Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szabó István: Múzeumalapítás és előzményei Szolnokon. Dokumentumok

nyi utcai (ma Táncsics Mihály utca) bérház alagsorában a Könyvtár és Múzeumi gyűjtőhely. Az intézmény működéséről BALOGH Béla kinevezett vezetőként elődjéhez hasonló lelkiismeretes pontossággal vezetett naplója, jelentései tanúskodnak. Amikor a debreceni Tisza István Tudományegyetemen magántanárként is oktató BALOGH Béla 1941-ben Debrecenbe költözött, a gyűjteményt megfelelő intenzitással gyarapító, adminisztráló, menedzselő vezető nélkül a múzeum fejlesztésének ügye hosszú időre feledésbe merült. A jubiláló Damjanich János Múzeum munkatársai az alapítók életútját, sokirányú munkásságát, múzeumszervező tevékenységét két kis kötetben mutatták be.

1 A magunk részéről dolgozatunkkal szűkítve e kört, HILD Viktor és BALOGH Béla munkásságából csupán múzeumteremtő fáradozásukra koncentráltunk, végigkísérve mindkét jeles személyiség ez irányú aktivitását, a múzeumalapítás irányában végzett szervező és gyakorlati tevékenységét. Igyekeztünk mindkettőjük elképzeléseiből kiemelni azt a vezérlő koncepciót, amely mindmáig éltethet-fenntarthat egy múzeumi gyűjteményt. Hangsúlyozni elveik közül azokat, amelyek egy múzeum funkcionálása szempontjából mai napig lényegesek: a gyűjtés, feldolgozás-adatolás, kiállítás és/vagy szöveges publikálás fontosságára vonatkozó elméleti-gyakorlati útmutatásaikat. Célirányos tevékenységüknél külön kitértünk a város vezetői — lakosai körében végzett propagandamunkájukra, szervező ötleteikre. Dolgozatunk jellege miatt természetesen sok eredeti dokumentumot, jegyzőkönyveket, leltári feljegyzéseket, naplójegyzeteket, tárgyleírásokat használtunk. Mindkét tudós szabadon használta a rendelkezésére álló újságokat elképzeléseinek kinyilvánítására. Azokból a gondolatokból, amelyeket egy-egy közgyűlésen fejtettek ki a múzeumalapítás érdekében, a kortárs lapok szó szerinti közléséből idéztünk. Nemcsak azért tettük ezt, mert ma már alig hozzáférhető dokumentumokról van szó, hanem azért is, mert szerettük volna egyszer együtt megjelentetni azokat az idevonatkozó írásos dokumentumokat, amelyekből szövegkörnyezetükből kiragadott idézetekkel, sokszor pontatlan adatokkal itt-ott már találkoztunk. BALOGH Bélát idézve egy vidéki múzeum feladata általában „történelmi, régészeti, néprajzi, művészeti és természeti emlékek és értékek nyilvántartása, megőrzése, szakszerű kezelése, feldolgozása és kiállítása. "

2 Ezekből a legfontosabb szakterületekből HILD Viktor gyűjteményére-kutatásaira alapozva elsősorban a régészet kapott hangsúlyt. Mégis ha visszatekintünk a korábbi időszakokra, Szolnok szempontjából sokkal hamarabb került előtérbe a művészet, a festészet, úgy is, mint a város kultúrtörténetét alakító tényező, úgy is, mint egy múzeumnál jóval korábbi intézmény létrehozását ösztönző erő, s úgy is, mint egy majdani múzeumi szakgyűjtemény forrása. Szolnok történelme sajátos módon már a 19. századtól összefonódott a képzőművészettel. Az osztrák katona1 Szolnoki arcképcsarnok 1. (Szcrk. KAPOSVÁRI Gyöngyi— PATÓ Mária): HILD Viktor — Egy tudós portréja — Szolnok, 1998. Szolnoki arcképcsarnok 2. (Szerk. KAPOSVÁRI Gyöngyi —PATÓ Mária): Dr. Balogh Béla — Egy tudós tanár életútja — Szolnok, 2004 386 festő August von Pettenkofen nemcsak a későbbi művészkolónia őse lett, de a szabadságharc csatajeleneteinek megörökítése mellett az ő rajzai, festményei alapján ismerjük a korabeli Szolnok falusias településének képét. Pettenkofent éppen az érintetlen Alföld, a falusi udvarok, vásárok, a pusztai életmód, a színes viselet egzotikuma vonzotta harminc éven át a Bécsből vasúttal közvetlen elérhető Szolnokra. Télen Bécsben, Párizsban, nyáron Szolnokon dolgozott, s hozta magával osztrák, német kollegáit is. Festészetének hatására több külhonban próbálkozó magyar művész is meg-meglátogatta Szolnok vidékét, s rendszeressé váló munkálkodásukkal, ide kapcsolódó művészetükkel megteremtették egy állandó művészkolónia létrehozásának igényét. S miután a századvégen már megszületett a magyar plein air müvésztelepek első példája Nagybányán, mintájára 1901-ben létrejött a szolnoki kezdeményeket, ajánlkozásokat összegyűjtő Művészeti Egyesület a Zagyva-parti művésztelep felépítésének, festők letelepítésének elsődleges céljával. Az építkezések a várostól kapott 1.687 négyszögöl területű ingatlanon 1902. évi május hónapban befejeződtek, s a hat-hat műteremmel ellátott két művészházat június hó 29-én átadták a nyolc beköltöző művésznek. Ettől kezdődően Szolnok és müvésztelepe elválaszthatatlanul összekapcsolódott. A város kultúrtörténetében évtizedekig a legjelentősebb tényezők egyike volt, alkotói mindvégig meghatározó szerepet töltöttek be a város életében. „Szolnokon nincsen valamirevaló parasztház, amelynek falán ne lógna művészi festmény, a bútorzattól az edényekig iparművészeti ízléssel rendezkednek be és ha Szolnokon tárlat van, a 39 ezer lakosságú kis városban négy-ötezer ember látogatja meg a kiállítást, közöttük kofák, földmívesek a leglelkesebb pártfogók" — nyilatkozta 1928-ban a Délmagyarország riporterének, Lengyel Vilmának Zombory Lajos, szolnoki festőművész. „... A művésztelepnek nagy szerepe van a helyi kultúra növelésében és ma Szolnokon nem építenek se magán-, se városi házat, nem ültetnek be parkot, hogy a művésztelep vezetőitől művészi tervet ne kérnének."* A településrendezési, építészeti, szépészeti terveket a különböző szakbizottságok általában egyeztették a művészekkel, kikérték tanácsaikat, véleményüket. A kolónia tagjai részt vettek a különböző egyesületek szervezéseiben, esztétikai-művészeti előadásokkal szerepeltek a különböző médiákban. Jó kapcsolatban voltak a város vezetőivel, polgáraival, akiknek életét nem kis mértékben színesítették a kolónia különböző programjai, kiállításai, bemutatói. A művésztelep működése, szabályzatai révén alakította a tervezett múzeum képzőművészeti gyűjteményének profilját is, s rendre gyarapította a már létrejött múzeumot. Ez aztán végleges helyére, a Kossuth téri épületbe költözése után, a történeti és a kortárs kiállítások 2 Jegyzőkönyv, 1933. május hó 2. 3 LENGYEL Vilma: Az alföldi művészet Szegeden való koncentrálásának legfontosabb feltétele az állandó kiállítási csarnok. Beszélgetés Zombory Lajossal, a Szolnoki művésztelep vezetőjével. Délmagyarország, 1928. június 7. 5. p.