H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Zsolnay László: Isten, Ember, Jó és Rossz

Az ember törekvéseinek céljai azok az értékek, amelyek megelégedést nyújtanak: bőség, egészség, igazság stb. Egyre messzebb megy, s egyre újabb élettartamokat fedez fel. így a világ lényegében arra törekszik, hogy az élet maximális gazdagságát valósítsa meg. A megvalósított teljesség pedig maga Isten. így az ember végső törekvése maga az Isteni lét fokára való emelkedés, vagyis a teremtmény átistenülése. Lehetséges olyan lény, amely kiérdemelné ezt? Erre csak akkor válaszolhatunk, ha bizonyítani tudjuk Isten létezését. Régi kérdés ez. Teremtő és teremtett problematikája, mozgató és mozgatotté, semmié és valamié. Az élő vallási tapasztalatban az ember a kinyilatkoztatás segítségével megtalálja Istent mint személyt. Különösen fontos, hogy Isten a vallási tapasztalatban nemcsak abszolút létteljességként nyilvánul meg, hanem a legmagasabb összes értelmében véve, mint maga a Szépség, Szeretet, Igazság. Ezért amikor a lélek a legcsekélyebb mértékben is kapcsolatba lép vele a tapasztalásban, kimondhatatlan boldogsággal telik meg.

15 Az isteni tökéletességgel való közösség csúcsa az, amikor a teremtmény az Isteni lét szintjére emelkedik. Ez önzetlen, nincs benne mohó törekvés. A teremtmény átistenülése nem lehet egyenlő az Istennel való azonosulással. Nem lehet átlépni a teremtett világ és az Isten között húzódó határt.

16 Mind e boldogság ellenére akkor hát miért van a világban a rossz? E tény megléte bizonyítja, hogy Isten nem úgy teremti a világot, mint események sokaságát, hanem mint olyan lények összességét, amelyek Istentől és egymástól függetlenül, maguk teremtik az eseményeket azzal, hogy a szeretet vagy gyűlölködés viszonyába lépnek egymással.

17 Minden teremtett lény alkalmas a személyes létre, s olyan kapcsolatban áll Teremtőjével, hogy rendelkezhet vallásos tapasztalással, amely magára Istenre irányul, s részesülhetnek Isten létéből. Mi, emberek, kétségtelenül nem Isten Országában élünk: a mi léttartományunkban számtalan jelenség összeférhetetlen a lét teljességével, a rossznak különféle fajtáit hozzák létre, vagyis negatív értékeket. Az elvont egylényegüség szükségszerűen csak a világ külső formáját biztosítja, az azt megtöltő tartalmak nagyon is különbözőek, sőt ellentétesek lehetnek. A világi lények önálló tevékenységétől függenek, s nemcsak e lények egymás iránti szeretetének, hanem gyűlöletének a megnyilvánulásai is lehetnek. Hogy lehet, hogy a mindenható és jóságos Isten olyan világot alkotott, amely a rossz elkövetésére képes lényekből áll? Az előttünk felmerült kérdés nem más, mint az akarat szabadságának problematikája. A világ állhatna olyan lényekből, amelyek természetüknek megfelelően csak abban az esetben nem tehetnek rosszat, ha nem lenne szabadság. Tudnának-e ezek igazi jót alkotni? A csak jót cselekvő emberautomata alkalmatlan arra, hogy Isten 15 Uo. 364. 16 Uo. 365. 17 Uo. 366. Országának tagja legyen. Ezért Isten nem is teremtett ilyen jóság-automatákat.'

8 A szabadság azonban veszélyes adomány. A személy szabadon irányíthatja szeretetét bármiféle érték felé úgy, hogy azt az összes többinél többre értékeli, és nem veszi figyelembe, milyen rangja van az értékek rendszerében. Vannak olyan esetek, amikor az ember szereti ugyan Istent, s az általa teremtett lényeket, de kevésbé szereti őket, mint önmagát. Nem más ez, mint önszeretet, vagyis egoiz19 mus. A világ tehát olyan lényekkel van benépesítve Isten által, akik képesek szabad akaratuknál fogva, alkotó módon részt venni Isten tökéletes létében, megvalósítva a jót és a rosszat, szabad választás alapján, ezért lehetséges, hogy vannak, akik a rossz utat választják. E konklúzióval visszatértünk a kezdetekhez, az örök dilemmához, melyet a hit oldhat meg, az értelem, úgy vélem, nem. A rossz így az emberiség sajátja. Lehet alapvető és leszármazott Losszkij bölcseletében. Az alapvető rossz az erkölcsi rossz: lényege, hogy a cselekvő lény megsérti az értékek sorrendjét, mégpedig az önszeretetben, vagyis amikor jobban szereti önmagát, mint Istent és a többi lényt, épp akkor, amikor az értékek helyes összefüggése azt követeli, hogy jobban szeresse Istent és a többi lényt, mint önmagát. A hamis viselkedési mód lényeges vonása az, hogy az illető ilyen-olyan mértékben elszakad Istentől, és elszigetelődik a többi teremtett lénytől. Az Istentől való elszakadás következtében létrejövő szakadások, a világ integritásának megsértése a leszármazott rossz különféle válfajaihoz vezetnek. A létezőnek ez az önző elszigetelődése mindenekelőtt életének elszegényedéséhez vezethet, bármilyen tettet is hajtson végre a cselekvő lény, ha egoista indíték vezérli, akkor az alapvető cél, nevezetesen a tökéletes létteljesség elérhetetlennek bizonyul, s ezért a tett nem nyújt teljes kielégülést. Az ilyen lény egész élete, minden törekvése, sikere, öröme ellentmondásosnak bizonyul. Mindaz, ami vonzza, ugyanakkor taszítja is, s magában hordja a csalódás keserűségét. Az Istentől elszakadt, s az értékek helyes összefüggését megsértő lény egész viselkedésében napvilágra kerülnek a lelki tökéletlenségek és szenvedések. Kiutat ebből csak a cselekvők erőinek egyesítése jelent.

20 Hiszen Isten Országának eszménye öntudatlanul fennmarad minden egyes lény önmagáért való létében, bármilyen mélyre sülyedt is, mert az individuális normatíva elszakíthatatlanul kapcsolódik a léthez — fogalmazza meg Losszkij normatív teonóm etikájában. Az Isten Országán kívül levő lények az Istentől való elszakadást, mint életútválasztásuk első tettét hajtják végre. A fejlődés hosszú és nehéz folyamata után a cselekvő lény előbb vagy utóbb felemelkedik Isten Országának küszöbéig, s az individuális abszolút értékeket, mint tökéletes mindentudást birtokolja. A cselekvő lény még a bukás állapotában is megőrzi az egész világgal való kapcsolatát, s ezért tudatalattijában birtokolja jövendő tökéletes alkotását, mint saját viselkedése értékelésének útmutatóját, 18 Uo. 372,373. 19 Uo. 375. 20 Uo. 378. 417