H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

BAGDI RÓBERT-DEMETER GÁBOR: A FÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK SZEREPE A KÖZÖSSÉGEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁSBAN ÉS A PEREMVIDÉKEK ASSZIMILÁCIÓJÁBAN SÁROS MEGYE PÉLDÁJÁN

1.2. ábra. Sáros megye etnikai képe a XVIH. század végén (Kniezsa István szerk.) Mint az az 1.2. ábrán látható, szemben Zemplénnel, ahol a Rákóczi-szabadságharc után, a harcoknak és a járványoknak köszönhetően a magyarság véglegesen a Gálszécs—Terebes vonal mögé szorult a ruszinokkal és szlovákokkal szemben,

3 Sáros megyében Bél Mátyás szerint a Tárca völgyében még jelentős magyarsággal lehetett találkozni Somos, Radács, Nagysáros térségében egészen Héthárs magasságáig, valamint a Tapoly völgyében Girált környékén is.

4 A Lexicon locorum azonban már csupán egyetlen magyar települést talált Sáros megyében 1773—1774-ben (Hernádtihany), azaz a szlovákság részéről a köztes időszakban jelentős déli irányú vándorlást lehet feltételezni. Mivel Bél Mátyás arról tájékoztat, hogy az abaúji, Kassa környéki magyarság a kuruc—labanc harcok idején tűnt el a területről, Kniezsa szerint a sárosi magyarság sorsát az döntötte el, hogy a Kassa környéki elpusztult falvakba szlovákok költöztek, így Észak-Abaúj hamar elszlovákosodott, miközben a sárosi és abaúji magyarság közti összeköttetés megszakadt. Erre utal a családnevek kicserélődése is.

5 A XVI. században a Varannó—Homonna vonal volt az etnikai határ Zemplénben. Az 1704-ben Rákóczi zászlaja alá állottak nevei alapján a magyar—szlovák nyclvhatár ettől délre, de a térképen ábrázolt 1773-as állapottól északra, a Gálszécs—Terebes vonalon húzódott. Gálszécs, Kisazar, Nagyazar, Szécskcresztúr, Tokctcrebes, Pclcjtc, Bctlcn, Pazdics, Füzessér az oklevelek személynevei alapján magyar volt 1576-ban, Nagymihály vegyes magyar-szláv. Kniezsa István, i. m. 53. p. Kniezsa kimutatta, hogy 1880-ig sokkal több magyar többségű falu vált szlovákká, mint fordítva. Magyar lakossággal bírt Kapi, Cselfalva, Pósfalva, Kálnás, Dukafalva, Kökemezső, Lucska, Zclmány, Margony, Laszczó, Nyíres, Long, Hermány, Vaspataka, Karácsonmező stb. 1715-ben Eperjestől délre Sóvár, Mocsármány és Kőszeg még magyar vagy vegyes lakosságú volt. Kniezsa szerint ez a vegyes-magyarszlovák sáv vesztette cl leghamarabb a magyarságát. Ilyen volt az 1570-ben még magyar Lapispatak és Szokolya. Kissáros is magyar volt 1570-ben, Bélnél már szlovák. Szedikcrt, Finta, Nagyszilva, Magyarraszlavica is magyar volt a XVIII. sz. elején. Részletcsen lásd: Dávid Zoltán 145—180. Szerinte az ellenreformáció során űzték ki a református magyarokat, akik 1644-ben még 50 települést laktak, 1715-ben már csak 10-et. 209