H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Ujváry Zoltán: Gulyás Éva köszöntése

végig szülővárosában és a Damjanich Múzeumban dolgozott. Családja mindkét ágon ős-szolnoki: a Gulyás család elődei a török utáni első szolnoki összeírásban már szerepelnek. A kiterjedt és szerteágazó família mindkét ágon kézmüiparosok sokaságát adta a városnak. Gulyás Évának a város, a megye és az Alföld egyben éltető közege is. Mindez nem akadályozta abban, hogy a szigetközi, kiskunsági, palóc vagy Gömör-kutatásba ne kapcsolódjék be; ne gyűjtsön témáihoz személyesen is összehasonlító anyagot akár Erdélyből is. A latin-magyar szak elvégzése lehetővé tette számára, hogy természetesen nyúljon a régi nyomtatott és levéltári anyaghoz, kéziratokhoz. A latin nyelvben való jártassága pedig elősegítette, hogy idővel a német nyelvet is elsajátítsa olyan szinten, hogy nemzetközi konferenciákon is tarthasson előadásokat. Sokkal fontosabb ajándéka azonban a latin szaknak, klasszika filológiának az, hogy néprajzi módszerének kialakításában, formálásában is meghatározó szerepet játszott. Gulyás Éva akkor van igazán otthon, ha a számára oly fontos néphit, népszokások, mitológia egy-egy elemét, kisebb területét vagy jelenségét filológusi precizitással és alapossággal kell felderíteni, a jelenség mögött kell rejtett kapcsolatokat, összefüggéseket, rendszert feltárni. Nagy ajándék ez korunkban akkor, amikor ez az aprólékos munka nem divat. Mert ne felejtsük: az elnagyolt és innen-onnan vett teóriákat jól-rosszul követő cikkek, a régi anyag úgynevezett „új szempontú átgondolását" hirdető tanulmányok divatjának korát éljük. Talán ezért is rejtezik neve, kerül maga is háttérbe a szakma előtt, de ezért van az is, hogy akik igazán ismerik, olvassák és használják munkáit, nagyra becsülik; tudják, hogy megállapításaira bátran építhetnek. Mindezek mellett szülővárosa és vidéke módszeres tanulmányozása egy rétegzett társadalomban és kultúrában való otthonosságot, az apró jelenségek egy nagyobb rendszerbe való beillesztését is elősegítette. Ilyen igénnyel közeledett a feldolgozandó témához más, a szülőföldtől távoli területeken is. Jó gyűjtő és terepmunkás, aki mind publikációban, mind múzeumi gyűjteményi anyagban jelentős új anyagot tárt fel a tudomány számára. Ha eddigi munkásságának szerteágazó területeit bebarangoljuk, akkor kiindulási pontunk természetesen Gulyás Éva, a folklorista kell legyen. Már pályája elején tiszteletre méltó néphitgyűjteménnyel tette le névjegyét. Hoppal Mihály 1976-ban a Folklór Archívum 4. kötetében jelentette meg Jászdózsai hiedelmek című, közel 200 oldalas munkáját. Teljes képét tárja elénk egy több mint négyezer lelkes, többirányú palóc kapcsolatot is mutató jászsági falu hiedelemvilágának. A munka rendszerezése nem tőle való. A kiadvány — egy sorozat részeként jelenve meg — a Diószegi Vilmos és Pócs Éva által kialakított rendet követi. Gulyás Éva azonban rugalmasan kezeli, anyagának megfelelően célszerűen módosítja. Ez a gyűjtemény azóta teljesen beépült a szakirodalomba, és Jászdózsa néphitkutatásunk egyik fontos tájékozódási pontja. Az átvett rendszeren túllépve az anyag belső összefüggéseit, a közösségre jellemző sajátosságait több tanulmányában is értékelte és újragondolta, illetve az anyag természete (palóc-jászsági) megkövetelte, hogy kialakítsa összehasonlító módszerét is, és etnikus kérdéseket közelítsen meg a folklór más területein is (pl. szokáskutatás). Még jóval a teljes gyűjtemény kiadása előtt (1973) az anyag palóc-jászsági vonatkozásait önálló tanulmányban dolgozta fel. Kifejezetten néphittel foglalkozó írásai közül kiemelkednek az Ipoly- és a Tápió-mente hiedelmeiről írott tanulmányai. Ugyancsak fontos az, hogy a Szent Vendel- és a Szent György-kultusszal foglalkozva ez utóbbinál elsősorban a hiedelmekkel összefüggő részét dolgozta ki eddig legjobban. A szokásokról, a vallási néprajzról írott cikkei is bőségesen tartalmaznak néphit anyagot, s a hiedelmek tekintetéből is értelmezi, megvilágítja a feldolgozott anyagát. Jászdózsai néphitgyüjtése irányította figyelmét a népi gyógyításra (ember, állat), a gyógyítást végző személyekre: a gyógyító emberekre, orvosokra, tudománnyal rendelkező asszonyokra, táltosokra, léleklátókra. Először egy tenyői pásztor gyógyító tudományát tette közzé önálló cikkben, majd egy XIX. századi mesterszállási kéziratos könyvet dolgozott fel két tanulmányában is, nagy filológiai apparátussal. A feljegyzett gyógymódok különböző írott forrásokban meglévő előzményeit, más tájakkal való kapcsolatait, variánsait is bemutatja. Cikket írt Gömör megye népi gyógyításáról is, amelyben egy különlegesen jó képességű gyógyító asszony alakjára is felhívja a figyelmet. A Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz II. kötetében (amelynek egyik szerkesztője is) több, néphitre vonatkozó kérdéscsoportot is feldolgozott (kereszteletlen gyermek, holdfoltok, földet tartó állatok, a tudomány elnyerésének módja, a táltos, a tudós pásztor, az építőáldozat). A gyógyító, a különleges képességekkel rendelkező, úgynevezett tudós emberek és asszonyok szerepe ma is foglalkoztatja. Míg a tenyői pásztor racionális gyógymódokról tudott inkább beszámolni, emezek a természetfeletti képességekkel rendelkeztek. Külön tanulmányt írt egy jászberényi halottlátó asszonyról, Papp Teráról, akinek gyógyító tudománya a környéken a XX. század elején közismert volt, de a néprajzi irodalom nem tartotta számon. Másik kiemelkedő munkája doktori értekezése: Egy őszi pásztorünnep és európai párhuzamai. Adatok a Vendel-kultusz magyarországi kutatásához. A Szolnokon 1986-ban megjelent munka tíz évet várt arra, hogy napvilágot lásson. Fontos ezt megjegyeznünk, mert amikor a hetvenes évek elején e témával elkezdett foglalkozni, még híre sem volt a ma oly nagy számban megjelenő vallási néprajzi dolgozatoknak, aminek tanúi vagyunk. Szerény alcíme és a kései megjelenés ellenére ez az első olyan magyar munka, amely egy szent életét, alakját, az ő legendájához fűződő szokások és hiedelmek, kultuszok, attribútumok, ábrázolások teljességét adja néprajzi megközelítésben. E kötet a szakmában előzmény nélküli. Rendszerét, szempontjait a szerző maga alakította ki. Ma már az efféle feldolgozások mintájául szolgál, s beépült a szakirodalomba nemcsak nálunk, hanem külföldön is. A munkában, mint erre utaltunk, a hiedelmek is feldolgozást nyernek, s így szorosan összekapcsolódik korábbi kutatásaival. A könyvhöz több, a részleteket tisztázó előpublikáció jelent meg, amelyben filológusi szemlélete mutatkozik meg. Ezt követően kezdett foglalkozni Szent György alakjával hasonló módszerrel. Több kisebb és három fontos publikációja jelent meg eddig, amelyből kitetszik, hogy 8