Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)

Muzeológia - Tárnoki Judit - Tücsök és bogár a bronzkori régészetben - Kutatástörténeti érdekességek

Tisicum XIX. meg. Olvashatunk szuvat rögökről,

5 amely nem más, mint az átégett omladék tájnyelvi megfelelője. Szinte minden kutatónak feltűnik, hogy a halmok feltárása során tűzpadokat lehet találni. Ezek minden valószínűség szerint a bronzkori házak jellegzetes peremes tűzhelyei (többszörösen megújított, vastagon átégett sütőfelületüket nehéz nem észrevenni, ugyanis csákánnyal is nehéz szétverni), de az sem lehetetlen, hogy egyszerűen masszív, vastag, átégett omladékba ütköztek. Szinte biztos, hogy teli-telepen folyt a feltárás, ha a kutató konyhahulladék helyként határozza meg a lelőhelyet,

6 de teljes bizonyosságot csak akkor nyerünk, ha külön említésre kerül, hogy rétegek voltak egymáson. Ezt a jellegzetes rétegzettséget változatos módon írták körül a kor kutatói. Van, aki vályog- és hamuerekről ír,

7 más szerint „a halom változó föld- és hamurétegekből áll"

8 esetleg salakhoz hasonló, de súlyosabb anyagot

9 említenek. A hamus rétegek könnyen érthetők, hiszen a leégett lakószintek között szinte bizonyos, hogy kormos, faszenes, erősen hamus is fellelhető. A vályog, vagy éppen a „salakos" réteg az agyagomladékot jelentheti, mely erősen átégett állapotban kemény, szinte „habos", kevésbé átégve viszont porló, növényi maradványokkal telített. A precíz kutatók kezdettől számszerűsítik megfigyeléseiket, pl. Wagner János 1878-ban 14 réteget számolt meg Muhi-Lapishalmon,

1

0 Tariczky Endre 1876-ban 24 réteget látott Tiszafüred-Ásotthalmon.

1

1 (Ez utóbbiban önálló rétegként kezelik a 2 cm vastag hamus csíkot és az 52 cm vastag padlót vagy omladékot egyaránt.) Külön jelentőséget nyernek ezek a korai említések azoknak a telepeknek az esetében, ahol azóta (az 1800-as évek óta!) sem történt modern kutatás. Pl. az Encs határában található Fügöd-Várdombon még semmilyen kutatás sem zajlott (esetleg 1935-ben volt egy rövid ásatás, melynek eredményei bizonytalanok és közöletlenek), így ma is a 19. századi leírásokra vagyunk kénytelenek hagyatkozni. 1896-ban írja le Mihalik József, hogy az általa pogányvárként meghatározott „domb fennsíkja kultúrréteggel van borítva"

1

2 - azaz a felszínt szinte beborítják a töredékek, állatcsontok, a hamus foltok. Mindez a teli-telep összetéveszthetetlen jele. 2001ben Nováki Gyula és Sárközy Sebestyén terepbejárást folytattak a helyszínen, ahol csupán egy elhagyott cigánytelep 5 TÁRNOKI Judit 1999.166. 6 pl. Tiszaug-Kéménytető (CSÁNYI Marietta - STANCZIK Ilona 1982. 1. kép), Piliny-Várhegy (NYÁRY Albert 1909. 416.), FelsődobszaVárdomb (SZILÁGYI Ferenc 1870-71. 15), Karancslapujtő-Pókahegy (NYÁRY Jenő 1870. 5.), Muhi-Lapishalom (SZENDREY János 1883. 128-129.), Encs-Gibárt-Földvár (SZILÁGYI János 1870-71.15.) 7 Tibolddaróc-Bércút: BALÁZS Béla 1905. 409-410. 8 Vatta-Testhalom: LOSSONCZY István 1902. 345. 9 Gyöngyös-Mátrafüred-Dobogóhegy: MAGYARY Kornél 1889. 378. 10 HAMPEL József 1881. IV-V. 11 RÖMER Flórian 1878. 36. 12 MIHALIK József 1896 468. bolygatott, gazos, szemetes nyomait találták.

1

3 így száz év eltelte után is Mihalik József megfigyelése a legpontosabb, aki még ép állapotban látta a telit. A teli-kataszter gyűjtése során szembesültünk azzal a ténynyel is, hogy a korábban sommásan teli-kultúraként elkönyvelt műveltségek nem csupán teli-telepeket hoztak létre, hanem földvárakat és egyrétegű telepeket is.

1

4 Ez alól talán a Nagyrévkultúra tűnik kivételnek, melynek eddig valóban nem ismerjük más típusú települését. De a Hatvan-, Ottomány-, Füzesabony*, Vatya-kultúrák biztosan létrehoztak telieket, erődített földvárakat és kisebb, egyrétegű telepeket is. A Gyulavarsánd kultúra a több méter vastag teli mellett két-három réteges, telinek szinte nem is nevezhető telepeken is lakott. A SzőregPerjámos kultúra törzsterületének zöme nem hazánk földjén található, így erre a kérdésre a válasz nem itt fog megszületni. Ez a sokszínűség tovább nehezíti a 19. századi leírások értelmezését. (Arról már nem is beszélve, hogy modern korunk régészei is szenvednek némi következetlenségtől. Találkoztunk olyan ásatási beszámolóval, amelyben szó sem esik arról, hogy látott-e a kutató rétegeket vagy sem, egy olyan helyszínen, melyet korábban - igaz, kutatás nélkül, csupán „ránézésre" - teliként könyvelt el a szakma.) A teli-ásatások kezdetei 1832-re nyúlnak vissza, amikor Kubinyi Ferenc kikocsizott Kisterenyére, ahol megszemlélte és összegyűjtötte a Hársashegyen lelt ősi bronztárgyakat.

15 A történet mesébe illő előzménye, hogy a lelőhelyre Kubinyi figyelmét egy véletlen találkozás hívta fel. 1821-ben a nógrádi birtokos egy palóc legény szűrén pillantott meg egy láthatóan őskori boglárt, e tárgy eredete után nyomozva jutott el a Hársasra. (A boglárt egyébként annak a Jankovich Miklósnak ajándékozta, akinek a műgyűjteménye a Nemzeti Múzeum alapját képezte.

1

6) Kubinyi ásatása - mely első őskori ásatásunk volt - a Hársashegy oldalában zajlott, sajátságos módon alulról felfelé bontották meg a hegy oldalát. A leleteket a „televény földben" találták, néhol 3 láb (azaz 90 cm) mélyre is leásva.

1

7 Miután a televény a humuszréteget jelenti feltételezhető, hogy Kubinyi csupán a meredek oldalról lemosódott, a humuszban, másodlagos helyzetben lévő tárgyakat gyűjtötte össze. A Hársas északi oldalán telepjelenségekbe is ütközött, ahol „tűzpadot" figyelt meg agyagkúpokkal (tűzikutyákkal?), öntőformákkal és bronztárgyakkal - a leletek alapján valószínűleg egy pilinyi kultúrás gödörbe ásott bele. A fémleletekben rendkívül gazdag lelőhely azóta nem véletlenül - kiérdemelte az Aranyhegy nevet. 13 SÁRKÖZY Sebestyén - NOVÁKI Gyula 2001.145-146. 14 Amin semmi csodálnivaló nincs, hiszen egy teli-telep létrejöttéhez emberöltők (évszázadok?) szükségeltetnek. Egy teli-kultúra életének végén alapított telepen egyszerűen nincs elegendő idő ahhoz, hogy rétegek jöjjenek létre. 15 KUBINYI Ferenc 1861. 84-101. 16 KUBINYI Ferenc 1861. 86. A tárggyal nem találkoztunk, de a boglár megnevezés azt sugallja, hogy e tárgy egy kerek csüngő lehetett. 17 KUBINYI Ferenc 1861. 87. | 602