Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Örsi Zsolt: Hortobágyi kutak

2. kép. Gödör kút a Hortobágyon - 1925 Ezeket nevezzük természetes itatóhelyeknek. A pásztorok a jószágállást lehetőleg úgy választották meg, hogy az, egy természetes itatóhely mellé kerüljön, mert így az állatok számára mindig volt ivóvíz anélkül, hogy terelni kellett volna őket.

6 A pásztorok esetenként még a kunyhójukat is odahagyták, hogy a víz közelében lehessenek.

7 Igen korán találkozunk kút nevekkel különböző írásos forrásokban, ami azt valószínűsíti, hogy kutakról is itattak. Ennek gyakorisága azonban igen kicsi lehetett, ami a kutak viszonylag kis számával magyarázható, említésük azonban, kiemelkedően fontos szerepüket bizonyítja. Minden bizonnyal már ekkor is a kutak mellé építették a pásztorkunyhót, ahogyan ez a közelmúltig szokásban volt. Ezt támasztja alá Varga Mihály 1700-ban tett vallomása: „A kúth az debreczenieké volt, kúthaytogató volt rayta az Tanú, mikor szárazság volt, itattak rayta, ezt hatvan esztendeié tudgya." Ugyanennél a kútnál Csapó Mihály „kaszáltatott és marháit ottan teleltette".

8 A Hortobágy vízviszonyait, mint már korábban utaltam rá a Tisza vízjárása határozta meg. A Tiszapolgár és Tiszadob közötti folyószakaszon több jelentős fok volt, amelyeken keresztül a folyó árja a Hortobágy völgyén keresztül jutott a Berettyóba majd onnan a Körösbe, míg végül újra a Tiszába szakadt. A területnek volt még két jelentősebb folyóvize a Kadarcs és az Árkus. Ezek mellett, az évszázadok alatt ismétlődő áradások miatt, rengeteg ér, vizes rét, mocsár, tó, fok keletkezett a Hortobágy medencéjében a domborzati viszonyoknak megfelelően.

9 Ember, állat ezeknek a vizét itta. Ha a folyások apadni kezdtek, akkor töltéssel zárták el a medret, hogy a vizet megtartsák. 1710-ben a böszörményiek zárták el így a Hortobágy folyót, de Debrecen lakossága kitódulván széthányta a rekesztéket, mert a saját barmaiknak nem jutott elegendő ivóvíz a nagyon meleg nyárban. 1775-ben a debreceni magisztrátus küldöttei jelentették, hogy Margita—pusztán a Szandalék fokban három itatótöltést is emeltek, amelyek akadályozzák a víznek a Hortobágyba 6 Tálasi István 1936. 51. 7 Ecscdi István 1914. 128. 8 Balogh István 1959. 465. 9 Dunka Sándor 1996. 9-13. 10 Zoltai Lajos 1936. 191. 11 Balogh István 1938. 104. jutását.

10 Debrecen Szoboszlónál zárta el a medret, amelyet közösen használt a két település.

11 A század folyamán állandó viszályokat okozott a Hortobágy környéki falvak és városok között az, hogy a fentebb fekvő Hajdúnánás és Hajdúböszörmény a lejjebb fekvőktől elzárták a vizet.

12 A nyíltvízi itatás azonban veszélyeket is hordozott magában. A nyári melegben a sekély állóvizek hamar algásodtak, a benne lévő növényi maradványok rohadtak, ezáltal a víz büdös és ihatatlan lett. A beteg és az elhullott állatok újabb veszélyforrást jelentettek, amelyek tovább vitték a fertőző betegségeket a víz által is. A pásztorok sokszor — jobb híján ezt a kórterjesztő vizet itatták a jószágokkal, amelyek meg is betegedtek e miatt. Ezért a hatóságok a 18. századtól igyekeznek megtiltani a természetes itatóhelyek használatát és ezzel egyidőben kutakat ásatnak a külterületeken, „...mivel a marhatartásnak egyik fő fundamentoma a jó kutak volnának, minek előtte a pusztákon levő tavak a melegebb napok által megposhadnak. A helységek elöljárói egészséges kutaknak állítására és a régieknek tisztítására serkentessenek."

13 Tessedik Sámuel így jellemzi a nyíltvízi itatás veszélyeit: „Ha pedig tavasszal a lapályokban összefutó víz találkozik, itt s amott hólébül vagy esőbül való tó vagyon, tehát éppen nem szükség (a tunya pásztornak ítélete szerént) a marhát a kúton itatni. Bár a büdös tó az ő poshadt párázatjával az azon utazókat egynehányszáz lépésnyire undorítja is; ámbár a napnak melegsége az ő rothadt mocsárjában ezerféle férgeket költött is; ha már az oly sokféle szarvas és sertésmarháknak vizeletek és ganéj ok által való büdös illat a rothadásnak legkülsőbb grádusáig hatott, tehát a büdös és rothadt gőzhöz már hozzászokott orrú pásztor mégis mindezt éppen nem érzi; a marhát vígan és a közelítő kárnak minden aggódása nélkül odahajtogatja itatni mindaddig, míg csak abban valamely vízhez hasonló látszik, és a szomjúságtul majd elepedt marhának vagy akarja, vagy nem, a büdös tóbul és mocsárbul saját maga vizeletét és ganéját-betegségét, dögét és vesztét kell inni."

14 A papegyházi gulyagazdaság 1846-ban hozott szabályai a pásztorokat arra szorították, hogy kútból, vályúból és ne a mocsarak megromlott vizéből itassák az állatokat.

15 A polgári juhászok még a közeli múltban is itattak nyílt vízről. Ok úgy tartották, hogy a szabad víz csak tavasszal jó, amíg nincs benne bíkanyál. A mélyebb vizeket nyáron is szívesen felkeresték, egyébként ekkor már ők is kútról itattak.

16 A hajdúszoboszlói juhászok a huszadik század első harmadában az angyalházi külső legelőn — amelyen ugyan 1879 óta öt kút is volt — szívesen itattak a Hortobágy folyóról, sőt tavasszal felmelegedés előtt, vagy nagyobb esőzés után posványokról is.

17 Néha azonban minden kút kevés volt a jószág itatásához, ezért nagy szárazság esetén ideiglenes megoldásokat kellett alkalmazni. Ekkor készítették a gödör, vagy 12 Balogh István 1959.465. 13 Bellon Tibor 1996. 354. 14 Tessedik Sámuel 1997. 152. 15 Balogh István 1938. 111. 16 Bencsik János 1969. 61. 17 vitéz Málnási Ödön dr. 1928. 64. 344