H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

EGRI MÁRIA: MÉSZÁROS LAJOS

Szolnok zat tulajdonában lévő Leány tehénnel olajképe. A téma itt is egyszerű; faluvégi házak, napsütötte füves rét hátterével zárva a kompozíciót, a kép előterének fás-bokros árnyékos lugasában mereng a kis tehénpásztorlány. A legelésző pirostarka körül szinte szecessziós burjánzásban kéklik, zöldell a sűrű növényzet. Fák törzsén, a tehén homlokán, lábain, a lányka arcán, ruháján meg-megcsillan a lombozaton áttörő napfény, megvilágítva kékeket, lilákat a ruhán, az arcon, a hajába kötött piros masnin. Új lakótelep címmel festette meg Mészáros a Tabán bontása helyén épülő város új építkezéseit. A város, a megye vezetésének, a művésztelep alkotóival szemben támasztott dokumentatív igénye, az ide sorolható alkotások jelentős része sokkal bonyolultabb hierarchiában működött, minthogy felszínes kategorizálással elintézhető lenne. Szolnokon az ötvenes évek végétől kezdve indultak meg a nagy lakótelep-építkezések. A fellendülést az indította, hogy Szandaszőlősön 1959-ben földgázt találtak, amelynek kitermelését 1962-ben kezdték el. 300 fúrásból 4 olajat, 80 földgázt, a többi termálvizet hozott felszínre Szolnok térségében, ezért 1960-ban a Nagyalföldi Kőolaj és Földgázkutató Szolnokra helyezte központját.

14 A 60-as évektől kezdődött meg a művészteleppel szemben a Zagyva-parti Tabán bontása, s helyén hosszan, telepszerűen elnyúló lakótömbök kiépítése. A házgyári panelprogram keretében a 70-es évektől a Zagyva-parti lakótelepet követően a Kolozsvári úton, a József Attila úton, a Várkonyi tér környékén a Zagyván túli részeken, a Vegyiművek térségében, a Vasútállomás környékén szinte új város nőtt. Felfutott az olajkutatás, a vízügy, új ipari központok alakultak, amelyek mind piacot jelentettek a művészek számára. Persze a megrendelők követelményéhez igazított kínálattal. Különféle pályázatokat írtak ki, ösztöndíjakat alapítottak, üzemek, nagyvállatok s a művészek között szerződések születtek kiállítások rendezésének, előadások megtartásának s telephelyük művekkel történő díszítésének céljával. Ekkor kerültek festmények a kommunális helyiségekbe, tanácsterem, óvoda, üzemi rendelő stb. falaira. Ez a folyamat a hatvanas-hetvenes években az országban mindenütt egyformán alakult, vidéken és a fővárosban egyaránt. A megrendelő mindig is elvárta a mestertől, hogy a feladat megoldására vonatkozó igényeit kielégítse. így volt és van ez a művészet terén is, s a szponzori oldal iniciatíváit ma sem feltétlenül esztétikai szempontok vezérlik. A „művészi szabadság" boldog részese csupán az a néhány művész, aki ilyen vagy olyan okoknál fogva nincs egzisztenciálisan kiszolgáltatva. A hatvanas évektől alig találunk olyan képzőművészt, akinek oeuvreje mentes lenne valamilyen szempontú megalkuvástól. Igen sokukról csak a rendszerváltás után derült ki, hogy a nyilvánosság előtt ismert müveikkel homlokegyenest ellentétes müveket rejtenek tucatjával műtermeik. És itt ne csak a fentebb „dokumentatív" kifejezéssel jelzett, építkezésekről, vízlépcsőről, ipari vagy mezőgazdasági témákról igényelt müvekre gondoljunk. A nagy állami megrendelések kötelezően képzőművészeti alkotásokra költendő 2 ezreléke, a megyei-városi szervezetek, az akkor legnagyobb cégek; olajipar, vízgazdálkodás, gáz- és elektromos művek stb. irányelvei mellett ne feledkezzünk meg a lakosság, a művészet iránt érdeklődők egyéni igényeiről sem. Már 1949-ben megalakult a Képzőművészeti Alap felügyelete mellett működő Képcsarnok Vállalat, amely a nagyvárosokban gyorsan kiépülő Kislány szalon-hálózatával mind a közönség Hazafelé 14 Jász-Nagykun-Szolnok Megye Kézkönyve. Szolnok. Gazdasági élet. CEBA Kiadó 1998. 174. 260