H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Viga Gyula-Viszóczky Ilona: Adalékok a matyók „kivetkőzéséhez"

4. kép. Az 1940-es években készült, nagy létszámú családot bemutató fotó a ruházkodás több állapotát vonultatja fel. A szereplök pontos kapcsolatrendszerét nem ismerjük, de úgy véljük, hogy a kép a kivetközés folyamatát igazolja, amit sejthetően az eltérő életpályák motiválnak. Az elöl középen ülő idős pár öltözete régies elemeket hordoz, ruházatuk sötét tónusát mintegy keretbe foglalja a mellettük ülő „csavarítós" kendős fiatalasszonyok élénk ünnepi viselete. A hátul álló hagyományos viseletes asszonyok — életkoruknak megfelelően — egyszerűbb kiskendőt viselnek. A gazdagon hímzett surcok a női viselet díszítésének kiteljesedését jelzik, aminek kontrasztját jelenti az idősebbek által hordott egyszerű sötét kötény. A női felsőruházat jellegzetes darabjai a változatos gyári kelmékből (kázsmér azaz „purgament", brokát selyem, delin) készített rövid ujjú „ lityák ", sajátos formájukkal és díszítményeikkel. A díszes matyó női öltözet ellenpólusát jelenti bal oldalon a divatos, városias ünnepi viseletű hölgy visszafogott eleganciája. A kép középpontjába állított egyenruhás férfi kitüntetéseivel láthatóan a felvétel hangsúlyos szereplője. A gazdasági nehézségek, feszítő társadalmi ellentmondások általában a drága ünnepi viselet fennmaradása ellen és a kivetközés irányába hatottak. Utalunk itt Jankó Jánosra, aki Torockón kutatva, rámutatott a kivetközés anyagi nehézségekkel is indokolt szükségszerűségére.

18 A ruházkodás polgárosulásának irányába ható általános tendenciák közül ezen a helyen még két lényeges tényezőt említünk. Az egyik az egész problematikát alapvetően magába foglaló társadalmi folyamat: egy fél évszázad alatt, 1880-tól 1930-ig mintegy 30%-kal csökkent, 50% alá süllyedt a magyar társadalom paraszti népességének aránya.

19 A másik, amire talán nagyobb figyelmet kellene fordítani: a sorkatonaság, hangsúlyosan is a két világháború hatása, ami a férfiak ruházkodására erőteljesen kihatott, de bizonyára nem hagyja érintetlenül közösségeik egész tradícióját sem.

20 Györffy István részletezően bemutatta a mezőkövesdi iparosok ruházkodásának alakulását és a szegénység kivetkőzésének alapvető okait, valamint azt, hogy miként vált a matyó viselet „szezon" öltözetté. Szerinte a régi viseletet a gazda őrizte meg, aki sem vidékre, sem Amerikába nem ment. Ugyanakkor, a gazda nem vett „úri" viseletet: Györffy szerint az úr és a matyó között nem volt kontaktus.

21 Mezőkövesd gyarapodó népessége számára a 19. század utolsó évtizedében már nem volt lehetőség a település határában a művelhető területek kiterjesztésére. Ez erőteljesen deformálta a társadalom összetételét, és a 19. század végére a távoli uradalmakban végzett summásmunka a lakosság nagy részénél a létforma közönséges részévé vált. Együtt a dél-borsodi térség többi településével, Mezőkövesd a legjelentősebb kibocsátók közé tartozott: tavasztól őszig még a tehetősebb gazdák gyermekei is részes munkán dolgoztak.

22 Ma még többet tudunk arról a folyamatról, hogy a matyó summások révén miként terjedtek a színes szabadrajzú hímzések más tájak népe felé,

23 de bizonyosak lehetünk abban, hogy a huzamosan távol végzett munka, ül. annak révén a más vidékek hagyományával való megismerkedés hatott a matyóságra is. Találgatásokra lennénk utalva annak megítélésében, hogy ez a fajta kulturális kapcsolatrendszer hogyan formálta a helyi tradíciót, azt azonban már Györffy István kutatásaiból tudjuk, hogy például a litya divatját a summásság hozta a matyósághoz: az elsőket talán Sarkadon varratta két „híres lánynak" az édesanyja az ottani divat után. A litya selyemből, purgamentböl (kázsmér), festőből, kartonból készült az 1930-as években, szabadosnak is mondták e nem feltétlenül testhezálló ruhadarabot. Nyakban bársonnyal prémezték, derekán körül fiataloknak színes szalag, időseknek fekete bársony volt felvarrva. Az 1930-as években két változata volt ismert: a régebbinek tartott és főleg az idősek által viselt hosszú ujjú litya azaz a testálló, valamint a rövid ujjú litya. Györffy szerint a ráncika nevű blúzfélét a szomszédos községekből hozták be Mezőkövesdre: előbb a szentistvániak hordták, az övékről nézhették le a kövesdiek. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a ráncika eleve a summásoknak készült kartonból — drágább anyagból nem varrtak ilyet —, akkor ezt a ruhadarabot is úgy értékelhetjük, mint a summás munka kulturális hatását.

24 Az utóbbi viseleti darab arra is figyelmeztet, hogy Mezőkövesd és az önmagukat ugyancsak matyónak valló Tárd és Szentistván viseletének változásában mind a konkrét egymásra hatás, mind a közös folyamatok további vizsgálatot igényelnének. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a lakóhelyükről elkerülő, időszakosan vagy állandóan másutt munkát vállalók ünnepei is megváltoznak: csökkennek az ünnepi ruházat viselésének alkalmai is.

25 A viselet váltásának nemek közötti differenciája a palócoknál és a Felföldhöz hasonló tendenciát körvonalaz: a férfiak előbb veszik le a hagyományos viseletet.

26 18 JANKÓ János, 1893. 196. vö.: KOSA László 1990. 48. 19 GUNST Péter (szcrk.) 1998. Különösen 163—208., 231—284. 20 Gergely Katalin a második világháború hatásaként is értelmezi a kivetkőzést: az ellátás nehézségei, a megszokott alapanyagok hiánya „objektíve" is serkentette a folyamatot. A hagyományos anyagok, főleg kiegészítők ellátásában a trianoni országhatárok megvonása is fennakadást okozott. Vö.: GERGELY Katalin 1978. 203. 21 GYÖRFFY István 1956.116. 22 SÁRKÖZI Zoltán 1976. 363—382. 23 SZILÁGYI Miklós 1982. 68—73. 24 GYÖRFFY István 1956.91. 25 PÉTERBENCZE Anikó 1990. 78. 44