H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Bartha Júlia: Nem a ruha teszi az embert!

rákban ugyancsak értékelhető adatok maradtak ránk, hi­szen az örökhagyó értékesebb ruhadarabjait hagyta gyer­mekeire, unokáira, amit olykor nemzedékeken át viseltek. Az asszonyok végrendelkeztek vagy szóban testálták rá valakire ruhadarabjaikat. A cselédbérek szintén jó adato­kat szolgáltatnak, hiszen a cseléd nem pénzt, hanem ter­mészetbeni járandóságot kapott. A cseléd viselete általá­ban megegyezett az alföldi jobbágy viseletével. Az ura­ságtól levetett holmit a 18. században még nem viselhette a cseléd. A már említett körözési iratokban olykor lopott holmikról is olvashatunk, amelyben hírt adnak a korabeli viseleti darabokról. Az életkörülményekről szóló feljegy­zések, jegyzőkönyvek sem elhanyagol­hatóak, hiszen megtudjuk, hogy XY ga­tyaszárban vitte a búzát — térd alatt kötve hordta a gatyát. Azt, hogy vásár­kor a nagykarimájú csikóskalap minő­ségét az áldomás során mérték fel: ha a beleöntött bor alul megcseppent, nem volt elég tömör a nemez, áteresztette az a vizet is, tehát semmire való volt. Nyelvi adatokból, szólásokból a viseleti dara­bok népnyelvi elnevezését tudjuk meg. Kevés, de nem elhanyagolható a képes ábrázolásokon, metszeteken ránk maradt történeti adat. A térképeken is találunk ábrázolást olykor: az Alföld első katasz­teri felmérése a 18. század utolsó negye­dében volt. A térképekre rajzolt pász­torokat, földműveseket ábrázoló képek stilizált formában mutatják a népvise­letet. A Karcag város 1787. évi határ­térképén látható szilajpásztorok kifordí­tott subában, fejükön kunsüveggel, lábukon bocskorral láthatók. A pásztorok viselete A pásztorviselet, leszámítva a fejfedőt, alig változott a 20. század elejéig. A Hortobágy mellékén lévő Nagykun­ság települései adták a pásztorokat, ily módon tájegy­ségünk pásztorkultúrája, beleértve a viseletet is, azonos­nak tekinthető. A pásztorviselet rendesen az ábrázolá­sokról is ismert vászonból szőtt bő gatya, fehér borjúszájú (bő mellévarrott ujjú) ing, fekete pitykés lajbi. Utóbb a pásztorok kékre festették ingüket, gatyáikat. Esős időre való volt a tőgyfagatya, amit már új korában juhtejbe már­tottak, majd hamuba tapostak és kifényesítették szalon­nával. Ettől olyan kemény lett, hogy nem járta a víz. Modern kifejezéssel szólva impregnálták az anyagot, erre azért volt szükség, mert az állatok után gyakorta kötésig érő vízbe kellett menni. Az ilyen nadrágra nem ragadtak a férgek sem. A süvegviseletet a kalap váltotta fel. A nemezből készült kalapoknak különböző formáját hordták, a pásztortársadalom hierarchiájának megfelelően. A csikósok, gulyások, juhászok, kondások más-más fejfedőt 18. kép. Csikóslegény (2006. Kisújszállás) viseltek, de még a karikásostort sem cserdítették egy­formán. A pásztorviselet megmaradt, de mint azt minden viseleti darabnál láttuk, már csak ünnepi alkalmakra öltik magukra, egy-egy múltat idéző rendezvényen. Munkára a második ezredfordulóra már a pásztor is nadrágot, kabátot, inget és csizmát hord, a polgári viselet darabjait. Jellegzetes darabok a kunsági viseletben Süveg A népviseletnek első, valóban hiteles emlékei a régészeti leletekből kerültek elő. A kunsüveg példája ezt különösen igazolja, hiszen a 15. századból való nemezsüveget láthatunk a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti kiállításán. A 18. századból való, Túr­kevéről származik a Néprajzi Múzeum süvegje. 26 A 18. századig általánosan használt fejfedő volt a kunsüveg, aminek kun eredetét valójában csak gyanítani lehet és nem bizonyítani. Azonban ha a Szent László legendát ábrázoló falfest­mények kun fejviseletét és a Karcag­Orgondaszentmiklós temetőjében talált, ugyancsak 15. századra datált süveget összehasonlítjuk, azt láthatjuk, hogy megegyezik a formájuk. Az ugyancsak 15. századi Königsbergi Krónika vonuló kun tábort ábrázoló képén jól kivehető az a süvegforma, ami a már említett régészeti ásatásokon előkerült. Bizonyos vonatkozásokban hasonlít a közép-ázsiai kazakok és kirgizek felhajtott karimájú magas nemezkalpagjához. Ha mindezeket egy­bevetjük a 18. századból való süveggel, azt a következ­tetést vonhatjuk le, hogy ez az egyetlen viseleti darab, amely a kontinuitását megőrizte egészen a 18. századig, amíg végképp ki nem szorította a kalapviselet. A süvegre vonatkozó első írásos adat az 1395. körül keletkezett Besztercei szójegyzékből való, majd az ár­szabások, tiltó rendeletek sora ad értékelhető viselet­történeti adatokat. 27 Bár az árszabások rendre csak 18. századiak, aminek az a ma­gyarázata, hogy az 1625-ben hozott, majd 1659-ben meg­erősített árszabások voltak a mérvadók, nem emelkedett általános gyakorlatra, míg­nem a sok visszaélést meg­sokallva, az 1715-ös újabb törvény hatására sorra szü­letnek a városi és megyei limitációk. 28 19. kép. Kunsüveg (Damjanich Múzeum) 26 GYÖRFFY István 1937. 119. p. 27 GÁBORJÁN Alicc 1976. 13. 28 DOMONKOS Ottó 1962. 150. 55

Next

/
Thumbnails
Contents