H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Lukács László: A karácsonyfa a Nagy Magyar Alföldön

LUKÁCS LÁSZLÓ A KARÁCSONYFA A NAGY MAGYAR ALFÖLDÖN Déryné Széppataki (Schenbach) Róza színésznő emlékezéseiben azt írta, hogy jászberényi házuknál már születésének napján, 1793. december 24-én állítottak karácsonyfát: „Itt is úgy az idősebbek kártyához ültek, a gyermekek pedig szobájukba utasíttattak, hol a számokra fölállított Krisztuskafája és a kis Betlehem körül, — mit az anyai kéz számtalan csillogó képecskékkel s mindenféle cifra dolgokkal fölékesített, — ugráltak, örültek, csipogtak, lármáztak, mindmegannyi kis koboldok, míg végre, egymást jól összevissza cibálták, s minden szárazdajkái intés és püjolés dacára, kifáradva aludni mentek. " Jászberény esetében ez nagyon korai időpont, 1793-ban még Pesten, sőt Bécsben sem volt karácsonyfa. Bécsben az elsőt 1814-re, Pesten 1828-ra tudjuk adatolni. A kis Schenbach Róza édesapja gyógyszerész, Bécsből került Jászberénybe. Ha Németország valamelyik nagyobb városából, fejedelmi központjából, arisztokrata vagy nagypolgári környezetből érkezett volna, akkor a XVIII. század utolsó harmadában már hozhatta volna magával a karácsonyfaállítás szokását, de Bécsből még nem. Déryné emlékezéseit élete utolsó három évében, 1869-1872 között írta. Azt leszögezhetjük, hogy a saját születésére, az akkori körülményekre senki nem emlékezhet. írja is Déryné, hogy édesapja megrendítő halála időpontjától mindenre emlékszik, a korábban történteket édesanyja mesélte el neki: „Én akkor ötéves múltam; de ami akkor s azon perc óta történt, mindenre világosan emlékszem. A születésemtől fogva történteket pedig anyám beszélte el gyakran..."

1 Déryné édesanyja az 1790-es években, Jászberényben még nem állíthatott karácsonyfát hét gyermekének, csupán karácsonyi jászolt. Beszélni is csak erről beszélhetett. A karácsonyfa elterjedésének kezdete Déryné fiatalkorára esik Magyarországon. Ezt az ifjúkorában lejátszódó folyamatot vetítette vissza. Alföldi terjedéséről a Békés megyei tanyákon, uradalmi majorokban, gyermekkori emlékeit felidézve, ezt írta nekem Debrecenből 1990. január 26-án kelt levelében Gunda Béla (1911—1994) néprajzprofesszorom: „Karácsonyfa: Nagyszénás környékén, a pusztákon, de a tanyákon is a század elején fenyőfácskát vagy valamilyen száraz ágat vitt be karácsony este a gazda, a fára burgonya s más hasonlók voltak ráakasztva. Volt, hogy a gazda csak a pipáját és a dohányzacskóját akasztotta a „karácsonyfára", s beköszönt, boldog ünnepeket kívánt. Ez utóbbi különösen erős emlékem, mert valamelyik anyai rokonomnál történt. Adatok: nagyszénást tanyák, Gáspártelek, Nagymajor, Csúcs majorok. " Utóbbiakkal szomszédosak az újvárosi tanyák, ahonnan az 1908. évi, karácsonyfa nélküli karácsony estéjére így emlékezett vissza önéletírásában Csizmadia Imre: „Hamarosan este lett. Szentkarácsony estéje. Hófehér abrosszal leterített asztal, volt rajta sok minden. Diós, mákos, mazsolás kalács, alma, dió, mogyoró. Csak karácsonyfa nem volt. Pedig közel volt hozzánk az árpádhalmi halom, az tele volt fenyőfákkal. És sokszor megígérte idesatyám, hogy majd karácsonyra hoz fenyőágat, de mindig elfelejtette. Vagy nem is akarta komolyan. De azért kaptam egy füzér fügét, mézeskalács huszárt meg egy hegyes staniszli cukrot. Más, nagyobb ajándékot nem kaptam. De azért nagyon boldogan telt el a karácsonyeste. "

3 Két évtizeddel később, 1927-ben Csizmadiáék a Vásárhelyi pusztán lévő tanyában már állítottak karácsonyfát két kisgyermeküknek: „Egy icipici fenyőág jelképezte nálunk a Jézus születését, rajta néhány darab szegényes karácsonyfadísszel: 15 dkg szaloncukor, három-négy ezüstpapírba burkolt közönséges dió, mogyoró, egy mézeskalács huszár. De az asztal terítve volt. Kalács, kifli, szergáliás sütemény és friss víz Mariska néném kútjából. '

A Endrőd községben (Békés m.) is számos alkalmi megoldás előzte meg a valódi karácsonyfát: „Nálunk a karácsonfa úgy vót, hogy vót édesanyámnak egy szép nagy leanderfája. Áztat letürügettük [letörölgettük], édesanyám sütött rá kalácsbú kismadarat, akkor vett mézeskalácsot. Ez vót a karácsonyfa. Nekünk meg szalmábú vót a karácsonfánk. A nagy szálakba drótot dugott, felfűzte, akkor a kicsiket is felfűzte. Akkor csinát egy négyszöget, akkor azt felakasztotta, akor abba kisebbet csinát, az csüngött le, akkor arrú még kisebb, akkor a közepibe is úgy. Mézeskalácsot meg diót akasztottunk rá, mást nem. Hát minálunk karácsonfa, az hun vót, hun meg nem vót. DERYNE SZÉPPATAKI Róza 1955. I. 49; 1900.

1. 8. DÉRYNÉ SZÉPPATAKI Róza 1955. I. 48. CSIZMADIA Imre 1982. 51. CSIZMADIA Imre 1987. 158. 25