Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Örsi Zsolt: Hortobágyi kutak

Régen a kutakat a helyben található anyagokkal erősítették meg. Az Alföldön erre kiválóan alkalmasak voltak a mindenütt megtalálható mocsárvilág termelte növények: a nád és a zsombék. Ezek használata valószínűsíthető a korai kutak bélésanyagául. A zsombékkutakban a mocsaras részeken sürün előforduló vízigényes növénytársulásokkal bélelték ki a kútaknát. A zsombékot élőhelyéről hasábokban kivágták, majd rendes téglákhoz hasonlóan egymásra rakták. A növények gyökere a kútgödör falába kapaszkodott és egy idő után összefüggő burkolatot alkotott.

40 A négyszögletes kutakat náddal védték. Ehhez hosszúszárú nádat alkalmaztak, amelyet riglifákkal, ágasfákkal korc gyanánt rögzítettek a kútgödör falához. Ez ugyan nem takarta be a teljes kútfalat, de éppen ott védte, ahol kellett, ahol a vödör a legtöbbet rongálta volna.

41 A vesszőkutak gödrébe egy-két méteres kerek vesszőfonatokat engedtek le, amelyek ugyanolyan technikával készültek, mint a kasok, vagy a kerítések. A Debrecen melletti Halápon a vákáncsosok azaz az erdőtelepítők az 1930-as években még ilyen kutakat készítettek a maguk számára.

42 Ennél tartósabb volt a deszkákat, de ez jóval több költséget igényelt. A fákat ugyanis meg kellett vásárolni, és a helyszínre szállítani. A szükséges anyagot, elsősorban tölgy és égerfát Bihar és Zaránd vármegye erdős hegyvidékein szerezték be. Ritkán használtak ugyan puhafát, fenyőt is, de elsősorban az előbbit részesítették előnyben, mert ez jobban ellenállt a víz rohasztó hatásának. A deszkakutaknak két fajtájuk van a bélelés technikájától függően, így megkülönböztetünk rovás és rámás kutakat. Az utóbbit egyszerű deszkából ácsolták. A kútakna négy sarkán gerendákat engedtek le, amelyekre a bélésdeszkákat fölszegelték. Készítették úgy is, hogy hosszú deszkákat keresztfákkal méterenként összefogattak, majd ezeket a néha négy - öt méteres deszkarámákat engedték le a kútba. Általában két - három darabot is, ahogyan a kút mélysége megkívánta. A rováskutak csapolásos módszerrel készültek, fészkelt vagy lapolt borona technikával. A deszkák mindkét végére csapot vágtak és ezt illesztette össze a kútban a kútmester, hogy kadrátosan álljon. A bélés és a kútfal közötti lyukat közben állandóan földdel tömték.

43 Ezek a fával burkolt nagy kutak kiváló élőhelyet biztosítottak a fecskéknek, amelyek népes családokban költöztek beléjük. A telepeken sokszor tizenöt — húsz fészket is meg lehetett számlálni.

44 A deszkakutakat az Alföldön a téglakutak váltották fel, ezért ma már nemigen találkozhatunk velük. A Hortobágyon már csak egyetlen ilyen deszkakútról tudunk, ami ebben a kategóriában is különlegességnek számít. A kút ugyanis kör alalkú, és a deszkázatot is ehhez alakították ki. A függőleges léceket hordóhoz hasonlóan állították össze, majd ezeket a kút belseje felől vaspánttokkal fogatták egybe. A kő kutak csak ott terjedtek el, ahol az építőanyag helyben volt. Ez a kútfajta elsősorban a hegyvidékekre jellem40 Szabó Ferenc 1965.82. 41 Györffy István 1908-1909. 17. 42 Schmidt Eligius Róbert 1938. 336. 43 Fehér Gyula 1938. 181. '""^s. 3. kép. Az egyetlen máig fennmaradt fabéléses kút Pente-zugban, a ajoros-kút (A szerző felvétele.) ző. Az Alföldön a követ téglával helyettesítették. A téglafal felrakása rendkívüli szakértelmet igényelt, amit specialisták, a kútásók végeztek el. A téglabélést a hortobágyi pásztor falazatnak nevezte.

45 A kútásók munkája közel állt a kubikossághoz de attól eltérő, magasabb színvonalú földmunka. Itt ugyanis nemcsak a lapátot, kapát és az ásót kellett jól forgatni, hanem érteni kellett a famunkákhoz és a kőművességhez is. A kútásó mindig bandában dolgozott. Segítségül tapasztalt, kipróbált, összeszokott társaságot hívott, akik közül többen is értettek valamelyest a mesterséghez. A négy-hat embert a bandagazda irányította. Fizetségük régen természetben történt, később már pénzért vállalták a munkát.

46 A kútásásra legjobb időpont augusztus közepétől október elejéig tartó időszak volt, ugyanis ekkor a legalacsonyabb a talajvízszint. A tapasztalat szerint, ha az ekkor ásott kútban másfél méteres víz van, akkor a kút nem fog kiapadni nagy szárazság esetén sem. A leendő kút helyének kijelölése nagy tapasztalatot kívánt. Lehetőség szerint mindig ott kezdtek munkához, ahol bodor, bozontos a földfelszín, azt nézték merre van sok kutyatej, forgótövis. Ezek a növények rendkívül szárazságtűrők, hiszen a gyökerük igen mélyre, egészen a talajvízig nyúlik. A kútásók szerint az ilyen helyeken bővizű, jóízű, a fürott ártézivel vetekedő kút ásható. 47 A kútásók először a kút átmérőjét határozták meg és jelölték ki, egy karóhoz kötött madzag segítségével. Szabályos kört rajzoltak a módiával is, amely két egyforma hosszú lécdarab volt középen egy nagy négycolos szeggel összeszegezve. A következőképpen használták: a szeget, aminek egyik vége kiállt a lécekből, a készítendő kút közepébe szúrták, majd a felső léc végéhez odaállt az egyik segítő egy ásóval, amit erősen hozzányomott a léchez, majd a másik segítségével körbeforgatta ezt a szerkezetet miközben az ásó körbekarcolta a földet. 48 Ez lett a kút átmérője, belvilága, ami nyolcvan centimétertől négy — öt 44 Zoltai Lajos 1911. 31. 45 Hermán Ottó 1914. 290. 46 Kiss Lajos 1981. 235-237. 47 Szabó Ferenc 1965. 86. 347