H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Ujváry Zoltán: Gulyás Éva köszöntése

Az Európa Kiadó Hofer Tamás koncepciója és szervezése nyomán nagy vállalkozásba fogott. Megindított egy népművészeti sorozatot, amely elsősorban a vidéki múzeumok népművészeti értékű anyagára építve jelentős új anyaggal gazdagítja ismereteinket a magyar művészetnek erről az igen fontos területéről. Szolnok megye muzeológusai adták közre az első, s mintául szolgáló kötetet. Gulyás Éva maga három fejezetet írt a kötetben (A vallásos élet tárgyai; A temetők művészete; Szűcs- és szűrhímzések), melynek készítése, előmunkálatainak szervezése során sokkal többnek bizonyult, mint e fejezetek végső formába öntője. Az első két témakör szorosan köthető az addigi folklór kutatásaihoz, míg a harmadik betetőzése az eddig még nem említett népművészeti kutatásainak és múzeumi gyűjtő- és kiállító tevékenységének. E három fejezet alapján, s hozzávéve a viseletkutatás terén elért eredményeit, Gulyás Évát a népművészet elhivatott kutatójának is tekinthetjük. S hogy e területen nemcsak részvizsgálatokra képes, arról meggyőz bennünket az a tanulmány, amelyet Szabó Lászlóval közösen az Alföld népművészetéről készítettek A mi Alföldünk című, Békéscsabán kiadott rangos kötetbe. A köztudat, ha a néprajz szóba kerül, legelőször a népművészetre gondol. A néprajzi muzeológia művelőitől is elsősorban ezzel kapcsolatos kiállításokat vár. Ezért az ott dolgozó néprajzosoknak rendszeresen kell foglalkozniuk ezzel a témával, gyűjteni és kiállításokat rendezni ezekből a tárgyakból. Vérbeli muzeológus nem kerülheti ki a népművészettel való aktív foglalkozást. Már utaltunk arra, hogy Gulyás Éva a múzeum tárgyi anyagával foglalkozva maga is előszeretettel foglalkozott a szép, népművészeti tárgyakkal, s zenei és irodalmi műveken kialakított esztétikai szemléletét így érvényesíthette. Csakhogy ezt kemény gyűjtőmunkának kell megelőznie. A művészi értéket képviselő tárgyak gyakran a vastag porral borított padlásokon, fészerekben, kamrákban lelhetők fel. A megsérült tárgyakat nem szokták eldobni, de használati értéküket vesztve másodlagos funkcióban vagy félretéve szinte érték nélkül léteznek. Az 1970—90-es években a legjobb tárgyak ilyen sorsra jutva maradtak meg, s kerültek múzeumi gyűjteményekbe. Amelyiknek pedig értéket tulajdonítottak (pl. egy szűr, hímzett suba, szép kerámia, viseleti darab), az szinte megfizethetetlen volt. Ilyen helyzetben kellett szaporítani a Damjanich Múzeum néprajzi, népművészeti gyűjteményét. Az intézmény ugyanis a legfiatalabb megyei múzeumok közé tartozik (75 éves), néprajzi gyűjteményét pedig 1959—60-ban kezdték kiépíteni. A tárgyalkotás, a népművészet minden területén szükséges volt gyűjteni, s így Gulyás Évának széles körből kellett anyagot válogatni. A textilgyűjtemény létrehozása, sokoldalú fejlesztése nevéhez fűződik: a kékfestéstől a hímzéseken át a csipkeverésig, viseletdarabokig mindennel foglalkozik. Külön kutatta a Tiszazugban a szabó mesterség emlékeit, a szolnoki parasztpolgári viseletet, de ír a karikás, a hangszerek, a gyermekjátékok, egyes kiemelkedő díszített tárgyak (fafaragások) készítéséről, történetéről is. Az SZMNA-ban ő dolgozta fel a fejviseletről, a fehérneműről és a női ködmön- és kisbundáról szóló kérdéscsoportokat is. Külön területet jelent népművészettel való foglalkozásában a kerámia. Annak ellenére, hogy a megye Füvessy Anikó személyében kiváló kerámiakutatót mondhat magáénak, Gulyás Évának is komoly eredményei vannak. Ő elsősorban a mezőtúri és tószegi fazekasságra figyelt. A mezőtúri múzeum két állandó kiállítását rendezte meg Szabó Lászlóval. Tanulmányszerü katalógust tettek le vezetőként. A túri kerámia kutatásában elért érdemeit Kresz Mária nemcsak elismerte, de közösen rendeztek Szolnokon egy reprezentatív kiállítást. A jeles kerámia- és népművészet-kutató egyenrangú félként kezelte, és nem egy korábbi véleményét módosította a túri fazekassággal kapcsolatban, mikor megtekintette a mezőtúri állandó kiállítást, olvasta a katalógust. Badar Balázs és kunszentmártoni tanítványa, Bozsik Kálmán, illetve a Badár-stílusban dolgozó mezőtúri Szabó Lajos munkássága ugyanúgy foglalkoztatta, mint a fiatal, tehetséges Chlumetzky Ildikó vagy a tószegi Tóth Lajos, kinek műhelyét és megmaradt kerámiái egy részét sikerült ajándékként megszereznie a múzeum számára. Ünnepeltünk nemcsak a múltbeli, hanem a még élő és virágzó mezőtúri, tószegi, karcagi, tiszafüredi kortárs kerámiával is foglalkozott. Az ő nevéhez fűződik a nagy hírre szert tett Fazekas Triennálé pályázattal és kiállítással egybekötött sorozatának megindítása. Az első kettőt Szolnokon rendezték meg, majd a múzeum épületének állagromlása miatt vidékre került, s a ma is működő Mezőtúr és Karcag kerámia-központokban kerül rendszeresen kiírásra. A díjnyertes kollekciókat rendszeresen megszerezte múzeuma számára, megalapozva ezzel a kortárs népi iparművészeti gyűjteményt. Valamennyi ma is dolgozó, rangos kerámiát készítő fazekassal szoros kapcsolatban állt. Rendelkezésükre bocsátotta a múzeum raktári anyagát, tanácsokat adott, figyelemmel kísérte működésüket, és kiállítások sorát rendezte alkotásaikból. A mezőtúri fazekasság kutatását az odakerülő és múzeumalapító Nagy Molnár Miklós vette át tőle, csakúgy, mint később a Fazekas Triennálék rendezését is. Annyit még megjegyzünk, hogy komplex módon közelített a kerámiakutatáshoz is. Kis, de annál fontosabb cikket írt pl. egy kunhegyesi ház falából előkerült fekete butelláról. Magyarország egyetlen ilyen tárgya. Építőáldozat jellegét, eredetét, stílusát és jelentőségét biztos kézzel rajzolja meg. Az ő elképzelése érvényesült a Damjanich Múzeum megújított épületében megnyitott első állandó néprajzi kiállítás népművészeti részében is (kerámia, viselet, szücsmesterség, női szabóság, fa- és szaru munkák). A szépen válogatott és restaurált, kiállításra alkalmassá tett anyagból több összeállításban készítette el a Szolnok megye népművészete kiállítást, amely nemcsak a megyét, hanem az országot is bejárta (pl. Budapest, Szeged, Gyula, Békéscsaba, Kecskemét, Vác), de Franciaország, Finnország több városa is láthatta, olvashatta tudományos igénnyel megírt katalógusait. Gulyás Éva folklorista portréjához hozzátartozik még a népzene, illetve az ezzel való foglalkozás. Legjelentősebb vállalkozása volt a Szabó Lászlóval önálló kötetben megjelentetett „Túl a Tiszán a szendrei határban..." című kötet, melyben a megyében élő, kiadott és korábban mások által gyűjtött népballadákat és históriás énekeket adta közre. A kötet bevezető tanulmányában nemcsak a szöveg-, hanem a dallam-anyagot is elemzik, s kifejtik sajátos, 10