H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

TÖRŐCSIK ISTVÁN: A JÁSZAPÁTI TEMPLOM KERÍTÉSFALA

75. kép Lefaragott gótikus borda az ÉK-i szakasz külső oldalán 16. kép Habarccsal fugázott nyíláskeret-töredék a kerítésfal ÉK-i szakaszának külső oldalán Az Andrási család sírfelirata a hajó- és szentélyfalak magasságára is mérvadó lehet, tekintettel az „eszmei" magasságot 1,5—2 m-rel csökkentő alapozásra. A 100 m-es nyomvonal 10 m-es magasság esetén 1000 m

2 „eszmei" falfelületet ad, amelyet egy — a feltárások alapján átlagosnak mondható — 0,7 m-es falvastagsággal megszorozva hozzávetőlegesen 700 m

3 kitermelhető követ becsülhetünk. A kerítésfal méreteinél már említettem, hogy kerülete hozzávetőlegesen 280 m, mérhető magassága pedig 2—2,8 m között van. Utóbbi intervallumot átlagolva és az alapozást hozzászámítva legkevesebb 3 m-es abszolút magasságot kapunk. Ezt kell megszoroznunk a 0,6 m-re kerekített falvastagsággal, mely műveletet elvégezve a kerítés kőanyaga minimum 504 m

3 követ tartalmaz. Nyilvánvaló, hogy az előbbi számításoknak számtalan buktatója van, hiszen csak nagy vonalakban becsülhetjük a hevesiványi templom méreteit és az apáti kerítésfal alapozásának mélységét. Tévedhetünk akár 100—200 köbmétert ide vagy oda, azonban ez nem változtat azon, hogy a jászapáti övezőfal legfeljebb egy átlagos középkori falusi templom kőanyagát tartalmazza, más objektum (kerítés, plébánia stb.) köveinek beépítése mennyiségileg nem igazolható. Természetesen ez az állításunk azonnal megdől, ha a temetői kápolna építése (1740), és az 1743 és 1759 között folyó templombővítés során hordtak el a szomszédos pusztán álló templomrom anyagából is. Utóbbi pedig 1750 után egyáltalán nem lehetetlen, hiszen ekkor Heves ivány területét már megszerezték az apátiak, és gondolhatunk arra is, hogy a hét évvel később kiadott püspöki engedély már az omladék nélküli, még álló falcsonkok lebontását engedélyezi. Rendkívül érdekes a kerítést lezáró lapos kövek kérdése is. Ezek származására szintén két elméletet állíthatunk fel. Elképzelhető, hogy ezeket a kerítésfal építésével párhuzamosan faragták ki, direkt erre a célra. Ha azonban anyaguk egyezik a kváderkövek anyagával, az azt valószínűsíti, hogy ezek is középkoriak. Ebben az esetben azonban nehezen képzelhető el, hogy ezek falazásra szolgáló kövek lettek volna, hiszen ezt a funkciót a kváderek látták el. Annyi támpillér semmi esetre sem lehetett az elpusztult templomon, hogy a lapos köveket ezek tetején képzeljük el. így csupán egyetlen lehetőség marad: a hevesiványi templomnak szintén lehetett egy kerítésfala. A problémára a betűjelzések kapcsán még visszatérek. Másodlagosan felhasznált kőfaragványok A fal ÉK-i hosszanti szakaszának külső oldalán jól látható módon beépített gótikus bordatagot Tolnai Gergely is észrevette (12. kép). Alaposan szemügyre vételezve a falat további négy kőfaragványt észleltem. A kőkapu és az északi sarok között a fal belső oldalán egy román stílusú ablaknyílás szemöldökköve látható (13. kép). Az ÉK-i falszakasz belső oldalán az egyik lőrés oldalában egy gótikus nyíláskeret-töredék lett beépítve (14. kép). Szintén az ÉK-i szakasz külső oldalán egy erősen lefaragott bordatagot (15. kép) és egy nyíláskeret-töredéket (16. kép) találhatunk. Ezen kívül néhány beépített kő kapcsán felmerül a gyanú, hogy a falszövetben lévő felületei esetleg faragott részleteket tartalmaznak. A román stílusú faragvány további következtetésekre ad lehetőséget. Ha ugyanis ez is a heves-iványi templomból származik, akkor azt bizonyítja, hogy ez eredetileg egy Árpád-kori templom volt, amelynek egy része a félköríves lezárású ablak(ok)kal a gótikus átépítés (amely a hazai párhuzamok alapján valószínűleg az apszis irányába történő bővítést jelentett) után is megmaradt. 140