Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Gy. Fekete István: A szolnoki sportrepülés története (1927–1946)
munkásosztály, a haza és a nép ősellenségének számított. Hegedűs Kálmán ezt írja: „Tz országút mentét Kövér János uradalma foglalta el, átlagosnál rendezettebb urasági épületekkel és jobb munkafeltételekkelMajd alább kitér az uraság II. világháború utáni sorsára: „Kövér János, mint antifasiszta országgyűlési képviselő, 1944. március 19-én a német Gestapo elől Romániába szökött, ahol a felszabadulásig inkognitóban élt,”25 Kövér Aladár, a mondahős Gyergyószentmiklósi Kövér Aladár 1888-ban született Tiszafoldváron. A kolozsvári egyetem elvégzését követően a Közélelmezési Minisztériumban szolgált, s atyja halálától kezdve (1921) saját 395 holdas birtokán gazdálkodott. Rendkívüli érzékkel bírt ezen a téren, ahogy családja többi tagja is. Búzájáért kiállításokon két oklevelet is kapott. A társadalmi, helyi politikai életből sem vonta ki magát. Községi képviselő, testületi tag, volt tábla szolgabíró. Felesége Lőgérpartonyi Hervay Mária, H. István felsőházi tag leánya.26 Még kunhalmot is neveztek el róla. A Tiszaföldvárról kivezető túri út északi oldalán, az úttól kb. 800 m-re áll egy 230 m magas halom. Hívják Montág-halomnak is, egy Montagh nevű földbirtokos család után, de ismert Kövérhalom elnevezése is, mivel később Kövér Aladár birtoka lett. Közigazgatásilag Tiszaföldvárhoz tartozik. A halom állapota ép, felszíne művelt, szántó. Feltáratlan, botanikai, tájképi értéke nincs. Irodalmi, néprajzi, kultúrtörténeti vonatkozása ismeretlen.27 Kövér Aladár személyéhez több monda is fűződik a környéken. Legelterjedtebb, amikor megcsalatása okán kastélyát kulcsra zárta, s megtiltotta, hogy oda bárki belépjen. Két esztendeig állt üresen, míg újra felnyitották. Kövér Miklós, a művész A hétköznapi ember Kövér Miklósról tudhat a legtöbbet, hisz kulturális téren elért eredményei alapján ő szerepel leginkább közkézen forgó lexikonokban, emlékiratokban. 1870. november 7-én született Tiszafoldváron. Az ország kulturális életében mint színész, színigazgató szerzett érdemeket. Családjának többi tagjához hasonlóan ő is a középiskola elvégzését követően gazdálkodással foglalkozott, majd 3000 holdas birtokán. Mondhatnék, elég későn, harminckét esztendős korában gondolta megváltoztatni élete folyását. 1902-ben elhagyta feleségét, a belügyminiszter leányát, s beállt statisztának az aradi színházba. Ekkortájt vette fel a Mariházy Miklós művésznevet, hisz a színházhoz kötődő vonzalma nem kis botrányt keltett abban a családban, ahol néhány hercegi fő is volt a család oldalágán. A botrányt csökkentendő, vettek neki egy színtársulatot, mondván, majd megbukik, és visszatér gazdálkodni. Nem így történt, sőt, fényes karriert futott be. 1902-től 1905-ig, majd 1906—1908 között Aradon játszott. 1908-tól a kecskeméti színház igazgatója lett. 1911- ben Szolnokon színházat nyitott, s ettől kezdve 1920-ig mindkét városban játszott társulatával. Igényes színi direktor volt. Különösen zenés darabjaiba igyekezett országos hírű művészeket megnyerni. Társulatában lépett fel a kor egyik legünnepeltebb primadonnája, későbbi felesége, Turchányi Olga is. Szolnokon játszottak még olyan nagyságok, mint Pethes Imre, Beregi Oszkár, Gombaszögi Frida, Hegedűs Gyula és még több más jelesség. Jellemző igényességére, hogy zenei vezetője egy ideig Dohnányi Ernő volt. Nem véletlen, hogy a mai Szigligeti Színház 1912-ben épült hajlékelődjének megnyitására az ő társulatát hívták meg.28 Társulata még 1914-ben, 1915-ben, sőt az 1918—— 19-es szezonban is játszott Szolnokon, de a háborús ínség miatt sokszor csak 15—20 néző előtt. A város változatlanul adott pénzügyi támogatást, de ez a szerény bevétel miatt kevésnek bizonyult a társulat fenntartásához. Hogy pótolja a hiányt, családi vagyonát adogatta el. Mindezen áldozatvállalás ellenére méltatlan körülmények között távozott a városból. Vesszőfutása azzal kezdődött, hogy a Tanács- köztársaság idején megjelenő szolnoki napilap szemére olvasta „osztályidegen” voltát. 1919-ben a Szolnoki Munkás című lap minősíthetetlen hangon megtámadta úri származása miatt. Az 1920-as évek elején újra pályázott, hogy visszajöhessen társulatával Szolnokra. De ekkor meg a „kommünhöz való lojális magatartását” vetették szemére, s nem kapta meg a szolnoki színházat, sőt, még a kecskemétit is elveszítette.29 Az 1919-es megtámadtatásra a következő évben válaszolt egy kecskeméti lapban, a Magyar Alföldben: „18 évvel ezelőtt a nevemet megváltoztatva, egy egész társadalmi rend ellenkezése dacára színész-proletárrá lettem, és ezen a pályán küzdve tartottam fenn magamat és családomat.”30 1920-tól 1925-ig Kaposvárott, közben 1924-ben Mohácson és Baján, 1923—1925 közötti időszakban Egerben, 1924— 25-ben Sátoraljaújhelyen is tartott előadásokat. 1925— 26-ban Sátoraljaújhely, Pápa, Esztergom, Kispest, Mezőhegyes, 1926—27-ben Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Kispest, Csongrád tartozott kerületébe.31 Soha többé nem tért vissza szűkebb hazájába. Élete végére egész vagyonából csak egy kecskeméti ház maradt meg. Mivel vagyonát feláldozta a színművészet oltárán, mondhatni egészen elszegényedve halt meg 1930. március 23-án, Budapesten. Akkor már az Országos Színészegyesület tanácsosa volt. A feláldozott vagyon között szerepelt a martfűi gőz téglagyár is, melynek tulajdonlását a még fellelhető fém bárcák bizonyítják. Ezek felirata: Kövér Miklós martfűi gőz téglagyára. A bárcák használatáról hosszas kutatást követően sem tudtunk meg többet, mint amit egy tősgyökeres, martfűi kőműves mesterember, bizonyos Csurgó István mondott magnóra. Az ő elbeszélése megerősíti és kiegészíti a korabeli források anyagát. Kollár János, nevezett Csurgó István nagyapja, 1888-ban született Törökszentmiklóson. A helyi iparos képzőben végzett, mezőgazdasági technikusként. 1919-ben Martfűre szegő25 HEGEDŰS Kálmán 1974. 38. 26 SCHEFTSIK György 1935. 126. 27 TÓTH Albert 1988.401. 28 TISZAI Lajos 2001. 27. 29 TISZAI Lajos 1997. 8. 30 TISZAI Lajos 2001. 27. 31 SZÉKELY György 1994. 356
