Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Erostyák Zoltán András-Kovács Júlia: Szexuális viselkedés a szentetomyai cigány közösségben

közösségben magántulajdon. Csupán kezelésében és hasznosításában van eltérés." 18 Beszélgetőtársaim, mondhatom, hogy ismerőseim a közösségből — néhányukkal rokoni kapcsolatba is kerültem —, nagy segítséget nyújtottak abban, hogy behatóbb vizsgálatot folytathattam az elmúlt másfél év alatt. Nem volt könnyű megtalálni a hangot, a kezdet kezdetén adódtak nehézségek. Az akadályok leküzdése után, mikor ezek az asszonyok-lányok megosztották velem legféltettebb titkaikat és már nem próbálták a saját, nemegyszer elkeserítő valóságukat elferdíteni, vagy jobbnak, esetleg rosszabbnak mutatni, sikeres kutatómunkát tudtam végezni. A kutatás során számos viselkedésmóddal találkoztam, amelyek értelmezése talán szolgál némi tanulsággal. A közösségben élők egyfajta elszigeteltségük ellenére meglepően kritikusak az őket körülvevő nemcigány lakossággal. Ezzel egy időben ugyanakkor ismerik ezek értékrendjét és annak, aki nem cigány és akinek egyébként is megpróbálnak megfelelni, előszeretettel hangoztatják azokat a válaszokat, amelyekről úgy gondolják, hogy az a helyes. Az egyik ilyen, amikor interjúkészítés közben a beszélgetőpartnerem többször, szinte állandóan megkísérli — kitűnő emberismerő képességének köszönhetően — megtalálni az én társadalmi környezetem által elfogadott válaszokat esetleges kényesebb kérdéseimre. Ezt kiküszöbölni csak a kötetlen beszélgetéssel, valamint ennek folyamán egyfajta indirekt információszerzéssel lehetett. (Tulajdonképpen rávezetve az interjúalanyt a témára és lényegében kérdések nélkül elmondatni vele, amire kíváncsi vagyok.) A kérdőíves kutatásról is le kellett mondanom, egyrészt, mivel a nők anélkül, hogy férjük tudná, nem írnak semmit, másrészt a kérdőívben feltett kérdésekre is az előbb említett módon próbálnak választ adni. A kutatás módszere tehát a résztvevő megfigyelés és a mélyinterjú, amit csoportosan is el lehetett végezni. így sikerült megismerni ezt a közösséget, amely a hozzá barátságosan közelítőket elfogadja, de nem igyekszik a maga képére formálni senkit. Egy idő után mégis azon vesszük észre magunkat, hogy szívesen veszünk részt az életükben, megértjük a problémáikat és késztetést érzünk, hogy segítsünk nekik megoldani azokat. „A nemi szerepek már nagyon korán rögzülnek és soha nem kérdőjelezik meg őket." — írja Jane Dick Zatta.

19 A nemi szerepeket a fiatalok a nemi érés előtt, alatt és után is folyamatosan látják maguk körül és elfogadják a társadalmi mintákat anélkül, hogy azokat bárki is kétségbe vonná, vagy magyarázná. A kislányokat például egy családnál sem tanítják arra, hogy milyen ruhát hordjon, édesanyjuk nem magyarázza el nekik, viszont látják azokat nagyobb testvérüktől, családjuk idősebb nőtagjaitól, s ha egyszer nem a megfelelő és illő módon öltöznek fel, szidás a jutalom érte. Többször láttam erre példát. A nők, a férfiakhoz hasonlóképpen alkalmaznak különböző test-technikákat. Legtöbbjüket a sajátos szabályok kötik, amelyeket illik betartani.: — A cigány közösségben megfigyelhető elhatárolódás férfiak és nők között olyan láthatatlan falakat von, amelyeket nem léphetnek át. A nők nem léphetnek beszélgető férfiak közé, nem mehetnek át egymással beszélgető férfiak csoportján. Nőknek nem illik férfiak mellé ülni, sőt egyáltalán székre ülni. — Ahelyett, hogy székre ülnének, a nők guggoló helyzetbe kuporodnak, szoknyájukat a két lábuk között csomóba fogva. A szoknya előrehúzásának egyik praktikus oka, hogy eltakarják a tekintetek elől testük alsó felét, amin egyébként nem hordanak alsóneműt. — A test eltakarása a nőknél sajátos kettősséget mutat. Egyrészt az elfedés kényszere, amit szüleik beleneveltek, ott él minden nőben, tehát a mélyebb kivágású ruha, a nadrág, (ami engedi láttatni altestük vonalait) átlátszó ruhaanyagok viselése illetlenségnek számít. Másrészt az olyan intim cselekmények, mint a szoptatás nem kíván tőlük semmilyen tartózkodást. Bátran és szégyenérzet nélkül teszik meg más (akár nemcigány) emberek előtt is. — Láthattuk, hogy a cigány nők különleges figyelemmel gondoskodnak gyermekeikről. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a legkisebb gyermeket mindig magukkal viszik, s mivel hosszú távon kézben tartani nem könnyű, külön tartást vesznek fel. A csecsemőt a bal kezükben tartják, a bal csípőjükre ültetik. így a jobb kezük szabad marad, ha esetleg mást kell intézni. — Cigány nők nem néznek beszélgetőpartnerük szemébe, nem sokszor vállalnak nyílt szemkontaktust férjükön kívül más férfival. A saját család, rokonság tagjaitól látják már kisgyermekkorukban, hogy a fiúkból, ha felnőnek, férfi lesz, majd férj, gyerekei lesznek, el kell, hogy tartsa a családját, nem lehet gyöngéd, nem sírhat, stb. A lányokból pedig nő lesz, majd anya, akinek az a feladata, hogy kiszolgálja és támogassa az „urát" (ahogy a férjeket nevezik). A kiszolgálás szónak a szexuális értelemben vett jelentését is fogadjuk el. Mikor megkérdeztem egyik 6 év körüli kislányt, hogy mikor fog férjhez menni, azt válaszolta, hogy majd ha apu engedi. Később halkan hozzátette, hogy tulajdonképpen ő nem akar igazán, de hát gyerekeket szeretne ha majd nagy lesz. „A felnőtté válás célja tehát az, hogy férjek, illetve feleségek legyenek és gyermeket neveljenek."

20 A folklórban, dalokban, mesékben, a cigánylányokat megejtő szépségnek, csábítóan erotikusnak látjuk. Legendákat zengenek a cigány nők vonzerejéről és arról, hogy hogyan bánnak egy lánnyal a férfiak. Itt a lány a királylány, a hercegnő, a (ki)szolgálandó. A valóság azonban nem teljesen ezt mutatja. Ha megfigyelünk egy cigány családot, a férj nem bánik kitüntetett figyelemmel a feleségével, mások előtt semmilyen gyöngédséget nem mutat iránta. „Utcán a férfiak mennek elöl, az asszonyok, gyerekek mögöttük (mint Indiában)."

21 Megfigyelhető tehát egy hierarchia a cigány 18 Lakatos 2000. 221. 19 Zatta 2002. 109. 20 Zatta 2002. 109. 21 Kársai 1994b. 121. 295