Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Bagdi Róbert-Demeter Gábor: Ny elvhatár-változás, asszimilációs helyzetek és a statisztika megbízhatósága Zemplén megye példáján

/. o^—6j á6ra. Zemplén megye etnikai viszonyai 1830 táján Fényes E. adatai alapján földesurak támogatását élvezték, akik azzal érveltek, hogy e kedvezmény nélkül a telepített jobbágyok továbbállnának. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a telepítés olykor szervezett keretek között folyhatott,

28 hogy a pusztán maradt telkeket megműveljék, esetleg újabb irtványföldeket hozzanak létre. A tulajdonos kedvezményeket adott: pl. az irtványföld a megművelő birtokához tartozott sokáig, s csak később kebelezte be a majorság.

29 Eltűrték a bigámiát is. Ugyanakkor a beszivárgás már aló. századtól jelentős volt, és a 19. század közepéig az is maradt. A munkaerő nyilvánvalóan értékes lehetett, tehát a terület a 18. sz. elején még relatív munkaerőhiánnyal küszködött. Ez nem volt kivételes eset a korabeli Magyarországon. A munkaerőhiányra ékes bizonyíték, hogy a Rákócziszabadságharc korabeli, 1704-es katonai összeírásakor — a Rákóczi-birtokok kivételével — az országos aránynál kevesebb katonát írtak össze. Az összeírás alkalmat ad az etnikai viszonyok vizsgálatára is. Bár ez nem volt mentes a hibáktól, mert az összeíróbiztosok eltérő hozzáállása és nyelvtudása befolyásolhatta a végeredményt, (pl. Pivovarnyik Ihnát=Serfőző Mihály és egyéb névcserék, elírások.).

30 Az összeírást feldolgozó tanulmánynak ugyan eredetileg nem ez volt a célja, mi mégis kísérletet tettünk a nevek alapján az etnikai viszonyok rekonstrukciójára a teljesség igénye nélkül. Tussá és Rákócz Fényes E. összeírásában már szlovák (100%>) illetve ruszin településként (75%> ruszin, 25%o szlovák) fordul elő (1. ábra), Rákóczi Pál és Tussay Zsigmond viszont armális nemesként magyarok voltak, vagy legalábbis tudtak magyarul.

31 Ha a 18. század végi zempléni birtokos nemesek neveit böngésszük, ott is találhatunk nem magyar eredetű, vagy nem magyaros csengésű nevet, akik ugyanakkor a magyar birtokos nemesség részeként magyarnak számítottak (Ibrányi, Bényei, Szentléleky, 28 A rendszeres betelepítés Bónkáló S. szerint csak a 17. század közepéig tartott, de mára ez megkérdőjeleződött. 29 Erre sem került sor mindenhol. 30 Mészáros K. 134. 31 Ennek oka lehetett, hogy a Hungarus-tudat és a kiváltságok miatt a nemesség viszonylag gyorsan a magyarsághoz asszimilálódott, ami nem jelentette azt, hogy anyanyelvét elfeledte volna. A szlovák kisnemesség képviselői, bár nevükben esetleg elmagyarosodtak, beszélték a szlovákot is — illetve, sok magyar földesúr is beszélte a szlovákot jobbágyai miatt. 363