H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Balázs Lajos: Egy ősi házasságkötési rítus székelyföldi kétarcúsága

vallás és valláserkölcs, közerkölcs — révén az egyént sokkal összetettebb félelmek tartják vissza a szabályszegéstől; ha vét, elégedetlenséget gerjeszt a közösségben, és pszichésen sokkal bonyolultabban éli meg vétkének következményeit. Fél az Istentől, a haláltól, a törvénytől, a szégyentől.

13 A címhez igazodva, bennünket a párválasztás, a házasság szokásai ellen vétők érdekelnek, ezek közül is leginkább a leány szöktetés. A leánylopás/szöktetés szokása nem egyértelműen az egykori időké: múltja van és van folytatása. Tárkány Szűcs Ernő a leánylopást Erdély-szerte gyakorolt szokásként írja le, László Gyulára utalva Csíkra vonatkozóan pedig azt írja: ,,Csík megyében még nemrégen is gyakorolták a szülői beleegyezés ellenére való leány szöktetést. " A szöktetésről statisztika nem készül, de adatközlőim szerint ,, talán ma több leányt visznek el szöktetéssel, mint korábban. "

I5 Az okok sokfélék: a leány megesett, de nem ritkán tudatos válasz is a házasságot ellenző szülői tiltásra. Egyik módja a szülők által ellenzett házasság kierőszakolásának. Más szóval egy módja a vágy érvényesítésének, és nem is kicsi áron. ,,A leány sokszor elszökik, mert máshoz erőltetik. Még az oltárról is elszökik. Volt eset, hogy a lakodalom előtt elszökött, a lakodalmat vissza kellett mondani, de olyan is volt, hogy a lakodalom folyt, s kontyolás előtt(l) elszöktették a menyecskét." A szöktetés oka lehetett a szülők vagyoni helyzete, ami miatt a lakodalom költségeit nem tudnák állni. Ilyenkor a szöktetés színlelt: a két család közös megegyezésével történik, mivel a szöktetés szégyene kisebb volt, mint a szegényes lakodalomé. A szöktetés szégyene a leányé, a család valamelyest felmentődik alóla. ,,A családnak nem volt módja nagy lagzit csinálni, hát egyszerűen megszöktették a leányt egy vacsorával. Megjácodták. " A szöktetés másik oka a versengés, rivalizálás a leányért: „A szöktetést azért is csinálják, nehogy a leány másé legyen. Pláne, ha többen udvarolnak. Az egyik megelőzi az egészet. " ,,A leány, ha készen volt a pernével, sokáig nem lehetett nyekezsálni, met ellopták. Olyan legények voltak, hogy a táncba, míg a másik, amelyik odavitte, egy kicsit félrenézett, addig a leánt elvitték... Akkor kellett aztán aggyák, nem volt mit csináljanak. " ,,A leányt sokszor a guzsalyasból lopták el, s aztán izenték a szüleinek, hogy immá igyák meg a kontylevet, met a leányt békontyolták." A bekontyolás mint mentőöv-rítus alkalmazásának érzékeltetésére egy szöktetés-narratívát idézek: ,,Már ki voltunk hirdetve a vőlegényemmel, s ki volt tűzve az esküvő. Még egy nap vót hátra. A legény, akit szerettem, odajött a házunk elé. Én az első szobában fel voltam ülve az asztalra, hogy a lámpához közelebb legyek, és varrtam. Az ablakon megláttam, hogy valaki kint jár. Úgy, ahogy varrtam, csak mellény vót rajtam, hajdonfőtt kimentem. 13 Arra a kérdésemre, hogy bűnös-c, aki elteszi magzatát, egyik adatközlőm így válaszolt: „Isten s ember előtt! Isten előtt bűn, ember előtt szégyen. Gyilkosnak tarcsuk. Úgy örökké utána gondolunk, amikor lássuk az úton. Aztán elvegyül, de mégis, úgy kísérik szemmel az emberek, örökké eszibe juttassák. " — Mi van nagyleány, mész férjhez? — kérdezte a legény. — Igen, minden kedvem nélkül — mondtam. — Hát nem szereted Gyurit? — Nem szeretem, de a szüleim erőltetnek, met gazdag fiú, azt mondják, inkább meg lehet vele élni. — Hezzám most eljőnél-e? — kérdezte. — El — válaszoltam. A legény, az én uram, háromnegyedes kabátban volt, azt reám adta, a sapkát a fejembe, a zsebkendővel elkötötte a fejit, s elszöktetett. Fel a mezőn, a Kicsimezőn. A kisegítő asszonyok felfigyeltek, hogy nem vagyok. Biztos a szomszédban van, mondták. Aztán esmét, hogy hol van Teréz, s hol van Teréz. Esszekerestek mindent, felverték a port, s aztán valaki észhez tért, hogy vajon nem lopták-e el. Befogták a lovakot, s üldözőbe vettek. A falu alsó végiben laktunk, csak felfelé vihettek. A patakhídnál voltunk, amikor megismertem a lovaink csengettyűjét. Bébúttunk a híd alá. Hallottuk beszélni őket: — Csak érjük utol, vágjad a fészivei mind a kettőt! A legényre, az uramra gyanítottak. Az apját úgy hittak, hogy Kristály Zsiga. Az üldözők bementek hezza, s kérdezték, hogy hol van Gergely. — Én nem tudom, hogy hol van, mint legény kereng valahol — mondta apósom, Isten nyugosztalja. Fel akarták a házat hányni. — Az én házamotfel ne hányja senki, mert sem afiamot nem láttam, se senkit. Itt leánylopás nem volt. Az öreg gorombán lépett fel, s elmentek visszafelé. Mikor meghallottuk, hogy jőnek visszafelé, egy kapun bementünk. Aztán haza. Az öreg, mikor meglátott minket, egy botot vett, s a jövendő uramotjól elverte. — Te — de reszketett a dühtől —, az én házamot miattad felforgassák, sfészivel essze akarnak vágni, hogy hol a fiam!? — Ez az én feles égem ettől fogva — lépett fel az uram is —, ne dorgálja senki! — Én nem bánom — mondta apósom —, de anyáddal fekszik le, s te velem. Hónap reggel meglássuk, mit csinálunk. Reggel mentünk az öreg paphoz jelentkezni. A másik vőlegény beperelt a költségekért. Nagy lakadalom volt hirdetve, sokat kőtekeztek. Ez a 30-as években történt velem. " Itt jön be a népi jog különös és sajátos esete, ami szerintem nem más, mint a házasságkötés egyik lehetséges ősi rítusának átmentődése épp a hagyománytól eltérő párválasztási mód által. A szöktetők első, „mentő" dolga, hogy békontyoltassák az ellopott leányt, s ezáltal menyecskévé, tehát feleséggé tegyék.

16 Ennek kivitelezésére hívtak/hívnak meg egy bizalmas szomszédasszonyt, aki vállalja a rítust és nem szivárogtatja ki az „összeesküvést", vagy a legény az anyját kéri fel a rítus elvégzésére, és esetenként, 14 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 261. A szerző László Gyula A honfoglaló magyar nép élete 1944-ben megjelent könyvérc reflektál. 15 Adataim a 70—80-as évekre vonatkoznak. 89