H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Dienes Erzsébet: Török Imre esperes korképei a kisújszállási reformátusság száz év előtti életéről

Ugyanakkor reális és együttérző kép tárja fel a város szegényeinek helyzetét is, segítségre szólítva fel a jobb módúakat: Node a vígságtól nézzünk már másfele, Hol hideg a hajlék, s nincs a kamra tele. Se krumpli, se sült tök, a liszt is kevéske, Csak már a hidegnek hamar lenne vége. Hozd el, Uram, hozd a tavaszt a szegényre! Addig pedig, amíg eljő a kikelet, Lágyítsd meg, indítsd meg, Uram, a szíveket, Hogy akinek vagyon, a szegénynek adjon, Hogy az ínség könnye sehol se fakadjon. Január, Február... csak elmúlnának már, Fogytán van a szalma, és ürül a magtár! A téli hetek világából egy Arany János életképeihez hasonló leírás idézi a hajdankor családias — a XX. század elején már csak emlékezetben élő — farsangi hangulatát: Használd mérséklettel a hosszú farsangot! Úgy, amint apáink gazdagok kedélyben, Mulattak csendesen, farsangi estéken. Mikor sógoruram, meg a komámuram, Na meg rektoruram, meg oszt' kántoruram, Kiki egy-egy lámpást fogott a kezébe, S mentek-mendegéltek esteli sötétbe. Egy helyt megállottak, be is kopogtattak, Beköszöntés után pipára gyújtottak. A boglyakemence önté a meleget, Mesteruram hozzá tréfákat ereget. Friss örömtől fényes mindnek az orcája, Van is, nincs is szükség mécsesre, lámpásra. Dehogy nincsen, nini! Asztalt terítettek, Nyájas háziasszony ott sürög mellettek. A házi asszony, meg az eladó lánya, Friss fánkot tettek a gazda asztalára. Pántlikás fánk mellé egy óros bor kellett, És repült az idő dalikózás mellett. Búsan szólt a nóta: „pápai utcáról", „ Tizenhatesztendős barna kis leányról. " 0 mulatozások sohse volt szertelen, Boldogítá őket atyafi érzelem. Sorukat, bajukat rendre elbeszélték, S odakünn a bakter kurjantja az éjfélt. Oh, hogy e régi jó idők elmúlának Derűs, szép napjai boldogabb világnak. A március a munkakezdés ideje: Fecske nyílként szálldos, s keringel a gólya, S megmozdul, földbe vág a munkás ásója. A Korona-kertben izegnek-mozognak, Pajtát szellőztetnek, szőlőt nyitogatnak. Ugyanitt mozgalmas képsor idézi a 48-as harcokat, buzdítva a kunokat őseikhez méltó hazaszeretetre: Emlékeztek-e rá, népem, amit szólok? A templomban akkor Erdélyi pap szólott. Vitézlő honvédek jöttek, masíroztak, A piac közepén hadat toborzottak. A pap arca kigyúlt, szava égzengés lett, S mire Áment mondott s elzendült az ének, Gyermekek meg apák, ifiak meg vének Háromszázan mentek egyszerre honvédnek. Meg tudnók-e tenni még egyszer ezt, népem, Ha nemzeti zászló lobogna a légben? S ha tudna valaki még egyszer izenni, Mindnyájan, mindnyájan el tudnánk-e menni? Mert akinek szíve hónáért nem dobog, Nem érdemli az a betevő falatot, Melyet neki Kunság magyarföldje adott. Áprilisban a húsvét ünnepe komoly erkölcsi tanulságot is hordoz: Húsvét napján zendül győzedelmi ének Dicséretére az ég sföld Istenének. Gondolkodjunk: ki jó, szelíd, igaz már ma, Nem így teszünk ma is? Visszük Golgotára! Aki igazat szól, betörik a feje, Ki jobb a többinél, szíve búval tele, Bármit mondjon a bölcs, idők nem változnak. Örök igazságra csak új példát hoznak. Képet ad azonban az író a vidám ünnepi szokásokról is — nem feledkezve meg a tisztes magatartásra való figyelmeztetésről sem: De ne komolykodjunk...húsvét ünnep vagyon, Vizet önt a legény, futkos a hajadon, Piros tojás lesz az öntözés jutalma; Aki legtöbbet kap, lesz nagy diadalma. Csak ne lenne lárma az utcákon végig! Dőzsölés lármája ne hallassék égig! A májusi jövendölésben a megújuló természet színpompás megrajzolása mellett Török Imre lelkesedéssel szól arról az anyagi és szellemi fejlődésről, amely az ország legfontosabb vasútvonalán elhelyezkedő város életében folyamatosan megmutatkozik: Május hó, bájos hó, év legszebb hónapja, A határt zöld bársony mezbe takargatja. Világoszöld színben a fűzfa, a nyárfa, A bokor öltözik szép virágruhába. Ki jársz jámbor utas, az alföldi tájon, Egy néhány pillantást szemed ne sajnáljon. Nézz ki ablakain robogó vonatnak, Kedves a látvány, mit szemeid láthatnak. Ott torony magaslik, körötte paloták. Ebben törvényt látnak, ott a tudást osztják... Csak haladj, szép város, csak haladj előre, Mint robogó vonat, kövesd, tanulj tőle! Palota utcádon palotát kövessen, Lakód sose sírjon, örömtől nevessen! 275