Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó Anna Viola: Forog a film a Hortobágyon
Tisicum XVIII. kristályvíz. (...) Azt a keveset, amit tud, a szívével és a leikével érzi át. Mi hajszoljuk a változatosságot, futunk a hírnév, a csillogás után, ő megmarad a puszta egyszerűségénél s csak egy csillagot ismer: a Honszerelmet” - rajong az előadó. Mindeközben sorban bemutatja Farkas Berti mátai biztos képét, majd a pásztorokét, kik „szilaj vérnek, viharedzettek és a vakmerőségig bátrak - egymással se nagyon barátkoznak; kiki ismeretséget köt a nap járásával és a csillagokkal”. Látjuk a juhászt szamarával, látjuk és halljuk furulyáját, nótáját, mulatságát. Látjuk az állatokat, külön bemutatva a főkolomposokat. „A kolompnak igen szép a zenéje. És hol szólhatna szebben, bájosabban, mint a hortobágyi nagy pusztán. Itt folyton cicázik vele a féktelen szél, körben forog, hosszú vonalban kinyúlik, fölcsap a magasba, majd búgva leereszkedik. Szüntelen nyelvel, örökösen megrez- dül, hol lágyan, hol mélabúsan, most haraggal, most öblös méltósággal kongva, avagy szomorkásán, reszketve pönög, akár csak valami gingalló-csengő, amelyet anyja ölében játszó pásztor gyerek ráz..." - halljuk a hangeffektet.46 * „Lám- lám, szinte észrevétlenül benne vagyunk már a pusztai élet hangulatában" - vezet tovább Lovász - és sorra látogatjuk a törzsgulyát, a cifra ménest ezer csikóval, és mozgóképen látjuk a csikósok futtatását, a pányvavetést: ezt a jelenetet külön megrendelte az operatőr. A vendégek megérkezésekor a várakozó csikósok ostorpattogtatással megriasztják a ménest. „Felkapja a fejét, és idegesen hegyezi a fülét a sok ló s zavarodottan, eszeveszett hajszában fut, amerre lát. A csikósok közül kiválik Kapronczi István s fut a ménes mellett egy kiszemelt ló közelében. Egyszerre megfeszül a lába mint egy cövek, s abban a pillanatban belesüvít a levegőbe a kihajított pányvája. A továbbiramodott ménesből egymagában visszamarad egy szép vasderes ló, nem ereszti a nyakára hurkolt kötél. Hetvenkedik még, szeretne szabadulni, de jó kézben van a kötél másik vége, István lépésről lépésre közeledik az állathoz, s mikor elérte, megveregeti a nyakát, leveszi róla a hurkot és a másik pillanatban már fent ül a hátán s vágtat a többi után, hogy összeterelje a megvadult ménest” - írja le a jelenetet Lovász. S erre bizony szükség is van, mert a film ez esetben nem nagyon sikerült: a kép „a sík pusztából óriási tért ábrázol, a vetítőgép megindulása után percekig nem lát a néző semmi mozgó figurát a képen, s mikor végre az előtérben felismeri őket, rögtön el is tűnnek a szeme elől." Ez a hiba azonban nem az operatőr, hanem a kamera kezdetlegességének tudható be. Zitkovszky „keskenyszögű fényképező apparátusával” csak mozdulatlanul, rögzített kameraállásból lehet felvételezni: a mozgófilm is inkább lefényképezett színpad még: jobbról belépni és balról távozni lehet 46 Az Alföldi képek már tartalmaz egy írást A kolomposok címmel a megfelelő hangú kolomp kiválasztásának fáradtságos munkájáról és az „állatelöljárókról”, amely szövegrészt Lovász átemelte a Délibábok hazájába is (LOVÁSZ János 1899. 43-46); ahogy a birkanyírás az eredeti szövegben itt következő epizódja is szóról-szóra megtalálható már e kötetben. (LOVÁSZ János 1899. 68-70) a kép kicsi kockájából, illetve abban mozogni; ilyen bonyolult, kiszámíthatatlan terű, koreografálatlan és mozgalmas jelenet rögzítésére tehát még nem alkalmas. A kevésbé mozgalmas életet élő juhászokkal találkozunk ezután, s csacsijaikkal, pulijaikkal. „Az a juhász csapat, amelyik a kőhíd torkolatánál készülődik a debreceni vásárra, valósággal festői karaván; de kint a nyáj közelében egy másik csapat már azt is bemutatja, hogy tud valamit: rendeznek hirtelenében egy kis parázs csacsiversenyt.” És ezt, a juhászok csacsiversenyét, ismét mozgóképen látjuk. A híd lábánál maradva birkaúsztatás képei következnek, miközben a parton a juhászok békésen szalonnáznak. „Ahol ni, a számadó, nagyot húz a facsobánból, jeléül annak, hogy nem zavarta mi sem az étvágyát”. Néhány napra rá a hodály előtt nyírják a keresztvízen átment állatot - erről is szakszerű ismertetést és részletes képsorozatot láthatunk. A képek generálták a következő epizódot: a birkanyíró ollóval végzett pusztai fodrászkodást. Haranghy képén még Rimóczy, a hortobágyi csárda híres vándorhegedőse is az olló alá ül. „ Csak egy-két hajításnyira kell innen felfelé haladnunk, akár csolnakra is ülhetünk s látni fogjuk, hogy a hortobágyi puszta tájképekben is igen gazdag. íme, nézzenek körül. A partról szeszélyes cikk-cakkban fűzfák hajlanak a fodros vízszínre, odébb nádas zizeg, vadrucák, sirályok röpdösnek körülte s jobb kéz felől - mint Senki szigetén - ott pihen a halászkunyhó. Előtte kenyérsütő kemence, háta mögött szerszám-ka- mara...”- látjuk a képeket. A továbbiakban Haranghy téli képei nyomán ugyanezt a tájékot megnézhetjük hóban-fagyban is - Lovász leírja a látványt. „Az öreg halász elunván a nagy téli semmittevést, pipát dug a szájába, léket hasít a jégen s neki feküdve, lesi merettyűjével a pikkelyes zsákmányt. Úgy néz ki az öreg, mint valami szicíliai kalóz-király, de ő nem tud erről semmit, csak azt érezi, hogy e nagy világon olyan kiváló jó dolga egy halásznak sincs, mint éppen nékie.” Visszatérve a nyárba - „egy címeres ökör egész szépségében áll közvetlenül előttünk. Míg gyönyörködünk benne, Jankó már feltelepedett a kettős kút kávájára. Ismerősei vannak körülte. A testvérbátyja húzza a kútostort, az a meglettebb korú ember pedig, aki a kút mellett éppen most tömi pipáját a kostökből: Jancsinak a szülő édesapja...” - írja le és személyesíti meg Haranghy képeinek szereplőit Lovász. „Ismét egy pásztorház, itt már ebédeskednek - látjuk a következő képet -az a csoda, hogy a számadó bojtár abban a nagy bundában össze nem fő”. „Kisvártatva másik számadó házához érünk; itt már vasaló is mutatkozik. Az akácfák árnyékában szinte szeretnénk egy kis pihenőre márleheveredni...”- de nem lehet, mert délibábra leszünk 216
