H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
SZABÓ LÁSZLÓ: A NÁD FELHASZNÁLÁSA A KÖZÉP-TISZA VIDÉK FALVAINAK ÉPÍTKEZÉSÉBEN
épületek gyengébben elkészített nád tetejét szokták dorongokkal lefogatni, a gerinccel párhuzamosan, a tető felső harmadánál. Ezeket gúzzsal, dróttal erősítik a lécekhez. A tető mellék- és főépületeken fordított V alakú sátortető. Ritkábban, régi ólaknál, főként vizsgált területünk északi részén lehet íveltfarazatos vagy kerekvégű. Hasonló megoldás (félfarazatos) krumplis vermeknél vagy községi jégvermeknél seggenülő tetővel is előfordul. A mindkét végén farazatosra rakott háztető a Tiszazugban, de Szolnoktól északra, a Jászság határáig nem fordul elő, csakúgy, mint a nádból kialakított vízvető, amelynek északi határvonala a Jászságon túl kezdődik, s Dél-Heves, Dél-Borsod tiszamenti településeire jellemző (Heves, Besenyőtelek). Vizsgált területünkön a háztető mindig sima, sík felületű. Az egymást fedő rétegek lépcsőzetes kialakítása ismeretlen. A nádtető hosszú ideig jól szolgál. Úgy tartják, hogy nyáron hűvös, télen meleg, jól tartja a hőt. Legnagyobb ellensége a szélvihar, s természetesen az idő. Figyelni kell ezért a padlás padlatát, ezen ugyanis észrevehető a becsorgás, beázás. Régi nádtetőkön, az árnyékos oldalon a moha megtelepszik, s megeszi a nádat. Fontos ezért az állandó javítgatás, főként ha már régi tetőről van szó. Kisebb javítást egy-két marék nád kihúzásával és helyére való beverésével a gazda is meg tud javítani, de idővel szükséges nagyobb megújítás is. Ezt rendszerint specialisták végzik. A nádtetőre hosszanti irányban létrát fektetnek amit úgy rögzítenek, hogy a létra túlnyúlik a tető gerincen és a létrához hozzá van szegezve vagy kötve egy tető szögének megfelelő fektetett V alakú deszka, amely mintegy horogként beleakad. A létrafokra állva erre térdel a nádazó mester, maga elé a létrafokok közé teszi a nádazás szerszámait. A Szolnoktól délre a Tisza jobb partján, illetve a Tiszától távolabb eső településeken (Ókécske, Lakitelek, Nyárlőrinc) elmondták, hogy négyszög alakú kalodája is volt némelyik mesternek, s ez a szerszámokat tartotta meg. A legfontosabb használatos eszközök: lépcsőzetes lapú nádverő, szilvamag alakú, nyélben végződő lapocka, lapicka, nádvarrótű, éles kés, kis vessző- vagy cirokseprű. A javítás eszköze a kb. 60 cm hosszúra vágott, kétmaroknyi kis kévékbe összekötött nádtutaj vagy tukarcs. Ezt szintén kéz alá készítik a szerszámok mellé úgy, hogy két meghegyezett 50—60 cm-es cöveket szúrnak a tetőbe, s e mögé, egymásra rakva 10—12 nádtutajt készítenek elő. Az első művelet az avult részek eltávolítása, s a beázások helyeinek feltárása. Az avas vagy korhadt nádat, korhadékot a nádtető felső felületén a nádverővel apróra összetörik olyan mélységig, míg az egészséges nádat el nem érik. A korhadékot a seprűvel leseprik. Látni lehet, hogy hol van beázás, és ide dugják be a nádtutajokat. A lapockával beleszúrnak a nádba, megemelik, s a nádtutajból markonként szedve a lapocka alatti résbe beledugják, majd a nádtetővel simára verik. Az elfogyott nádtutajokat a házhoz támasztott létráról feladogatják a mesternek vagy hosszú rúdra szúrva felnyújtják neki. A szálas nádat a segítő markonként nyújtogatja fel. Erre főként a tetőgerinc javításánál, újrafonásánál lehet leginkább szükség. A mester segítsége 20 V.ö: falcgyalu ajtók ablakok szeleinek, terosztó közcinek formagyaluja. 240 akár egy 12—14 éves suhanc is lehet. Ugyan ő vagy idősebb ember a nádvarrótű visszadugásában is segédkezhet. Fontos az, hogy valaki kiszolgálja a mestert. A széleken, ha a szél megbontotta, természetesen hosszú nádkötegekkel, szálakkal pótolják a hiányt, s tömörre varrják. Ma új nádtetőket nem készítenek. A hatvanas években még a termelőszövetkezetek juh hodályait, istállóit külön brigád nádazta újra és javította. Napjainkban csak javítás folyik, s ennek a szakértői is kevesen vannak, egymástól távoli községekbe is hívogatják őket. A Tisza-tó környékén, de néhány elnéptelenedő kis Tisza-menti faluban nyaralónak vásárolt parasztházak is munkát adnak nekik, külföldi vásárlók egyre többen lévén, elkezdődött a házak újra nádazása is (Nagykörű, Kőtelek, Tisza-tó környéke). 3.5. Kemence. A házbeli vagy szabadban épített, ún. tábori kemence egyik fontos anyaga a nád. A házbeli kemence mindig boglya alakú, ún. búboskemence vagy búbos. Először a kb. 50 cm magas félkör alakú padkát rakják meg vályogból, erősen döngölt földből, majd kimérik földbe szúrt madzaggal azt a kemence aljának kerületét. Kis kapával 10—15 cm árkot vágnak a körív mentén, és ebbe állítgatják bele a nádfalat, ami 5—6 cm vastagságú. Tövénél az árkot körbeverik, majd elkészítik az addig kontyos kunyhóhoz hasonló, kúp alakú kemence koronáját. Rendszerint megfelelő átmérőjű hordóabroncshoz erősítik a nád felső végét, az abroncson túlnyúló szálakat éles kaszakéssel levágják. Kívül-belül betapasztják, úgy, hogy a sarat áttörik a nád közein, és a két oldalról rakott sár egymást is fogja. Nád helyett vesszőszálakat, kisebb husángokat vagy napraforgó szárat is alkalmazhatnak. A kemence koronáját lépcsőzetesre vágott deszkadarabbal húzzák körül. Ezt a műveletet az asztalos mesterektől tanult szóval falcolásnak is nevezik: Szépen megfalcoljuk. 20 Magának a szerszámnak nincs neve. A kemence aljába, a tüztér alá összetört cserép-, üvegdarabok kerülnek, s ezt tapasztják le simára. A cserép, üveg a hőt jobban vezeti, gyorsabban felmelegszik, a sár pedig tartja a meleget. A kemence válla voltaképpen a füstelvezető, amely a kéményaljba, kaminba vezeti a füstöt. Ezt csak kitapasztják. A nád fontos alkotórésze még a szabadkéménynek. Major Bálint Nagyrévről a múlt század közepi építési gyakorlatról ezt írja: „...nem voltak czúgos kőkemények; — hanem csak fából készült ráma, a melyeken a füst kimenésére igen nagy száj volt hagyva, bent s lent a konyhában, a kémény sátora oly terjedelmű volt, a mely a fele pitart elfoglalta; téli időkben főkép a nagy hidegben, igen hidegek voltak a pitarok, nagyon kihűltek a nagy szájú kémények miatt; jelenben már másképp készülnek, s vannak a czugos kéményekkel többnyire már szobának használt konyhák. " 21 A tiszazugi szőlőkben bontáskor még láttunk és fényképeztünk nádra rakott kemencét. A legutolsó szabadkéményes ház a Tiszazugban még ma is áll, s védetté nyilvánították. Tiszakécskén 1967-ben mértem fel külterületen az utolsó szabadkéményes házat, amely a Major Bálint leírásával egyezett. 3.6. Ajtók, ablakok egyéb lakásbelsőhöz tartozó tárgyak. Szőlőbeli kunyhók, kamrák, istállók, egyéb mellék21 Major B., 1896. 66.
