H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

SZABÓ LÁSZLÓ: A NÁD FELHASZNÁLÁSA A KÖZÉP-TISZA VIDÉK FALVAINAK ÉPÍTKEZÉSÉBEN

SZABÓ LÁSZLÓ A NAD FELHASZNÁLÁSA A KÖZÉP-TISZA VIDÉK FALVAINAK ÉPÍTKEZÉSÉBEN 1. Magyarországnak azok a területei, amelyekre a föld és sárépítmények a jellemzők, egyúttal jelzik a nád kiterjedt szerepét is az építkezésben. Különösen nagy szerepe volt a nádnak a Fertő-tó, Hanság, Velencei-tó, Kisbalaton, az egész Balaton környéke, Dráva-mente, Ormánság, a magyarországi Duna szakasz déli része, a Sárrétek, az Ecsedi láp, a Szernye-mocsár vidékén, s nem utolsó sorban a Tisza középső és alsó folyása mentén.

1 A Tisza mentét igen tágan kell értelmeznünk, hiszen pl. a XVIII. században, a nagy vízszabályozások előtt az élő Tiszától messzebb fekvő Nagykunságot is ide kell számítanunk, hiszen a Tisza vize nemcsak a medrében haladt dél felé, hanem különböző fokokon kicsapva (csak a legjelentősebb Mirhó-fokot említjük) utat vágott magának a Berettyó, illetve a Tisza délebbi része felé (pl. Kakát ér, Kengyel ér). Bánhalmánál a Kakát éren XVIII. századi adatok szerint kétirányú vízimalom is működött, mert ha a Tisza áradt először, akkor a víz a Berettyó felé folyt, ám ha a Berettyó, akkor északnak tartott.

2 Abádszalókról ladikkal mehettek a Tisza menti és nagykunsági települések határán egészen Püspökladányig, ahol is a Sárrétet már elérték. A nagykun városok szinte egy hatalmas tó partján körben helyezkednek el, mely „tó" csak a nagy vízszabályozások után vált szikes szárazulattá, ekkor pl. a Nagykunságban nádhiány volt már, s úgy kellett máshonnan jelentős pénzért vásárolni.

3 Érdemes hivatkoznunk a karcagi határban ma is álló Zádor hídra, amely szárazulaton áll. A nád a mai napig felüti fejét a búza, árpa, zab vetések között, szinte elpusztíthatatlan. Ez a nádban gazdag világ, a fában való szűkölködés (már a lokális vízszabályozások idején kiirtották a mocsári tölgyek nagy részét) értékes építőanyaggá tette a nádat. Nem véletlen, hogy a Sárrétről készült a nádház első két, mindmáig klasszikus leírása. A nád komoly érték volt, s nem véletlen, hogy Vályi András, Fényes Elek munkáiban minden községnél szerepelnek ilyen kitételek: „ ...réttyei jók, nádasa, sássasa elég... " (Tiszabura, Vályi); „ ...fája tűzre és épületre,, nádassá, 'rétje szükségére elegendő..." (Tiszaderzs, Vályi), „...szénája, nádja bőven van... " (Tiszapüspöki, Fényes). De ugyanez igaz a Duna mentére is. Ma talán csodálkozva olvassuk azt, hogy a „szárazulaton" lévő Szabadszálláson a Petrovics családot, azaz Petőfiéket a Duna jeges árja öntötte ki, vagy ugyanitt egy jó évszázaddal később a suhanckorú József Attila csónakkal járta a nádas-sásas határt. Szabadszállás építkezését még az 1960-as években is erősen jellemezték a nádtetős lakóházak, nem is beszélve a melléképületekről.

5 A nád tüzelő és építő anyag volt. Mindkettőnek kiváló. A hitványabb nádat is levágták, s ezt a kemence s a tűzhelyek fűtésére használták, illetve a határban élő emberek (pl. pásztorok, tanyai lakosok, csőszök) alkalmi tüzelője volt. A nád valójában a rétben termett, ahol kedvező körülmények között 4—6 m magasra is megnőtt. Ezt nagy becsben tartották, mert ez szolgált építőanyagként, s csak a hulladékát tüzelték fel. A XVIII. század első felében a nád vágása, építőanyagként való felhasználása szabad volt. Soós Imre írja a szolnoki Tiszatájról, midőn a vissza- és betelepedések adatait közli, hogy „ ...ha valaki bárhol házhelyet szerez, arra nádból és sárból tapasztott házát, kunyhóját bátran megépítheti...." (1728).

6 A nád vágása, a határ használata bizonyos tekintetben (pl. gyűjtögetés, legeltetés) pl. a tiszakürti Steössel birtokon szintén szabad volt a XVIII. század utolsó harmadáig, mint ez kitűnik a tiszttartónak készült instrukcióból. (1787).

7 A XVIII— XIX. század fordulójától mindenütt visszaszorul a szabadabb földhasználat, így korlátozzák a visszatérő, saját majorági gazdálkodást kiépítő birtokosok a szabad nádvágást is. A jobbágyfelszabadításig a faizás joghoz hasonlóan ismeretes volt a nádlás fogalma és gyakorlása. A földesúr engedélyével a jobbágyok meghatározott mennyiséget vághattak maguknak tüzelőre és építkezésre. Ez néhol az urbáriumba is bekerült. Pl. Tiszaderzsen, ahol Dám L., 1980.17. — A MNL. 3. köteteben Kosa László írta meg a nád vágását, felhasználását több címszó alatt. Szabó Lajos 1966. — A Mirhó gátjának megépítését és következményeit (kiszáradás, a vízivilág megszűnte, stb.) több későbbi tanulmányában is érinti. BellonT.,2003.56—57. Vályi A. 1799. — Fényes E., 1851. 1967-ben végeztem népi műemlékfelmérést Szabadszálláson. DMNA 0759-70. A cikkben felhasználom még több műemlékfelmérésem fotóanyagát is: Tiszadorogma: DAMNA 0434-66., Lakitclck: 092-70., Tiszakécske: DAMNA: 0793-70., Tiszaújfalu: DAMNA 0794-70., Nyárlőrinc: DAMNA 0795-70., Alpár: DAMNA 0796-70. Soós L, 1958. 5. Szabói., 1994. 101. 235