Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Néprajz - Gulyás Éva: Egy magyar népmese és oszét párhuzama
emberrel betér egy házba, ahol éppen esküvőre készülődnek. A menyasszony megnyeri a tetszésüket. A fiatalember végrehajt egy régi esküvői szertartást (báránycombbal, piroggal és egy pohár borral a kezében a menyasszony mellé áll és elsőnek iszik a pohárból) a másik kérőt megelőzve, s ezzel jelképesen ő lép a vőlegény helyére. Az öregember-Uasztürdzsi bejelenti a násznépnek, hogy a fiatalember az igazi vőlegény. A násznép tiltakozására isteni döntést javasol. Két próbatételt kell a kérőknek kiállni (száraz ágat kihajtatni, megfőtt kakast megszólaltatni), mindkettőt Uasztürdzsi pártfogoltja nyeri, így ő nyeri el a lány kezét is. Ez a mesei epizód nálunk sem ismeretlen. Egyetlen szövegben találtunk rá ehhez a mesetípushoz kapcsolódva, Ortutay Gyula tiszaberceli közlésében. Itt az istenség (öregember) mindhárom fivért megházasítja, amellett, hogy megkapják a földi javakat is. „...Hát az öreg elvitte a fiatalabbat megházasítni. Hova vitte a fiút, mint egy kiráfi udvarba. Jelentkezik a kapun. Beeresztették. Mán akkor az udvar tele vöt jánykérőkkel, grófok, bárók, hercegfiúkkal. Kijött a kirój jánya, meglátta a rengeteg vőlegénynek valót az udvaron, felsóhajtott: ‘Jaj, Istenem, de sok kérőm van. Láttyátok abba a kertbe azt a sok száraz venyigét, aki abból fog vágni, ma este elülteti, hónapra kivirágzik, ahho megyek. ’ Nekiszalattak a sok kérő, vagdosták a venyigét, ki ijet, ki ojat. A fiúnak azt mongya az öreg: Te csak vágjál eggyet, itt le elől. Mind elültették ők a venyigét, de reggelre csak olyan vöt, mint este, mikor elültette. A szegény fiúé reggelre nemcsak virított, de termést is hozott. Őhozzá ment a kirájjány. ”16 Miután az istenség teljesítette az ifjak kívánságát, elment. Lényeges motívum a magyar változatokban, hogy távozása előtt figyelmezteti őket, hogy ne feledkezzenek meg a szegényekről! (,,...a szegény útasnakingyen aggyon enni-innya. ” Tiszabercel, Szabolcs-Szatmár m.) Ezt mindannyian meg is fogadják. Az őszét mesében kimondatlanul van benne ez a morális elvárás, amint erre a mese második részéből (koldusként próbára teszi a fivéreket) visszakövetkeztethetünk. 2. A mese második felében az istenség bizonyos idő elteltével (egy-két év) visszatér próbára tenni a fivéreket. A magyar mesében szegény utasnak, vándornak, az őszét mesében koldusnak öltözve. Alamizsnát kér(nek), de a két idősebb testvér elutasítja, ezért az istenség azzal bünteti őket, hogy elveszi, amit korábban adott, mert gazdaggá válva már nem állták a szavukat, nem segítettek a szegény utason. A büntetés módjában azonban eltérés mutatkozik. A magyar változatban Krisztus (Szent Péterrel) tűz martalékává teszi a két testvér vagyonát, egyes változatokban ezen felül még kóbor fekete kutyává változtatja a kapzsi fivéreket. Az oszéteknél viszont Uasztürdzsi kővé változtatja az elátkozott két fivért. Lássuk az idevágó mesei részeket! Krisztus a legidősebb testvértől kenyeret kér, amikor nem kap, szóratlan búzát kér, azt Szent Péter meggyújtja a szegény szomszédasszony udvarán, és az egy marék búza úgy megsokasodik a tűzben, hogy tele lesz vele az udvar. Mire a kapzsi gazda meggyújtatja a cséplőkkel a sajátját is, s nemcsak a búza, hanem a háza, mindene leég. A középső testvér is elutasítja, sőt még a kutyákat is ráuszítja, ezért isteni akaratból egy csupor savótól annak is leég mindene, sőt egyes változatokban maga a juhász is bennég. Az őszét mesében a koldus-Uasztürdzsi takarmányt kér a gazdától kimerült lovának, aki éppen a gabonát forgatta a szérűn, de az nem ad, sőt elzavaija a koldust. „Akkor Uasztürdzsi megátkozta és azt mondta: hát csak változzál kővé a gabonáddal együtt! — és kővé változott, ahogy volt, lapáttal a kezében, a gabonaszemek pedig apró kavicsokká váltak." Ennél a résznél megfigyelhetjük, hogyan érvényesülnek az eltérő természetföldrajzi adottságok a távoli népek meséiben. A sík, alföldi tájon az emberek legnagyobb réme a tűzvész volt, ami pillanatok alatt felemészthette az egész évi termést, a magas sziklás hegyek közt élő oszéteknél pedig szinte minden változatos formájú sziklához, hasadékhoz, barlanghoz fűződött valami történet.17 A legkisebb testvér szívélyesen fogadja a vendégeket. Átviszi ladikján a folyón, asztalához ülteti, megebédelteti. Uasztürdzsi őt is próbára teszi. A legnagyobb áldozatot kéri tőle, amit embertől kérni lehet: az újszülött gyermeke feláldozását. És a fivér és felesége ezt megteszi. A magyar mesében ez a rész azzal indul, hogy Krisztus váratlanul megbetegszik, vagy szállást kér és éjszaka lesz beteg, testét csúnya sebek borítják el. A fivér megkérdezi tőle, hogyan tudna ebből a betegségből kigyógyulni. Krisztus azt válaszolja, hogy az újszülött gyermeke vérével kellene megkenni, attól meggyógyulna. A házaspár szomorúan bár, de vérét veszi a gyermeknek, és a sebek a vértől meggyógyulnak. Krisztus ekkor még nagyobb áldozatot kér, hogy vesse élő gyermekét a kemencébe. Némelyik változatban ez az utóbbi kérés szerepel, az előző nem. Sírva bár, de ezt is megteszik. A gyermek azonban nem hal meg, Krisztus feltámasztja, a kemence tetején vagy a kemencében ül, és aranyalmával játszadozik. Ez a legkisebb fivér jutalma. Egyes változatokban ez még kiegészül azzal, hogy annyi földet kap ajándékba, amennyit egy bottal ki tud mérni. Az őszét mesében Uasztürdzsi hajtja végre az áldozatot a gyermeken, s az újszülött vérétől nemcsak meggyógyul, hanem meg is fiatalodik. A házaspár jutalma itt is az, hogy a bölcsőben fekvő gyermek él és egészséges. Uasztürdzsi végül felfedi magát a fiatalok előtt, és gazdagon megjutalmazza őket vendégszeretetükért. Ez a mesei epizód többnyire beékelődik a Krisztus és a három legény mesetípusba, de önállóan is ismeretes Krisztus és a feláldozott gyermek címmel (MNK 750D I*). Cselekménye: „Krisztus egy szegény házaspártól kér szállást. Reggelre förtelmes sebek borítják testét. Az a kívánsága, hogy öljék meg a szegény emberék egyetlen gyermeküket, mert csak annak vérétől (zsírjától) gyógyulhat meg. A szegény házaspár ezt megteszi, Krisztus sebei eltűnnek. Krisztus a gyermeket feltámasztja és a házaspárt gazdagon megjutalmazza. "I8 Ennek a mesetípusnak egyetlen magyar közlését említi a mesekatalógus Hegedűs Lajostól, címe: Az útonjáró és a szegény ember.19 A mesét 16 BUDAY György—ORTUTAY Gyula 1935. 168—170. mondákat párhuzamba állítja a magyar anyaggal. Ld. SZABÓ 17 Ezekre az eltérésekre Szabó István is utal, amikor az őszét István 1992. 200. 429
