Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Tanulmányúton Oszétiában
11. kép. Elszenesedett ivókürt az úgynevezett „fekete kurgán ”-ból Történeti Múzeum, Moszkva, 1984 mutató vitrinek (plemena kobanszkoj kulturi) az őszét eredet szempontjából kulcsfontosságúaknak bizonyultak. Ezek a bronzkori törzsek azon a területen éltek, amely egybeesik a mai Oszétia területével. Magas szintű bronzkori kultúra ez, s megelőzi az oszétekét. Ezek a törzsek a vitrinek tanúsága szerint nem menekültek el a szkíta betörés elől, hanem helyben maradtak és ott beolvadtak, helyesebben összeolvadtak a szkítákkal. A vitrinek szövegeit lefordítottuk. Állattenyésztésük volt az alaptevékenység, s ezt kiegészítette a vadászat. Jelentős a fémművesség, bronz- művesség, amely lényegében a híres kaukázusi fémművességet előlegezi meg. Legszebbek voltak kisméretű, állat alakú szobraik, valószínűleg kultusztárgyak. A vitrinre Kalojev külön is felhívta a figyelmünket, s úgy nyilatkozott, hogy ezek az oszétek ősei. A szkíta és a kőbán kultúra közötti összefüggést, a kettő összeolvadását számunkra tárgyilag egy bizonyos — nálunk „oláh csengődnek nevezett — típusú bronzcsengő jelentette: henger alakú, alja pedig alig szélesebb, mint a felső átmérője, oldala egyik részén behasított (így öntik), s ez a tárgy visszatért és továbbélt a szkíta korszakban is a VII. század után. Krasznodar vidékéről a VII—V. századi híres „krasznodori kurgán”-ból pontosan ilyenek kerültek elő, de az 1896-ban feltárt (Veszelovszki ásatása) „kosztromai kurgán”-ban is hasonló csengők voltak, s ezek szkíta leletek. Az egyik vitrinben egy apró bronzcsengőkkel díszített lószerszám-rekonstrukciót láttunk, ahol a szügyelő ilyen, kb. 1,5 cm magas csengősorral volt díszítve. A kőbán és szkíta kultúra viszonyáról a Kalojev könyvében idézett E. I. Krupnov így nyilatkozik: „a szóban forgó kobáni kultúra igazi virágkora legkifejezőbb megnyilatkozásai a XI—VIII. század közötti időszak. A VII. századtól, a szkíták kaukázusi inváziója után, jóllehet ez a kultúra folytatódik és fejlődik, de már nem egészen a saját, régi hagyományos formái szerint. Krupnov elismeri a szkíták részvételét a régi kőbán kultúra alakításában már a VII. században, s ennek nagy jelentősége van az oszétek etnogenezise kidolgozásában. ”8 Mivel készültünk a kecskeméti úgynevezett „nemez- konferenciá”-ra, nagy figyelemmel voltunk a fejfedőábrázolásokra. Külön szerettük volna fotózni a „kamen- naja babá”-kat, esetleg róluk egy már Magyarországon is látott könyvet beszerezni, de ez nem sikerült. A kiállításon az első csúcsos fejfedők a szkítákhoz kötődően tűnnek fel. Az első ilyen ábrázolás egy kis terrakotta töredék a Kaukázus előteréből, a kőbán kultúra lelőhelyeinél. Ez az úgynevezett „szkíta fej”. A fejfedő csúcsos süveg, elöl alatta a félkörív alakú fejfedő kivágását követő rövid haj lóg ki. A közép-ázsiai részeket bemutató vitrinben a Persepolisból származó „szakák”-at ábrázoló dombormű-részleten tűnnek fel csúcsos süvegek, fülvédőszerű, oldalt és hátra, a tarkóra lelógó nyakvédő résszel. Adót vivő „szakák”-at ábrázol ez a persepolisi dombormű. Csúcsos süveg van a fején annak az ülő szkíta harcosnak is, amely egy bronzváza oldalát díszítette. Egyik harcost fedetlen, a másikat fedett fővel ábrázolja a bronzedény. Kervi városa közelében a „Kul-obszki kurgán”-ból került elő a lelet eredetije — a kiállított tárgy másolat. A csúcsos süveg jellegzetes nyakvédője itt is megvolt. A váza alapján van rajta a lódöntés jelenete, amit Herman Ottó fejtett meg.9 Két szkíta királyt — nevük: Szkilur és Palak — ábrázoló dombormű (i.e. II. sz. vége) a csúcsos süveg egy másik változatát mutatja. Itt hiányzik a nyakvédő rész, s a süveg vége nem egészen hegyes és merev, hanem kissé legömbölyített és hátrafittyen, mint a francia-baszk sapka vége. Sajnos, a különösebb helymegjelölés nélkül kiállított „kamennaja babá”-k fejfedői pontosan nem köthetők helyhez és időhöz — létüket, adataikat máshonnan ismerjük. Itt találkoztunk gömbölyű tetejű fejfedővel, csúcsos süveggel, amelynek nyakra boruló része nem volt, alja szinte szegett volt, s az oldala a fül fölött kör alakú díszítménnyel volt ellátva. Ugyancsak itt volt kiállítva egy női alakot formázó „kamennaja baba” is, ezeknek a fejfedői mintha élükön összecsavarodott négy trapézból állottak volna. Ezek is csúcsosak, de élvarrásuk van. A XII. századra datálták. Nem tudjuk, kapcsolatba hozhatók-e ezek a nemez fejfedőkkel, kunsüveggel, de megfigyeltük őket. A „kamennaja babá”-k ruha- és hajviselete is igen érdekes: a csúcsos süvegü, XII. századra datált leleten határozottan hátközépig lógó 6-7 fonott varkocs lóg ki a süveg alól. Az ugyanitt látható XII. századi női figura — a felirat szerint kun nő — fülbevalót visel, füle mögött fonott varkocs, nyakán kettős gyöngysor, s rajta hímzett kaftán (a kő domborítása a mintát jelzi). Egy korábbi, másik teremben kiállított szobor — datálás nélkül — vékony, veretes övét visel a derekán, s ennek mintasora fektetett V-alak formájú. Ugyanitt figyeltük meg a khorezmi leleteket is alaposabban. Feltűnő volt a VII—V. századi, 12 cm magas terrakotta szobrok tömege, amelyek közül több zenészeket ábrázolt. Nagy hasú, vékony nyakú, 4-5 húros pengető hangszer volt a kezükben. Egyik szobornál ennek vékonyabb nyakú, nyújtottabb változata is előfordult. Próbáltuk 8 KALOJEV, B. A. 1971. 17. 9 GYÖRFFY István—VISK1 Károly é.n. 135. és 137—138. 42
