Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Bagdi Róbert-Demeter Gábor: Ny elvhatár-változás, asszimilációs helyzetek és a statisztika megbízhatósága Zemplén megye példáján

területek ekkor még döntően magyarok voltak. Varannó, Szacsúr és Polyánka vegyes magyar-szlovák települések voltak, az utóbbi kettő a nevek alapján valószínűleg szlovák többséggel

18 (Brozák András, Soltész Brosz, Szakái György, Mateleh György). Bár a „néwegyelemzésnek" a 20. században szomorú következményei voltak, a statisztikai kimutatások megjelenéséig mint munkamódszer nem hagyható figyelmen kívül.

19 A három utóbbi település Fényes E. szerint a 19. század elejére teljesen elszlovákosodott-ruszinosodott (1. ábra). Varannóban a lakosság 75%-a szlováknak, 25%-a zsidónak vallotta magát, Szécspolyánkán a lakosság 70%-a volt szlovák és 30%-a ruszin nemzetiségű, Szacsúron pedig a szlovákok enyhe fölényt mutattak a ruszinokkal szemben (60%—40%). Gálszécsen szintén élhettek szlovákok, mert arról érkezett panasz, hogy a pap nem tud szlovákul.

20 Nagymihály, Petróc, Topolyán és Miglész szintén kevert lakosságú település volt, de jelentős magyar lakosságot a 19. sz. elején már csak Miglész tudott felmutatni (40%), de csak a század közepéig. A statisztika Miglészen, Petróczon, Topolyánban ruszinokat és nem szlovákokat mutatott ki (1. ábra). A török kiűzése után megnövekvő mobilitás eredményeképpen egyre nagyobb ruszin és szlovák lakosság jelent meg a folyóvölgyekben és húzódott délre. A Hegyalján munkát vállalók között találjuk Cziróka-Hosszúmező, Jeszenő, Magyarizsép, Szécskeresztúr, Kolbása, Kozma, Lasztóc, Legénye, Barancs, Bodzásújlak, Garany, Kásó, Kazsu, Gercsely, Hardicsa, Kelecsény, Miglész, Kisazar, Kereplye, Kohány, Sókút, Csabóc, Dargó, Vécse, Upor, Tárnoka Orosztokaj, Szacsúr, Szécspolyánka stb. lakóit. Bár ezen települések egy része magyar többséget mutatott a 19. század elején

21 (1. ábra, 1. táblázat), a migráció hatására már ekkor is sok ruszin és szlovák (Orosztokaj, Upor, Csabóc, Szécspolyánka, stb.) ment délre dolgozni, ami hosszabb idő után lakóhelyváltással, betelepüléssel is járt. A ruszinok nemcsak pásztorkodással foglalkoztak, de szőlőműveléssel, sőt Galícia/Lengyelország felé borfuvarozással is.

22 A 18. század végén Alsóhrabóc, Alsókörtvélyes, Alsóladiskóc, Baskóc, Bosnyica, Csernyina, Felsőladiskóc, Göröginye, Hegedűsfalva, Hencóc, Hór, Homonnaolyka, Jankóc, Karna, Jeszenőc, Kladzány, Kolcshosszumező, Kucsin, Leskóc, Tussaújfalu, Agyidóc,

23 stb. települések döntően nem magyar ajkú lakossága is a Hegyaljára járt dolgozni. A Hegyalja kifejezés esetében nemcsak Tokaj-Hegyalj a, de a ma Szlovákiában, a Ronyván túl található hegyvidék, a Zempléni-szigethegység is szóba jöhetett. De szőlőhegyek voltak Gálszécs körül is, és pl. Kereplye lakói oda jártak. Az észak-déli irányú kapcsolatok mellett a kelet-nyugatiak sem szűntek meg, sokan az Ung megyei Tárnára jártak szüretelni.

24 A rendszeres migráció elősegítette az interetnikus kapcsolatok erősödését. 18 Uő., 108. 19 Lásd erre vonatkozóan Ila B.: 1969. 271., Szabó I.: 1937. 611. JakóZs.: 1940.424. 20 DienesD. 1999. 109. 21 Magyarizsép 55% magyar, 45% ruszin, Lasztóc 66% magyar, A mobilitás növekedését elsősorban két tényező okozta. Az egyik a hegyvidék kis eltartóképessége, mely a népességtöbbletet a folyóvölgyek felé kényszerítette. A másik a járványok okozta munkaerőhiány Tokaj-Hegyalján. Az 1830—3l-es kolerajárvány csak Tállyán 600-nál több halálos áldozatot követelt, s a város teljes lakossága a pusztulás előtt 2200 fő volt. A járvány pedig nem egyformán érvényesült a megye egész területén, hiszen Gálszécsen még a lakosság 10%-a sem esett áldozatul. Ezek a tényezők északon mindenféleképpen munkaerőtöbbletet jelentettek. A szőlőmüvelésben óriási lehetőségek rejlettek, hiszen a munkaerő nélkül maradt gazdák 18 krajcárt is fizettek a napszámért, akkor, amikor a megyében hivatalosan 12 krajcárban határozták meg a napszámbért. Ennek köszönhetően a korábban református Tállya 1836-ra 900 reformátussal, 3600 katolikussal, 600 zsidóval és több száz görög katolikus lakossal rendelkezett. A migráció két fázisban zajlott le: az első generáció elhagyta a hegyeket és a völgyekbe költözött, így kevert, ruszin-szlovák vidék jött létre. A Hegyaljára munkát vállalni ezek a völgyekbe költözött munkások mentek, hiszen a Gálszécs környéki szőlőhegyen már kitanulhatták a kötözést, metszést, karózást stb., nem úgy, mint a hegyvidékiek. Ezt a folyamatot nagyon érzékletesen mutatja be az 1. táblázat. A járványokon túl a hegyvidék kis eltartóképessége elsősorban a regionális árucsere-kényszerben mutatkozott meg. Tőkés értelemben vett tőkefelhalmozó árutermelés a zsidóság megjelenéséig nem jellemezte a vidéket, a cserekereskedelem viszont igen nagy volt. A meszet, a szenet, a fát, a gyapjút, a gubacsot a hegyvidéki ruszin és szlovák lakosok a síkvidék gabonájára cserélték. Soha nem volt annyi kallómalom a vidéken, mint a II. József idején készült katonai felmérés térképein. Ha a hegyvidékről lejött a „tót szekér" — lett légyen akár ruszin, akár szlovák —, a völgyekben egy kosár szenet vagy meszet egy kosár gabonára cseréltek. Nem véletlenül írja minden hazánkban megfordult külföldi, hogy mennyire szorgalmasak a tótok, hiszen állandó mozgásban voltak. A sok vándorlás, különösen a megye kedvező, észak-déli völgyirányai miatt ezek az emberek több nyelvet is ismertek, és olykor — bízva a kedvező lehetőségekben — egész családjukkal odébb költöztek. A 19. század előtt a hegyvidék igen gazdag volt a cserekereskedelem révén: ez kitűnik az urbáriumokból, kontraktusokból: a falu lakossága olykor 600—700 forintot is fizetett a megváltásért. A 19. századra gyökeresen megváltozott a helyzet. A hegyvidék elszegényedett. Az angol gyapjú, illetve a parasztság által vásárolt karton erős konkurencia volt a helyiek számára, így a juhtenyésztésből jelentős bevétel nem származott többé. A galíciai zsidók megjelenése a regálék bérbe vevéséhez vezetett — hiszen a zsidóság nem rendelkezett feudális jogokkal, így földet sem birtokolhatott, viszont valamiből élnie kellett. A bátyus zsidók, ha — pl. tollkereskedésből — elegendő jövedelmet szereztek, 25% ruszin, Kazsu 60% magyar, 33% ruszin, Garany 85% magyar, Gercsely 50% magyar, 40% ruszin. 22 Udvari I. 1994. 297. 23 Takács P. — Udvari I. 1995. alapján. 24 Udvari I. 1994 296. 361