H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)
Szabó László: Magyarországi megyei múzeumok a tudomány sajátos műhelyei
vált később sem kádertemetővé. Ellenkezőleg, mint láttuk, félreállított tudósok, tehetségek elíziumaként tartották számon. Ugyanakkor az igazgatói státust nem kötötték semmiféle feltételhez. Hogy mégsem lepték el félretolt káderek a múzeumot, annak egyik oka a gyenge fizetés, másik a múzeum káderek között kelt „rossz híre" volt. Ilyen szellemi környezetben kellemetlenül érezték volna magukat felkészületlen emberek. A hetvenes évek második felétől azonban javul a vezetők anyagi helyzete, hivatkozva a létszám emelkedésére, igazgatóhelyettesi, gazdasági igazgatói és egyéb státusokat létesítve néhány ejtőernyőst bizony ledobtak. 10 Szerencsére a szakma hűvös fogadtatása lecsendesítette, majd megállította ezt a folyamatot. Nincs terünk itt valamennyi, a vidéki múzeumi szakalkalmazotti gárda jellegét és összetételét meghatározó, befolyásoló vagy árnyaló tényező bemutatására. Úgy vélem, hogy az eddig elmondottak alapján is megfogalmazhatjuk a megyei múzeumi szervezetek helyét, felvázolhatjuk helyzetét a megyei intézmények rendszerében. A megyei múzeumi szervezetben az 1960-as évek végére egy nagy múltú, elhivatott, szakmailag felkészült muzeológus gárda alakult ki, akik a központilag kidolgozott rendszer szerint megkezdték a gyűjtemények revízióját, egységes nyilvántartásba vételét (ha épület és raktár nehézségekkel küzdöttek is, és nagyobb segédszemélyzetre lett volna szükségük), nagyarányú gyűjtő és feltáró munkába is fogtak, s a múzeumba bevitt tárgyi anyagot (régit és újat) többé-kevésbé biztonságban tudhatták, mindenütt (központi kivitelező gárda segítségével: KMI) állandó kiA (vidéki) múzeumi tudományos kutatás jellemző vonásai A múzeumi tudományos munka fő sajátossága a múzeumnak mint kulturális intézménynek a lényegéből következik. A múzeum összegyűjti és őrzi, tudományosan feldolgozza és közvetíti a természeti értékeket és az emberiség szellemi örökségét. A múzeumi tudományos munka legfőbb jellemzője, hogy forrása eredendően a gyűjteményi anyag. Jól tudjuk, hogy nem véletlenül kerül a szövegbe az eredendően szó. Idők folyamán a múzeumokkal szemben támasztott igény, s vele a múzeumi tudományos kutatások nagyon sokat változtak. Mégis azt kell mondanunk, hogy a gyűjtő-őrző munkára épülő tudományos kutatás mint alapvető követelmény a múzeumi tudományos munkának jellegzetes vonása maradt. Nem igen van olyan múzeumi szakember, aki ne venné tekintetbe a tárgyi, adattári, fotó, hang- vagy egyéb anyagot egy 10 Az MSZMP Központi Bizottsága 1974-ben a közművelődés helyzetét kívánta megreformálni. Ennek nyomán született meg az 1976. évi V. te. a Közművelődésről. Mélyen érintette ez a múzeumokat. A népművelők, akik többségükben nem folytattak tudományos kutatómunkát, nagy számban jelentek meg a múzeumokban, s több helyen szinte átvették a vezetést. A múzeum munkatársaitól sohasem volt idegen a népmüvelés, a tudományos eredmények népszerűsítése. Ettől kezdve ezeket az eredményeket mások kezdték közkinccsé tenni, s a dolgok természete miatt ők állításokat hoztak létre, melyek esztétikai színvonala egyúttal mércéjéül szolgált a helyi időszaki kiállításoknak is (megyei kiállításrendező csoportok). A vidéki és központi múzeumok számára egyre gyarapodó szakáganként rendszeres szakmai találkozókat, továbbképzéseket rendeztek, amelyek mind a gyűjtemények kezelését, mind annak tudományos feldolgozását, mind a múzeumban folyó egyéni tudományos munkát és a népművelés kérdéseit érintették. Idővel megteremtették évkönyveiket, periodikáikat. A kor viszonyaihoz képest a muzeológusok lehetőséget kaptak arra is, hogy rövid (általában tíznapos) tanulmányutakat tegyenek az úgynevezett baráti államokban. A legtöbb megyében komoly külföldi kapcsolatokat alakítottak ki, nemzetközi konferenciákat szerveztek, a kiadványcsere révén jelentős könyvtárakat mondhatnak magukénak kisebb gyűjtemények is. így összefoglalva ideálisnak, túl szépnek tűnhet ez a rövid összegzés. Kétségtelen tény, hogy a korábbi állapothoz képest nagy előrelépés történt. Mi, akik ezekben az években erőnk teljében dolgoztunk, tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi igazság van ebben, milyen korlátok között valósulhatott meg egy-egy akció, s hol voltak bántó, sokszor orvoslást nem nyerő kóros jelenségek, felcsillanó, de rögtön el is szalasztott lehetőségek. Jómagam is sok dologtól szenvedtem. Mégis azt kell mondanom, hogy a tudománytörténet az ide vezető utat és az ezt követő jó két évtizedet a magyar muzeológia, a vidéki szervezett tudományos kutatás történetének kiemelkedő korszakaként tartja majd számon. tanulmány megírásakor. A tereppel való állandó kapcsolat, a begyűjtött konkrét anyaggal való számtalan foglalatosság (leltározás, leírás, kiállításra való előkészítés, fényképezés, a gyüjteményrészek egymással való összehangolása stb.) szemléletformáló tényező. Ugyanis a gyűjteményi anyaggal való együtt élés nem csupán a közvetlen feldolgozást, a direkt hivatkozást, az illusztrációk bővebb voltát jelentik, hanem egy más kutatói felfogás, látásmód kialakulását is. A múzeumban keletkezett tudományos munkák javarészének szemléletében jelen van az empíria. Tüntesse fel a szerző magát bármilyen tudományos elmélet, iskola hívének is, ha igazi muzeológus, legalább az anyagközelség és (tény-)anyagtisztelet miatt ez megjelenik szemléletében. Nem akarok itt idézni olyan szerzőket, akik az empirikus megközelítést korszerűtlennek tartják, egyenekcrültck reflektorfénybe, váltak fontosakká. Idő teltével a múzeumokjói működő belső szervezete megemésztette ezt, és javára fordította. A dolgok, személyek, szakmák a helyükre kerültek. Persze a mai pályázati rendszerben még mindig nagyobb eséllyel lehet támogatást szerezni egy kiállításra, fesztiválra, konferenciára, mint pl. gyűjteménygyarapításra, állagmegóvásra vagy kutatásra. Holott az utóbbiak nélkül nincs tudományos népszerűsítés sem. 21
