Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Néprajz - Gulyás Éva: Egy magyar népmese és oszét párhuzama
kennéd a szopós gyermeked vérével, mindjárt meggyógyulna. Megszomorodott erre a halász, a könnye kicsordult. De amint hazaértek, vérét eresztette tulajdon édes gyermekének. Aztán bekente vérrel a sebeket, s hát azok csakugyan egyszerre meggyógyultak. —— Péter — szólt most Krisztus urunk —, eredj, s dobd a gyermeket az égő kemencébe! Sírt a halász, sírt a felesége, gyökeréből fájt a szíve mind a kettőnek, de nem szóltak semmit, legyen meg az Úr akaratja. Péter elment, s a gyermeket bevetette a kemencébe... Egy percre, kettőre azt mondja Krisztus urunk a halásznak: — Eredj, fiam, nézz ki, vár a gyermeked! Megy a halász, s hej de nagy örömre változék nagy szomorúsága! Ihol, ott ül a kemence tetején a gyermek, két kezében aranyalma, azzal játszadozik. Térdre borul a halász Krisztus urunk előtt, s úgy köszönte isteni nagy jóságát. Mondja Krisztus urunk: — Kelj fel, fiam, ne köszönj nekem semmit, köszönj mindent a te jó szívednek! Eredj most ki a mezőre, s mérj ki magadnak akkora helyet, amekkora tetszik. Abból megélhetsz halálodig. De ezután se feledkezzél meg a szegényekről! Ezt mondá Krisztus urunk, s eltűnt szent Péterrel.13 Vizsgált mesénk két mesetípus összeolvadásából keletkezett. Első fele a Krisztus, szent Péter és a három fivér meséje, a másik, a mese befejező része, a Krisztus és a feláldozott gyermek (MNK 750D 1*), mely azonban nem mindegyik meseváltozatban szerepel, általában a fenti mesetípus része, de önállóan is előfordul. A mesét egyébként szinte az egész világon ismerik. így azon sem kell csodálkoznunk, hogy az oszéteknél, ennél az erős hagyománytiszteletéről ismert kis kaukázusi népnél is lejegyezték. Érdemes egy pillantást vetni a mese elterjedési területére. A Hans-Jörg Uther által javított, bővített, 2004-ben közzétett legújabb nemzetközi katalógus (ATU) szerint ismerik a finnek, a portugálok, a Fríz-szigetek lakói, svájciak, olaszok, szardíniaiak, magyarok, szerbek, horvátok, románok, bolgárok, albánok, görögök, törökök, kurdok, ukránok, zsidók, cigányok. A kaukázusi népek közül az abházokat említi, az oszéteket nem. Keleten Indiában, Kínában, Japánban ismerik, Afrikában pedig Egyiptomban, Líbiában, Algériában.14 A mesei változatok közös vonása, hogy mindegyikben feltűnik az (álruhás) istenség, aki általában Krisztus, de lehet valamelyik szent is. Krisztus és Szent Péter vándorúton (Ponyvanyomtatvány részlete.) A továbbiakban összehasonlítom az őszét és a magyar mesét, ennek kapcsán számba veszem az eltérő magyar mesei változatokat. Az oszétektől csak ez az egyetlen szövegváltozat áll rendelkezésemre. A mese azzal indul, hogy valamelyik istenség, nálunk Krisztus (többnyire szent Péterrel az oldalán), találkozik a három árva (szegény) legénnyel (fivérekkel), akiknek teljesíti a kívánságát, és gazdaggá teszi őket. Az őszét mesében ez az istenség Szent György, akit Uasztürdzsinek neveznek, s aki egyik főistene az őszét népnek.15 Az istenség álruhában jelenik meg mindkét mesében. A magyarban vándornak, utasnak, öregembernek, az őszét mesében koldusnak, öregembernek álcázva. A legidősebbet gazdává teszi, a középsőt juhásszá, a legfiatalabbat halásszá, révésszé, vagy jó feleséget kap, mint előbb láttuk. Az őszét változatban a legidősebb azt kéri, hogy mindig bő gabonatermése legyen, a középső, hogy szapora állatállománya, a legkisebb nem tudja eldönteni, ezért tanácsot kér a nagybátyjától, aki jó feleséget és háziasszonyt tanácsol neki. Az őszét változatban ezt követi a menyasszony megszerzésének a leírása. Az öregember-Uasztürdzsi a fiatal13 BENEDEK Elek 1995. 166—168. 14 L.ATU750D 15 Uasztürdzsi: szent György őszét neve. A férfiak, a harcosok istene. Az egymással szinte állandóan hadakozó kaukázusi népeknél nagy volt a tisztelete. Háború idején megnőtt a népszerűsége. A kis hegyi települések határában szentélyeket emeltek neki (általában kőrakások), ahol áldozatot mutattak be (bárányt, tinót vágtak) és Uasztürdzsit dicsőítő hősi énekeket adtak elő, hogy pártfogását megnyerjék. Az oszéteknél a harci erényeknek (bátorság, kardforgatás, lovaglás, erőfejlesztő játékok az ifjaknál stb.) nagy becsülete volt, s ennek ő volt a patrónusa. A Nart eposzban az egyik hős, Szatana atyja. Övé a varázserejű nemezkorbács, amellyel feltámasztja az elesett nartokat. Patrónusi tisztségei ezenfelül sokfélék: ő a becsületes emberek, az utasok, az elesettek, a bajban és szükségben szenvedők pártfogója. Gyakrabban jár le a földre, mint a többi isten, hogy megtudja: az emberek segítik-e egymást a bajban. Sokszor inkognitóban, öregember, koldus alakjában jelenik meg a földön, és próbára teszi az emberek vendégszeretetét. Lásd: Mitológiai Enciklopédia II. 1988. 428
