Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Örsi Zsolt: Hortobágyi kutak

kimondottan erre a célra. A jól beállított ostorfa csak pontosan a kút középvonalában mozoghatott. Ekkor biztosan nem ütődött a kút falának a vödör.

69 A Hortobágyon, az ágashoz hasonlóan sokszor ez is faragott. A rúd alsó végéhez kankalékkal kapcsolódik a veder. Általánosan ez egy vasból készült kampó, amelybe a vödör fülét akasztják, míg másik vége az ostorhoz kapcsolódik. A pusztai kutakon a lopás meggátlására vaskapoccsal csukták le ezt a kampót.

70 A kutakon a veder régen tölgyfából készült és a hortobágyi pásztor dézsának nevezte. A félakós, abroncsozott vödörre rendkívül vigyázni kellett, ki ne száradjon, mert akkor meggörbültek a dongái, és könnyen széteshetett.

71 Ma már mindenütt bádogvödröt használnak a gyakorlatban. A legutolsó lépésben a kút száját zárták el, úgy, hogy köré falazatot építettek. Erre azért van szükség, hogy az emberek, vagy az állatok véletlenül bele ne essenek a kútba. Ezt általában maga a kútásó készítette el. Előfordult azonban az is, hogy a kútkávát molnárok készítették.

72 A régebbi kávák, elsősorban a kisebb kutaknál ugyanabból az anyagból, ugyanolyan technikával készültek, mint a kútbélések, tehát akadtak rovásos, azaz csapolt és rámás kávák.

73 Cs. Sebestyén Károly a kútkávát egy viszonylag új elemnek tartja: „Ez valószínűleg nem nagyon régi része a kútnak, s mai általános elterjedését, azt hiszem, főleg a hatóságok beavatkozásának köszönhetjük."

74 A legkorábbi kútkávát kerek vesszőfonatnak véli.

75 Azt kell azonban mondanunk, hogy már 1235-ben „Kawaskut"-nak nevezik az elkerített kutat.

76 A kutak kávája, vagy ahogyan a Hortobágyon nevezték gárdja, manapság már mindenütt fából készül. A kisebb kutaknál egy kocka vázat szerkesztettek, úgy, hogy először összecsapoltak két négyzet alakú keretet, majd ezeknek átcsapolták a négy sarkát, majd négy oldalát beszegezték deszkával. Két szemben lévő oldalát lyukasra hagyták. Az így ácsolt keretet helyezték rá a kút szájára, ahol azt rögzítették. A gulyakutak kávája is készülhetett hasonló módon, de ilyenkor a két keret közé még becsapoltak egy, vagy két merevítő oszlopot. Végül ezt is ugyanúgy deszkázták, mint a kisebbeket. Természetesen itt vastagabb, erősebb gerendákkal dolgoztak.

77 Készítettek úgy is kávát, hogy négyszögben gerendákat vertek le a kút köré, majd ehhez szegeitek a legalább tíz centiméter vastag deszkákat. Zsilipéit technikával is dolgoztak a nagyobb gulyakutaknái. A káva alapját erős, vastag négyszögletes gerendákból illesztették össze-keresztboronás technikával, amelynek végei jóval túlértek magánál a kávánál. Ez volt a gárgya. Ebbe csapolták bele az ágasokat, a függőleges tartóoszlopokat a sarkokon, majd ezek vájatába káva69 Szabó Ferenc 1965. 89. Cs Sebestyén Károly 1934. 64. 70 Cs. Sebestyén Károly 1934. 66. 71 Szabó Ferenc 1965. 89. 72 Bcllon Tibor 1996. 360. A régi molnárok ugyanis nem elsősorban lisztőrlésscl foglalatoskodtak, hanem ők végezték az ácsok, az asztalosok, a superok (hajóépítők) munkáját, egyszóval minden famunkához értettek, de fő foglalatosságuk a malomépítés volt. Lásd: Takáts Sándor 1961. 44-51. 73 DámLászló 1975. 149. Szabó Ferenc 1965. 89. Nógrád megyében is rovatékos, vagy borona technikával építették a kutak káváját, 350 deszkákat helyeztek. Végül a kávát a sarokfákba csapolt, boronázott gerendák, a tulajdonképpeni káva zárta le. Ennek tetejét igyekeztek mindig elég szélesre hagyni, hogy jól bele lehessen kapaszkodni, illetve a vizesedényeket és a vödröt biztonságosan rá lehessen tenni. Ha nem volt elegendő faanyag szükségképpen karámot építettek a kút köré. Ekkor vastagabb, meg nem munkált fákat vertek le a négy sarokra, majd ezeket erős, karvastagságú gallyakkal, drugánfákkal kötötték össze vízszintesen negyven — ötven centiméterekként. Ha szükséges középen is megerősítették oszlopokkal. így elkészítve már nem bukott bele a marha a vízbe. Ha a juhok is odajártak inni, akkor alulra két sor szélesebb deszkát szegeltek fel, ami a kisebb jószágot is megóvta. Olyanképpen is készítettek kávát, hogy két nagyjából azonos vastagságú, de megfelelően erős (kb. 10 —15 cm átmérőjű) ágakat egymással párhuzamosan lefektettek majd erre derékszögben, ismét párhuzamosan ugyanilyen ágakat raktak. Ezeket kötéssel, vagy szögekkel rögzítették egymáshoz, és ezt addig folytatták, míg a megfelelő magasságot el nem érték. Ez igen hasonlított a boronafalhoz, de itt a fák végét nem vésték be, így a káva oldala lyukas maradt. A kávák mindig négyszög, legtöbbször négyzet alaprajzúak. A termelőszövetkezetek a modernizáció jegyében a kávát betonból készítették el kör alakúra.

78 Fontos része volt a kútnak a beálló. Ez két — három szál keményfa pallódeszka, amit keresztülfektettek a kút öble fölött, mindig a kútgémmel szembeni szélétől kiindulva. Pontosan olyan széles, hogy a kútostort kényelmesen elérje a vízhúzó. A beálló a vízhúzást könnyíti meg ily módon. A pásztort a kútba eséstől egy korlát védte meg. A beállóra néha egy kis ajtón át lehetett bejutni, amely a káva egyik sarokgerendájánál nyílott. Legtöbbször azonban nem volt ilyen bejárat, így a pásztorok a kávát egyszerűen átugrottak. Nyári estéken a bojtár a beállóra vackolta le magát.

79 Előfordult, hogy nem volt korlát a beállón, de az ügyes bojtár mégsem esett bele a kútba, sőt a déli álmát is ott aludta a hűvös pallón.

80 „Derékalja cifra szűre, vánkosa a szűr bekötött ujja. A víz alulról hűti a nap felülről melegíti: jó langyos ájer között ébren álmodik."

81 Az itt felhúzott vizet a vederből egy kisebb vályúba öntötték, amely alig nyúlt túl a káván. Ezt csatornának hívták. Ebből folyt aztán az itatóvályúba a víz. A vályú, vagy ahogyan a Hortobágyon nevezték a vályú régebben egyetlen nyár, vagy fűzfa kivájt törzséből készült. Ebből egy alkalommal többet is használtak, hogy a jószágállomány lehetőleg egyszerre férjen a vályúhoz. A sertés és birkaitatókat a földre rakták, míg a lóét, szarvasmarháét lábakkal kiemelték, hogy az állatok kényelmesen tudjanak vagy ahogyan ott nevezték a kaliíkát.Lásd: Gönyci Sándor 1937. 306. 74 Cs. Sebestyén Károly 1934. 59. 75 Cs Sebestyén Károly 1935. 60—61. 76 Hermán Ottó 1914. 293. 77 DámLászló 1975. 149. Fehér Gyula 1938. 181. 78 Béres András 1976. 260. 79 Hölderling, George 1934. 80 Zoltai Lajos 1911.30. 81 Ecsedi István 1925. 94-95.