Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Örsi Zsolt: Hortobágyi kutak

méterig terjedhetett. Ha téglával rakták ki a kutat, akkor a tégla kétszeres hosszával nagyobb kört mértek ki. Az ásást hosszúnyelű ásóval kezdték, majd egyre lejjebb érve rövidebb nyelű szerszámot használtak kis átmérő esetén. Széles, nagy kutaknál lehetőség volt arra, hogy padkákat hagyjanak, amelyről könnyebb a kút szájához kidobni a földet. Régebben a kisebb kutaknak is sokkal nagyobb gödröt kezdtek el ásni és tölcsérszerüen haladtak lefelé, így sokkal könnyebb volt a munka és a beomlástól sem kellett tartani. Nagyobb mélységből kútszerszámmal hozták fel a földet. Ez egy állványzatra szerelt csigahengerből állt, amelyen erős köteleken két vödör mozgott ellentétes irányban. Amikor az egyiket felfelé húzták a másik lefelé haladt. A kitermelt földet igyekeztek minél messzebbre elhordani a kút szájától, hogy ne akadályozza a munkát. Ilyen módszerrel mintegy három-négy méterig ástak. Ekkor már elérték a vizenyős agyagos rétegeket. Ilyenkor mondták „izzad a kút fala". Közben folyamatosan ügyeltek a pontos méretre, ezért az átmérőt minden ásónyom után módlával ellenőrizték. Most kezdődött az ásás második, nehezebb és sokkal veszélyesebb szakasza. Ekkor elő vették a fából ácsolt keretet, amelyet járomfának, ászoknak, kalickának, bodonnak, árkusnak, vagy rovásnak mondtak. Nevezték még süllyesztőnek is.

49 Ez egy jó erős colos deszkából készült fahenger volt, amelynek két vége fakarikákkal záródott. Szélessége megegyezett a tégla szélességével (16-18 centiméter), vagy nagy csordakutaknál ennek kétszerersével, mert ezeknél hosszára rakták a téglát, hogy jó erős legyen. Egyrészt védte a kútásót az esetleges beomlástól, másrészt ez adta a kút alsó bélésének anyagát. A faalkotmányt leeresztették a gödörbe, majd a tetejére téglákat raktak. A falat általában szárazon rakták, és apró tégladarabokkal ékelték ki, miközben a bélés és az aknafal közötti rést földdel tömködték. Ezután az alsó fakarika alá ástak és így fokozatosan, egyenletesen süllyesztették a téglával terhelt járomfát egészen addig, míg a továbbmélyítés lehetetlenné vált. Ez akkor következett be, ha olyan gyorsan tört fel a víz, hogy már nem tudták kihúzni.

50 Ásás közben különböző földrétegeken keresztül haladt a munka. Rendszerint a feketefóld után a sárga agyag következett, majd a kék agyag, vagy homok. Általában a kék agyagból nehezen jött a víz, de a kék homokban jó víz volt. Előfordult, hogy olyan rétegekre akadtak, ahol a víz nagyon apró szemű homokot, fosóhomokokot hordott a kútba. Ilyenkor abba kellett hagyni a munkát, mert olyan gyorsan telítődött a kút alja homokkal, hogy nem győzték kitermelni. Az ilyen kutak általában hamar tönkre mentek, ha nem tisztították rendszeresen őket.

5I Jobb ivóvizet nyerhettek, ha a kút aljából még tíz tizenkét métert lefúrtak. Ha mindez elkészült, akkor a kútakna falát a felszín fölé 20-30 centiméterre feltéglázták. Ekkor a kút szájához földet hordtak, kifele lejtve ledön48 Györffy Lajos 1970. 187-188. 49 Ács Imre 1935. 50 Szabó Ferenc 1965. 51 Györffy Lajos 1970. 188-189. 52 Kiss Lajos 1981. 235-237. Szabó Ferenc 1965. 53 Papp József szóbeli közlése. 4. kép. Gulyakút téglabélése (Pente-zug, Kincses-kút. A szerző felvétele) gölték. Ez gátolta meg, hogy az eső, a kiloccsanó vagy az esetleges szennyvíz a kútba folyjék és elfertőzze azt. Ezzel teljesen elkészült a kút aknája.

52 A hortobágyi kutak bélését legtöbbször tiszafüredi úgynevezett görbetéglával rakták ki.

53 Legújabban a kútbélések előre gyártott betongyűrűkből készülnek. Kútásási kuriózumként lehet említeni azt az esetet, amely 1740-ben történt Szabadka mellett. Mivel a szarvasmarhák számára kevés volt az ivóvíz, ezért a város Palics nevű külterületén több kút ásását határozta el a magisztrátus. A kutakban sós vizet találtak, amely igen ízlett az állatoknak, ezért még több kutat ásattak. Utóvégre olyan hatalmas vízerekre akadtak, hogy a felbugyogó víz elöntötte az egész környéket. így keletkezett a ma is meglévő Palicsi tó.

54 Már csak a felszínen végzendő munkák maradtak hátra: az ágas felállítása, a gém, az ostor, a vödör felszerelése és a kútkáva elkészítése. A kútágas általában akácfa. Az ágast mindig a kútakna mélységéhez kellett kiválasztani, amely általában egy villás fatörzs volt. A Tiszaháton és a Hortobágyon többnyire tölgyből készült oszlopágasokat használtak, amelyek teteje nem a megszokott ipszilon alakot formázta, hanem egy négyszögletes, sok esetben díszített hasáb. Ebbe egy négyszögletes nyílást vágnak, amely helyet ad a gémnek. Ez a faragott kútágas a kalickáskút. 55 Az ágas végét rendesen tuskóstól ásták a földbe. Az átlagos magasságúakat nyolcvan — kilencven centiméterre, a nagyobbakat akár másfél méter mélyre is. Fontos volt, hogy ki ne mozgósodjon az ágas, akár a vízhúzástól, akár a vihartól. Ha mégis meggyengült, akkor pótlábbal megtoldták, vagy két új oszlop közé fogatták.

56 A pásztorok ezt gyámolnak nevezték.

57 Nagyon ritkán használtak élő fát is erre a célra. Ennek megvolt az az előnye, hogy az ágas igen stabilan állt a helyén.

58 Ha 54 Hunfalvi János 1860. 228. 55 Cs. Sebestyén Károly 1934. 63. 56 Cs. Sebestyén Károly 1934. 63 57 Hermán Ottó 1914. 291. 58 Fehér Gyula 1938. 182. 348