Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Szabó István: Múzeumalapítás és előzményei Szolnokon. Dokumentumok
SZABÓ ISTVÁN MÚZEUMALAPÍTÁS ÉS ELŐZMÉNYEI SZOLNOKON HILD VIKTORTÓL — BALOGH BÉLÁIG I. RÉSZ A 2004-ben születésének 70. évét ünneplő Damjanich János Múzeum a későbbi alapítású gyűjteményeinket gyarapítja. Ennek fő oka talán, hogy bár Zounuk neve szerepel I. Géza garamszentbenedeki alapítólevelében, Szent István idején már várral megerősített ispánsági központ — a település mégsem játszott jelentősebb szerepet hazánk történelmében. A török korban is csupán földvára volt, nem épültek maradandó épületek területén, nem volt jeles egyházi vagy királyi város, egyetemi központ. Polgári fejlődését is a Bécs—Budapest—Szolnok vasútvonalnak köszönhette, melynek kapcsán 1876-ban megyeközponttá avanzsált. Szolnoknak tehát nem volt olyan műveltségi hagyománya, tudós szakgárdája, akiknek egymásra épülő tevékenysége révén a területre vonatkozó történelmi dokumentációs, irat és könyvanyag, tárgyi emlékek halmaza igényelte volna egy gyűjtőhely létrehozását. A 17—18. századtól kezdve már szerte Európában léteztek a „muszeion"-ok (=„múzsák szentélyei") ahol a történeti, kulturális, tudományos tárgyi emlékeket őrizték és bemutatták. Magyarországon a muzeológia csak az 1920-as években vált önálló tudományággá, a tudományok, a régmúlt, a kulturális értékek iránt érdeklődő megszállottak munkája nyomán azonban olyan nagy gyűjtemények alakultak, mint a sárospataki, az egri, az esztergomi. Szolnok múzeuma is jószerével két ilyen tudományok iránt elkötelezett, „megszállott" embernek köszönheti létét, akik életük jelentős részét áldozták annak a célnak, hogy Szolnokon múzeumot avathassanak. A kecskeméti születésű HILD Viktor (1855—1929) 1872 és 1876 között a pesti tudományegyetem jog- és államtudományi karán tanult, majd hírlapíróként kezdte meg pályafutását. Több fővárosi lapban jelentek meg szépirodalmi, történelmi cikkei. 1890-ben költözött Jászberénybe, ahol a publicisztika mellett egyre behatóbban foglalkozott a Jászság történelmével. Régészeti, levéltári kutatásai alapján az 1874-ben alakult Jász Múzeum hivatalos szakértőjeként is működött. 1902-től élete és munkássága Szolnokhoz kapcsolódott. Történelmi-régészeti ismereteit, írói képességeit, lapszerkesztői lehetőségeit és mind a tudományos élet terén, mind a városban szerzett jó kapcsolatait annak a célnak szentelte, hogy a megyeközpontban múzeum alakulhasson. Elsősorban a századfordulón nagy szakmai elismerést kiváltó tószegi Laposhalom bronzkori telepének ásatási anyagára alapozta a leendő múzeumi gyűjteményt. S bár ez a próbálkozása sikertelen maradt, az egész megyére kiterjedő, magángyűjteménye közhasznú értékké emelkedett. Mert — továbbra is múzeumban gondolkodva — minden előbukkanó, felkutatott tárgyat a legelhivatottabb muzeológust is megszégyenítő precizitással adminisztrált, rendszerezett, adatolt. 1888-tól vezetett Régészeti Napló-ja és a Jegyzetek a Jászságról történeti, kultúrtörténeti adatait tartalmazó 12 kötete az ezekben regisztrált tárgyi és dokumentum anyaggal, valamint a 800 kötetes szakkönyvtára megalapozta a Damjanich Múzeum és a Verseghy Könyvtár gyűjteményét. Foglalkozott régészettel, numizmatikával, címertannal, pecséttannal, s tiszteletbeli, majd vármegyei levéltárosként a megyetörténet írott forrásaival. Újságíróként, lapszerkesztőként pedig legalább annyit tett a múzeumügyért, mint nagy műveltségű kutatóként. A világháborút követően a múzeumügyben a továbblépést egy HILD Viktorhoz hasonlóan lelkes tudósember, dr. BALOGH Béla (1890—1947) megjelenése jelentette. Akinek Szolnokra kerülése paradox módon a minden nyomort előidéző, minden korábbi múzeumfundálási törekvést szinte annulláló első világháborúnak köszönhető. Azoknak a sorsfordító eseményeknek, melyeknek eredményeként az elszakadt területekről családok serege telepedett át az utódállamokból. Az addigi lakhelyeikről kiszorult, egzisztenciájukat veszített emberek valósággal özönlöttek az amúgy is minimálisra csökkent lehetőségek közötti, nyersanyag biztosító területeiktől megfosztott, proletárdiktatúra és román megszállás idején kirabolt anyaországba. Elsősorban az értelmiségi pályán mozgók: hivatalnokok, papok, katonatisztek, közalkalmazottak, vasúti és postai tisztviselők, kutatók, orvosok, ügyvédek, tanárok áramlása indult meg. Köztük volt a kassai születésű BALOGH Béla természetrajz-földrajz szakos tanár is, aki a világháborút végigszolgálva, három esztendei szibériai fogság után leszerelt, majd a Délvidékről menekülni kényszerült. Családjával végül Szolnokon talált nyugalmat, ahol 1918-tól kezdve egy fél esztendeig a felsőkereskedelmi iskola helyettes tanáraként, majd 1918 decemberétől 1941-ig a Verseghy Gimnázium antropológiai érdeklődésű földrajz- és természetrajz tanáraként nevelte diákjait. Az ő működése alatt alakult meg 1933-ban a Szolnoki Könyvtár és Múzeumegyesület, s nyílt meg 1934-ben, a város által épített Appo385
