Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Bagi Gábor: A nemi erkölcs és a statisztika

vétség Jászság Kiskunság Nagykunság Jászkunság vétség eset % eset % eset % eset % állatlopás 64 27,5 142 61,2 26 11,2 232 37,9 egyéb lopás 34 41,9 37 45,6 10 12,2 81 13,2 gyújtogatás 14 5,6 7 28,0 4 16,0 25 4,0 emberölés 9 60,0 3 20,0 3 20,0 15 2,4 verekedés 37 51,6 20 27,7 15 20,8 72 11,7 nemi vétség 28 37,8 28 37,8 18 24,3 76* 12,0 istenkáromlás 4 17,3 15 65,2 4 17,3 23 3,7 ellenszegülés 12 48,0 7 28,0 6 24,0 25 4,0 egyéb 19 29,2 27 41,5 19 29,2 65 10,6 összesen 221 36,1 286 46,7 105 17,1 612* 100,0 * Számolási hibával. A vádemeléseket tekintve a büntettek főbb típusaik alapján az alábbi módon oszlottak meg a három tájegység bíróságai, Jászberény (Jászság), Kiskunfélegyháza (Kiskunság) és Kunszentmárton (Nagykunság) között:

4 Témánk jellege folytán nem feladatunk e statisztika részletes elemzése, legfeljebb annyit jegyezhetünk meg, hogy az egyes tájegységek közötti eltérések, főképp pedig a Kiskunság aránytalanul magas bűnözési rátája jórészt az állatlopásokban keresendő. Ehhez a feltételek leginkább itt voltak meg, a Kiskunság rendkívül tagolt, mozaikos jellege, a szomszéd vármegyékbe való sokszoros beékelődése miatt. Tárgyunkat tekintve a legfontosabb megállapításunk, hogy a Jászkunság egészét tekintve a nemi vétségek a büntetőperek 12%-át tették ki. Bár számszerűen ezek zöme a Jászságra és a Kiskunságra esett (37—37%), arányuk az egyes tájegység esetében is jórészt a törvényhatósági átlag körül mozgott. Kérdés csak az, mennyiben tükrözte ez a valós helyzetet. Úgy véljük, a táblázatunk értékelésénél fokozottan figyelembe kell venni, hogy 1848 előtt az igazgatási és a bírói szervezet még nem vált szét hazánkban, ami a helyi, vagy regionális jogalkalmazáson belül számottevő eltéréseket alakított, alakíthatott ki. (Ezt erősítette, hogy csak a török kiűzése utáni újranépesedéssel vált újra kizárólagossá területünkön a magyar jog.) Ugyanakkor a XVIII. század második felében a jog is számottevő átalakuláson ment át. Amíg III. Károly és Mária Terézia korában még gyakran a feudalizmus korának középkori keménységű (olykor kegyetlenségű) büntetéseivel találkozunk, addig II. József büntető törvénykönyve már a polgári viszonyok felé mutatott. E gyors változások hatására a századfordulóra nemcsak a bírói eljárás, de az erkölcsök is átalakulóban voltak. A hatóságok nemritkán már csak a teljességei nyilvánvaló, a közösséget nyíltan, nyilvánvalóan romboló botrányok esetén avatkoztak bele az emberek magánéletébe, ráadásul — a korábbi nagyszámú helyi gyakorlatnak megfelelően — akkor sem egységesen.

5 E kettősség jellemezte a nemi vétségek XVIII. század végi megítélését is, amelyeket a korabeli köznyelv leginkább egy igen tág kategória, a paráznaság fogalomkörébe sorolt. Ide a házasságon kívüli nemi élet, illetve a hatodik parancsolat áthágása tartozott. A korabeli jog ugyanakkor ezen belül is különbséget tett paráználkodás, bujálkodás és szajhálkodás között. Hajadon vagy özvegyasszony vétkezte esetén paráználkodásról (stuprum) beszéltek, s a megkísértő férfit tekintették bűnösnek. Esetenként a nem házas fiatalok nemi kapcsolatát is ide sorolták. Bujálkodás vagy szajhálkodás (fornicatio) azt az állapotot jelölte, amikor a nő gyorsan váltogatta a partnereit. A korban e vétség a városokban (nagyobb településeken) talált kedvező táptalajra. Azok közül is jobbára ott, ahol a hadsereg alakulatai állomásoztak, azok átvonulása gyakori volt, s ahol számottevő volt a kereskedelem és a vendéglátás. Végeredményben ez egyezett a prostitúcióval, bár sokáig nem csupán a testüket áruba bocsájtó nőket büntették ezen a címen, hanem azokat is, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül próbálták „ vérük zúgását csillapítani". A vizsgált öt év átlagát tekintve 1800 táján a Jászkunságban évi 16 nemi vétséget tárgyaltak. Viszonylag gyakori volt a házas felek részéről a házasságtörés az egy háztartásban élő cseléddel, cselédlánnyal, illetve a sógorral, sógornővel, vagy azok szolgájával, illetve szolgálójával. Többször is előfordult a vérfertőzés (incestus), azaz olyan személyek közti nemi kapcsolat, akik a törvények szerint rokonságuk foka miatt házasságra nem léphettek. A tiltott viszony sok esetben gyermek születéséhez vezetett, akinek megölésére az „anyák" gyakorta kísérletet tettek. A bigámiát mint a családi életet sértő büntettet ismerték, de a közönséges nemi erőszaknak (struptum) is több esetével találkozunk. A Kerületekben ritka volt vadházasság (concubinatus), amikor a felek házastársként éltek együtt, de egyházi áldás nélkül. A fertelmesítés fogalomkörébe a természet elleni — erőszakos — fajtalanság esett. Ide sorolták az azonos 4 LOVAS Lajos, 1999. 78—79. p. 5 HAJDÚ Lajos, 1985. 13—23. p. 306