Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Bagdi Róbert-Demeter Gábor: Ny elvhatár-változás, asszimilációs helyzetek és a statisztika megbízhatósága Zemplén megye példáján

helyi központjának számító Tótalmás (Tótjablonya) is elvesztette népesség-kibocsátó szerepét (1—2—3. ábra). 1880 után itt a nyelvhatár nem mutatott változást. Ugyanígy nem terjedt túl a szlovákság Rubón (Hrubó) és Alsóhrabócon. Bár Sztropkóhrabóc, Z. Turány és Petőfalva 1880-ra elszlovákosodott és olybá tűnt, hogy megszületik az etnikai összeköttetés az alsóolcsva—nagybrezsnyice—hocsa—sztropkó—sztaskóci szlovák folttal, 1910-re a szlovákok itt is visszaszorultak a ruszinokkal és a két nép között megforduló lengyelekkel szemben. A belső ruszin folt asszimilációja olyan mértékű volt, hogy 1880-ra teljesen felszámolódott. Ennek több összetevője is volt. Az etnikai viszonyokra a migráció és a járványok is jelentős befolyással voltak. 1869—1889 között a megye összlakossága a korábbi 298.000 főről 277.000 főre esett. Ennek oka az 1855-ös és 1873-as nagy kolerajárvány volt. Az 1855-ös járvány Varannóból indult, és Mernik volt az első megfertőzött település. A megbetegedettek 40%-a meghalt. A járvány is hatott az etnikai kép alakulására és a települések nagyságára is. 1828-ban a megye középső részein, Ludovicus Nagy adatai alapján 54.963 fő lakott,

68 1851-ben 54.588. Ez az 1830—3 l-es kolerajárvány következménye volt. Míg azonban Varannó és Terebes környékén kitört a parasztlázadás, Gálszécs környékén nyugalom honolt, annak ellenére, hogy legalább 96 ember (a lakosság 8%-a) halt meg „epekórban". Szintén tombolt a járvány Pelejtén. 1869—1880 között ugyanezen területen a lakosság 64.573-ról 59.942-re esett vissza.

69 1880 után főleg a megye középső részén a kivándorlás lett a fő népességcsökkentő tényező. Ez a két tényező okolható a települések méretének csökkenéséért a Varannó—Homonna—Sztropkó háromszögön belül. A kivándorlás az északi területen is jelentős volt, de a bevándorló zsidóság némileg ellensúlyozni tudta a veszteséget. A kivándorlási gócpont lassan dél felé tolódott. A (mai) terebesi járás 88 vizsgált településén például 1869—1880 között 7,2%-kal csökkent, 1880—1900 között 7,5%-kal nőtt a lakosság,

70 tényleges növekedés tehát alig volt. De ezt mutatják az 1880-as és 1910-es népszámlálás kördiagramjai is (2. és 3. ábra). A kivándorlás és a járványok miatt a megye középső részein csökkent a ruszin jelenlét. A ruszin falvak ott tudták megtartani etnikai jellegüket akár szlovák falvak között is, ahol kiestek a fő közlekedési útvonalakból. Ezek egy része bányász-, más része pásztortelepülés volt. így Petkóc, Valaskóc, Detrik ruszin maradt, sőt 1880-hoz képest a magát ruszinnak valló települések száma 1910-re még nőtt is. (Pl. Ércfalva-Rudlyó is ilyen. 2-3. ábra.) Ennek egyik oka az lehet, hogy — mint már említettük, — az asszimilációs zóna szélén lévő területek 68 Ludovicus Nagy: 1828. Fényes Elek sokszoraző adatait veszi át! 69 Sápos A.: 1999. 298—304. 70 Uo. 71 A 19. század elején Zemplénben a görög katolikus filiák száma megegyezett a parókiák számával, ami a többi ruszinok által is lakott megyéhez képest rossz arány volt. 1751-ben 143 tiszta görög katolikus és 139 vegyes vallású települést tartott nyilván Olsanovszky Manuél összeírása, de csak 140 parókia volt (Udvari I 69., illetve MOL Acta Religionaria. Facs. 30. No. 971. 1751.). 72 Kitűnő példa erre a Szilágyság szórvány magyarsága, mely 372 gyakran 10 évenként másnak vallották magukat a statisztikában. Azok a peremhelyzetű ruszin falvak, melyek katolikus szlovák, vagy evangélikus szlovák települések filiái voltak 1 -2 ottani szlovák hívő miatt, és görög katolikus pappal nem rendelkeztek,

71 szintén gyorsan asszimilálódtak. Ez főleg délen és a peremterületeken volt jellemző. Azokon a peremterületeken, ahol nem így állt a helyzet, viszont sokáig fennmaradt a ruszinság. A periferikus helyzet (messze a várostól, hegyvidéken), a szegénység (főleg önellátó illetve regionális árucserekényszerrel küzdő agrárnépesség, a 19. század közepétől piacozásra alkalmatlan árucikkel), a műveletlenség (magasabb iskola hiánya) párosulva a csekélyebb immigrációs hajlammal és a vallás egy kisebbség számára óriási megtartó erőt jelentenek.

72 A rossz életkörülmények természetesen a kivándorlást és az elvándorlást is erősíthették, és az elvándorlók gyakran a szomszédos népek etnikai nyereségét gyarapították. A lassan elsorvadó, vegetáló településekre azonban nem szívesen költöznek be máshonnan, így az etnikai jelleg fennmaradhat, ha egy járvány gyökeresen meg nem változtatja azt, lecsökkentve a lakosságot, s ezáltal csökkentve a relatív túlnépesedést, vagy lecsökkentve az állatállományt, ezzel növelve a táplálékhiányt és a migrációs kényszert. Igaz, az ilyen települések lakóinak nemzeti öntudata, illetve inkább hovatartozása csupán nyelvükön keresztül nyer kifejeződést, politikailag jórészt inaktívak lesznek, legalábbis nacionalizmustól mentesek (az főleg a városi, falusi értelmiség és a neofiták sajátossága). A szlovák—ruszin viszonylatban az asszimilációt segítette, hogy a szlovákságnak 1880-ra mindenképpen kialakult a történelmi-nemzeti öntudata, mely a városokban már nem volt azonos a Hungarus-tudattal, és a nyelv hasonlósága. Népi hagyományaik pedig erőteljesen éltek, és szülőföldjük történelméhez kötődött, szemben a ruszin hagyományokkal, melyek szlávok voltak ugyan, de az „óhazából" eredtek, nem pedig jelenlegi lakhelyükhöz kapcsolódtak. A szlovákok erősebben kötődtek a földhöz, melyet megosztottak a ruszinokkal.

73 A ruszinságnak viszont a hegyvidéken a természeti földrajzi viszonyok játszottak a kezére, és stabillá tette a ruszin-szlovák nyelvhatárt, amit a szlovákok csak a Ciróka-völgyi víztároló megépítésével, a helyi ruszinok kitelepítésével tudtak megbontani. 1910-re az összefüggő magyar nyelvterület határa észak felé tolódott el. Magyarrá vált Garany (a magyarok aránya 40%-ról 90%-ra ugrott 1910-re), Barancs (30%-ról 60%-ra), Magyarjesztreb (20%-ról 60%-ra), Gercsely (35%-ról 75%-ra), Velejte (15-ről 50%-ra), Kásó (10%-ról 50%-ra), Nagytoronya (40%-ról 75%-ra), Csörgő (33%-ról 75%-ra), Varannó(20% illetve 66%), Széphalom (30%, illetve 80%), Alsóregmec (10% és 50%), Mikóháza nagyobb településekbe tömörülve helyben maradt, míg a románság elvándorolt. így napjainkban olyan falvak is magyarrá váltak, melyek korábban nem voltak azok. A ruszinok esetében a fenti helyzet óriási méretű kivándorlást eredményezett, de az eldugott kis falvak tovább vegetáltak. 73 Nem célunk kulturális okokat vizsgálni, ezért nem is térünk ki erre részletesebben, példaként csak azt lehet felhozni, hogy a szlovákság ugyanúgy megélte a török pusztítást, mint a magyarság, és ez nyomot hagyott emlékeikben (pl. népballadák, melyeket a nemzeti ébredés időszakában újraírtak: Turcin Ponican).