Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Zsolnay László: Körmenetek, kegyes társulatok, búcsújárás a XVIII. századi Jászságban
3199. szám alatt fennmaradt iratok között megtalálható a Szent Ferenc és Szűz Mária társulatok regulája. Itt most a Szent Ferenc társulatét közlöm, Szűz Máriáét pedig egy hasonló alapján Jászjákóhalmánál. Szent Ferenc társulatát a Canonica Visitatio alapján 1730-ban alapították, az 1787-ben leírt regula alapján viszont az alapítási idő 1721. Tanulságos a regula, mert bepillantást enged a tagok erkölcsi életébe, vallásos feladataiba és kötelezettségeibe. Megtudjuk belőle, hogyan lehet valaki tag, s ezért mit várnak el tőle. ,, Privilegizált Jász Apáthi Várossá Templomába 1721dik esztendőben felállítatott Sz. Ferencz Congre- gatiojának Regulái Első Mivel ezen Gyülekezet egyedül az Isteni tiszteletnek, és Jóságos cselekedeteknek öregbítésén és Krisztus Urunk Keresztinek Keserves Kínszenvedésének és ott mélységes Sebeinek: mellyekkel Sz. Ferencz Atyánkat csudállatosan meg bélyegezni méltóztatott: emlékezetére vagyon felállítva, azért valakik ezen alázatos Társaságba kívánnak lépni, elsőben az elöl járók előtt magukat meg jelentvén és a bé vételre méltóknak itiltetvén, azután pedig Bűneiket töre- delmessen meg gyónván és az Oltári Szentséget ájtatossan magokhoz vévén, arra rendeltetett Lelki Atyáiul meg Szenteltetett Kötelecskével övedztessenek feli, és a Társaságnak Könyvében név szerint be írattassanak. Mely kötelecs- két Üdvözítőnk Köteleinek mellyekkel váltságunkért mind a Kereszten, mind az Oszlopnál megkötöztetett buzgó emlékezetére magokon hordozzák, és leginkáb mikor az Úr testének vételéhez járulnak, vagy a Holnapnak első Vasárnapján és egyébkor a Búcsú járásokon, Offertoriomokon a meg holt vagy élő Atyafiakért, és Jótevőkért mondandó Sz. Miséken, Nagy Böjtkor vagy más közönséges ájtatossá- gokon, és gyülekezeteken meg jelennek világossan mindenek láttára viselni ne szégyenellék. Ezen Társaságban pedig be ne írattassanak egyebek, hanem tsak igaz Keresztény hitben lévő jó hírrel és névvel bíró és tökéletes életeit viselő személyek, kik közük ha a Korda fel vétele után valaki vétekbe esik és másokat botránkoztat háromszor az Elöl járóktul meg intetvén, ha meg nem jobítya ...a Gyülekezet könyvébül neve kitörülteték. Második Valaki ezen Társaságnak Bútsúiban és számtalan Lelki javaiban részesülni akar a Templomban vagy másut naponként mongyon ell ött Miatyánkot, ött Üdvözletei, és ötször e verset: Ditsőség Atyának, és Fiúnak, és Szent Lélek Istennek miképpen kezdetben vala most és mind öröké Amen. Krisztus űrünk ött Mélységess Sz. Sebeinek és Sz. Ferencz Atyánk ött Béllyegeinek tiszteletére. Egy Miatyánkot pedig az Üdvözlettel, és az említett verset együt agyon hozzá a közönséges Keresztény Anya Sz. Egy háznak öregbítéséért, és boldogulásáért. Harmadik Ezen Társaságnak tagjai a Sz Gyónást és az Oltári Szentséggel való élést, ha lehet minden holnapban gyakorolják, de kivált képen Víz Kereszt után való Vasárnapon a Ditsőséges Jézus nevének ünnepén, Páduai Sz. Antal napján, (Portzinkulusa) Nagy Búcsúján, Serafinus Sz. Ferencz Atyánk napján, Boldog Asszony Makula nélkül való foganatatása napján, úgy mint a Szerzetnél, és ezen Társaságnak leg főbb Ünnepein azon Szentséghez mindenki tetsző buzgósággal járulyanak. Negyedik Az Anya Sz. Egyház közönséges Processioira, kiváltképen pedig arra a mely minden holnapnak első Vasárnapján, és a Szerzetnek főbb Ünnepein szokott tartattni a Szentelt Kordával övedzvén és ha ki tehető az Oltári Szentség nagyobb tiszteletére égő gyertyákat kezekben hordozván ájtatossan meg jelennyenek, és példás magok viselésekkel másokat is a Fölséges Úr Istennek szolgá- lattyára fel gerjeszteni szorgalmatoson igyekezzenek, Szent Ferencz Atyánk Templomait és Oltárait örömest látogassák minden nap de kivált képen a Holnapnak szokott Vasárnapja után következő arra rendelt napokon midőn az élő vagy megholt Atyafiakért, és jó tevőkért szolgáltatik a Sz Misét halgatni oknélkül el ne mulassák, az Isten Igéjének figyelmetes halgatásában, és meg tartásában foglalatoskodjanak egy más között Istenes egyes- ségben, és felebaráti szeretetben élyenek, a haragban, gyűlölségben, és vissza vonásban lévőket meg békéltetni, a Téveledetteket üdvösség útyára hozni, a Tudatlanokat oktatni, a Szegényeket, Rabokat, és egyéb meg nyomoro- dottakat Isten szerelméért tehetségek szerént segíteni iparkodjanak, az Tarsokért és más veszedelemben forgó Atyafiakért, de fő képen a Halálra váltakért imádkozzanak, minden Bűnüket, és azokra vivő alkalmatosságokat ma- goktul eltávoztatni, és naponként Kereszténi tökélletess égben, és a Jóságos tselekedetekben elő menni szorgalmatos- kodjanak. Ötödik Ha valaki a Kordások közül testi betegségben esik leg- ottan hírül adják a Betegek Látogatójának, és ez a Pre- fectus Úrnak megjelentse, hogy idein mind Lelki, mind Testi szügségében segítségei lehessenek hozzája, a töb Atyafiak is tehetségek szerént a Beteget gyakorta meglátogassák, vigasztaljákfőképen a Szentségeknek idein való fel vételére ösztönözzék és valahányszor a Szentség a Beteghez vitetik ászt méltó tisztelettel, és ájtatossággal kisérjék. Ha pedig valakinek Halála történik Prefectus Úrnak mingyárt adattassék tudtára, hogy szokás szerént az egész Társaság egyben hivattatván a Temetésre meg jelenjenek, azonban mennél hamarább lehet egy énekes, vagy olvasó Misét mondattassanák a meg holtnak Lelkiért, melyre minyájan meg jelenvén érette ájtatossan imádkozzanak, valamint magokért kívánnak másokat imádkozni, melyre ugyan rövid üdő múlva magoknak is szükségek lészen. ” A Canonica Visitatio alapján láthatjuk, hogy amíg 1746-ban létezett egy Szent Kereszt társaság, 1766-ra annak helyét már a Nepomuki Szent János társaság foglalta el. Ennek okát nyomozhatnánk valamilyen helyi változásban, azonban szerencsénk van, mert forrásaink alapján abban találhatjuk meg, hogy Eszterházy püspök 205