Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Néprajz - Ujváry Zoltán: Szemelvények Dugonics András proverbiumgyűjteményéből
UJVARY ZOLTÁN SZEMELVÉNYEK DUGONICS ANDRÁS PROVERBIUMGYUJTEMÉNYÉBŐL A magyar folklór egyik gazdag műfajának, a közmondásoknak, szólásoknak, példabeszédeknek első — mai fogalommal mondva — néprajzi gyűjtője Dugonics András volt. Életpályájáról, munkásságáról az első részletes áttekintést Prónai Antal piarista irodalomtörténész írta. Az 1903-ban Szegeden megjelent munkában ismertetést kapunk Dugonics irodalmi eredményeiről, műveinek értékeléséről. Prónai elragadtatással, áradozóan ír Dugonicsról. Ezekre nem térünk ki, de nem nélkülözhetjük a fontosabb életrajzi adatokat, amelyek már a Prónai előtti folyóiratokban, lexikonokban is szerepelnek. Az 1740. év október 17-én Szegeden született Dugonics András nem magyarként látta meg a napvilágot. Szülei dalmát származásúak, akik magyarrá válva gyermekeiket magyar iskolába adták, bár volt dalmát nyelvű iskola is. Alsóbb szintű iskolai éveit a piarista gimnázium követte, majd belépett a piarista rendbe. Felsőbb iskoláit Privigyén, Nyitrán és Nagykárolyban végezte. Különböző városokban tanított. Egyetemi tanári kinevezést nyert Nagyszombatba, ahonnan az egyetem áthelyezésével a fővárosba került. Végül nyugalomba vonulása után hazatért szülővárosába, ahol 1818. július 25-én, 78 éves korában hunyt el. Dugonics András népszerű ember volt. Szerették tanítványai, kollégái. Nagy tiszteletben tartotta őt Szeged lakossága. Az iránta megnyilvánuló szeretet és megbecsülés halálát követően sem apadt. Emlékoszloppal, utcanévvel becsülték meg. A szoborállítás gondolatát ébren tartották. A Magyarország és a Nagyvilág 1875. évi 42. száma az első oldalon adja hírül, hogy Dugonicsnak szobrot állítanak Szegeden. Dugonics Társaság néven irodalmi és tudományos egyesület alakult 1892-ben, amely egyesület a nevében is jelzi Szeged jeles írója emlékének ápolását. A Társaság tagjai elismert, rangos írók, költők és tudósok voltak. Közéjük tartozott Móra Ferenc, aki kétszer is volt a Társaság főtitkára. Az ő nevét Dugonicsról való írásai és a példabeszédekről a Magyar Néprajzi Társaság közgyűlésén (1927) „nagy tetszéssel és szűnni nem akaró tapssal” tartott előadása okán emeljük ki. Móra nagy szeretettel és tisztelettel, szinte rajongással emlékezik Dugonics Andrásra. A jó öreg Dugonics című karcolatában írja: „... az öreg Dugonics nekem szívbéli ügyem egy kicsit. Az első olvasmányom, amire a bibliám meg a katekizmusom után visszaemlékezem..., Dugonics kétkötetes regénye volt ... [a] Szerecsenek..., elolvastam ötször, és azt hiszem, e tekintetben én vagyok az egyetlen ember a világegyetemben..., ez volt az elő nyomtatott könyv, amely ámulatba ejtett, álmodozásra kapatott, és olyan szépségeket láttatott velem, amikkel nem találkoztam se az udvarunkban, se az utcákon, se a szőlőnkben. ” És Móra ekkor még csak hét esztendős volt! „... a jó öreg Dugonicsra ma is, elfe- héredett hajjal és elsötétült szívvel, éppen olyan meghatottam gondolok, mint az első tanítómra... ” Móra Dugonicsra való emlékezésében a folklór és a nyelvészet számára fontos proverbiumkötetéből példákat szemelget. A legnagyobb elismeréssel szól Dugonics posztumusz megjelent Magyar példabeszédek és jeles mondások c. kétkötetes gyűjteményéről.1 „Az irodalom- történet éppen csak hogy megemlíti ezt a kétkötetes munkát, az én véleményem szerint András tisztelendőt ez a könyve teszi halhatatlanná. Ami egyebet írt, az már régen ereklyévé száradt minden, ez a szép gyűjtemény máig is virágoskertje nyelvünk szépségeinek, és András tisztelendő magyarázataival kenyereskosara a humornak. ” Móra elismerő véleménye az első fontos értékelés a folklórkutatás története számára. A tudós embert nemcsak mint a XVIII. századi, XIX. századba forduló évek jeles néprajzi gyűjtőjét mutatja be, hanem a szólásokkal, anekdotákkal a szeretetre méltó embert is. A gyűjteményhez írt rövid előszó, amely több mint egy évszázaddal később került publikálásra, fontos eligazítást ad Dugonics gyűjtési módszeréről, munkájának összeállításáról és a műfajjal kapcsolatos szemléletéről. Az „élőbeszédben” írja, hogy közel negyven esztendőn át nagy szorgalommal szedegette össze a „Köz-mondásokat, és Példa-szóllásokat.” A „szedegetés” alatt saját tapasztalatait, „hallomásait” és a „gondos hazafiak” által őelőtte már ,,a’ világ eleibe ki-bocsátottakat” érti. Néprajzi tekintetben a három forrásból a saját gyűjtés és tapasztalás a legfontosabb. Elmondja, hogy Magyarország csaknem minden részében megfordult, járt Erdély nagy területén is. Egyaránt figyelte a nemesek és a nem nemesek beszédét. Ha példabeszédet, közmondást hallott, jegyzőkönyvébe 1 DUGONICS András 1820. 433
