsóvárosba vezető lépcsősorán leereszkedve. A Niguliste templom égbe meredő tornyával ugyanis semmivel sem kelt szerényebb és szegényesebb látványt, mint a Toompea idézett és jelvényeken is megjelenített építményei. Az első adatok szerint Szent Miklósnak, a tengeri hajósok védőszentjének tiszteletére emelték. Eredetileg háromhajós, fedélszékes tetővel, de az 1433-as tűzvész után átépítették gótikus stílusú bazilikává. A Niguliste a város német polgárságának temploma volt. A második világháború harcai során jelentős sérüléseket szenvedett, tűz pusztította, tornya találatot kapott és megsemmisült, sisakját csak az 1970-es években sikerült pótolni. A belső emlékek közül is sok érték károsodott, de a lübecki Hermann Rode 1482-ben faragott oltára megmenekült, s részben fennmaradt egy másik lübecki művész, Berndt Notke Haláltánc című festménye, amelyen pápát, kardinálisokat, nemeseket, fiatal dámát és 19 BERECZKI Gábor 1975. 27. 253
