H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

L. Juhász Ilona: „Bizony, boszorkányok még mindig vanak!"

Mutatvány a boszorkányokkal és a rontással kapcsolatos hiedelmekből Az alábbiakban az ismétlések elkerülése érdekében nem közlöm a kutatásaim során feljegyzett valamennyi, témával kapcsolatos hiedelemtörténetet. Elsősorban azokat teszem közzé — általában mindegyiket teljes terjedelmében —, amelyeket a téma szempontjából a legfontosabbnak ítéltem. A sort a halállal, a boszorkányok haldoklásával kapcsolatos néhány történettel kezdem.

6 Egy közismert hiedelem szerint a boszorkány mindaddig nem tud meghalni, amíg át nem adja tudományát valakinek. Hánykolódik az ágyán, és rettenetesen szenved. Hogy megkönnyítsék halálát, ilyenkor seprűnyelet szoktak a haldokló boszorkány kezébe adni, hogy arra szálljon át az ereje. A seprűt ezután elégették, ezáltal az öröklődés folyamata megszakadt. Egy 70 éves református adatközlő egy közelmúltban elhunyt öregasszonyt nevezett meg, akit boszorkánynak tartottak a faluban: „Elő is fordult ecer nem is olyan régen. ...néni. Azt mongyák, hogy söprőnyelet kel neki nyútani, hogy meghajon, mer adig nem tudót meghalni. Azt is beszélik, hogy a testvérének a gyerekére háta a tudományát. Hát hogy igaz-e, azt nem tudom. Azt mongyák, hogy a pacókos rongyát is meg tugyafejni az ilyen boszorkány". Ugyanezt a személyt nevezte meg boszorkányként egy 39 éves adatközlőm, s a róla elmondott történet is megegyezik: „Ez vót Rudnán is. Ezt az én anyukám monta ecer amikor haldoklót aki boszorkány vót, ajányát mindig híjta, de az nem akart bemeni, oszt a kezébe aták a söprőt, oszt akor meg tudót halni. De a söprőt oszt utána el keletet égetni. " Annak alátámasztására, hogy ez a hiedelem máig milyen szívósan tartja magát, bizonyíték az a történet, amelyet egy 60 év fölötti református vallású nőnemű adatközlőm mondott el a közelmúltban, 2000-ben a kórházban megtörtént esettel kapcsolatban: „ Tavaly vótam a kórházba, oszt ot beszélték a szesztrák , hogy egy asszony nem tudót meghalni, olyan nehezen halt meg, meg meg se halt vóna talán, ha a söprőt nem aták vóna a kezébe. Eztet én is halotam az öregektől, de azt nem halotam, hogy valaki söprővel halt vóna meg. De azt monták a szesztrák, hogy az az aszony anyit harcolt és nem és nem tudót meghalni ot a kórházba, amíg ők a kezébe nem aták a söprőt. "" 6 Ezzel a témával kapcsolatos több feljegyzett hiedelmet közlök a rudnai temetkezést és a halállal kapcsolatos hiedelmeket bemutató kötetemben (JUHÁSZ Ilona, L. 2002a. 45—46). 7 A batyuzó lepedő kötőlékét. 8 Saját gyűjtés 2001. 9 Saját gyűjtés 2001. Egy másik falubeli özvegy öregasszonyt szintén boszorkánynak tartottak, s az ő halála kapcsán is elterjedt a történet: „Beszélték a faluba, hogy az öreg ...-né nagyon nehezen halt meg, azt monták, hogy azért, mert boszorkány vót, és nem tuta átadni az erejét. Magának való aszony vót, senkivel se törödöt, furcsa természete vót igen. " A fentebb említett második történetben szereplő boszorkánynak tartott özvegyasszonyról egy rontással kapcsolatos történet is ismert, ebben az adatközlő kecskéjét rontotta meg. Egy másik hiedelem is szerepel a szövegben, miszerint ha keresztet vetnek a boszorkánynak vélt személy háta mögött, s ha az megérzi és megfordul, ezáltal bebizonyosodik boszorkány volta: „ Töbször, amikor gyerekek vótunk, úgy emlékszek rá, halotuk valakitől, hogy keresztet kel vetni a boszorkány háta meget, oszt biztos viszafordul. Oszt mink ugye gyerekek vótunk, hát kipróbáltuk, jó mesze mentünk már tőle, oszt akor keresztet vetetünk a háta meget. Oszt megfordult. mert megérezte, észrevete, oszt azt monta nekünk „Ne vesétek keresztet, mer odamenyek, oszt megpofozlak beneteket. " Hát honan tuta, hogy mink keresztet vetetünk, amikor előtünk ment, meg hátai vót nekünk? Olyan furcsa vót. Mink azér haragutunk rája, mer vót kecskénk, oszt anyám dics ekedet, mer rengeteget fejtünk tőle. Oszt egy hétre rá, hogy anyánk dicsekedet neki vele (a kecskével — a szerző megj.), le is keletet vágni a kecskét. Úgy toltuk fel a kecskét, mer nem akart meni se, olyan baja let. Hát azt monták, hogy biztosan ő ronthata meg. " A következő történetet az 1989-es rendszerváltást követően tehéntartással próbálkozó házaspártól jegyeztem le 2001-ben. A tehenük megbetegedett, majd elpusztult. A családfő — 65 éves evangélikus — meggyőződéssel állította, hogy rontás miatt. A portán — a garázsban és a tehén vályújában — szögeket talált, s később az állatorvos is megállapította, hogy szög volt a tehénben. E történet kapcsán különösen figyelemre méltó, hogy maga az állatorvos is azon a véleményen volt, hogy valóban rontásról lehet szó, mivel több helyen is „panaszkodnak" az emberek, azaz megmagyarázhatatlan okokból betegszenek meg az állatok: „Én csak azt tudom, hogy az én tehenem a szögbe döglöt meg és sok szöget tanáltam a válóba

14 meg a garázsba is. It valaki hajingálta ezeket az új szögeket. Emésztési zavarai meg fájdalmai vótak a tehenek, az vót a baja, az álatorvos monta, hogy ebe a tehénbe szög van. Montuk az álatorvosnak, hogy it valami rontás lehet, hogy enyi baj van a tehenei. Oszt ő is monta, hogy megint vanak 10 Egészségügyi nővérek. 11 Saját gyűjtés 2000. 12 68 éves evangélikus adatközlő, nő. Saját gyűjtés 2001. 13 62 éves református adatközlő, nő. Saját gyűjtés 2001. 14 vályúban 102