Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Vajda Mária: Szexuális bűnök és büntetések a XVIII. századi puritán Debrecenben és környékén

egy létai emberrel. Ekkor háromszor 20 korbácsra és kitiltásra ítélték.

70 Fej érvári István is megvallotta paráznaságát Varga Gyurkánéval, s minthogy „Felesége magát a N. Tanáts előtt declarálta, hogy nem kivánnya veszedelmét, hanem vélle fog élni, talám az Ur Isten megszenteli; Azért a halálos büntetés alól ugyan felszabadíttatik, de magának érdemlett büntetésére hóhér által cum pleno ictuum numero megverettetik irredemptibiliter: Magárul pedig Albát tartozik adni, hogy ez után mint illik, Keresztyén emberhez Istenes életet fog élni. "

71 Bármennyire igyekezett is óvni az egyház és a világi hatóság a házasság szentségét, a gyarló emberi gyakorlat ennek lépten-nyomon ellenszegült. Mind az egyoldalú (adulterium unilaterale), mind a jóval súlyosabbnak számító kettős házasságtörés (adulterium bilaterale) esetén a törvényszéknek ki kellett kérnie a megcsalatott fél véleményét, hogy parázna házastársának megkegyelmez-e, vagy halálát kívánja. Ha a házastárs könyörtelen volt, a parázna házastárs még a XVIII. század első felében is pallos alatt végezte, igaz már csak néhány esetben. De már a legtöbb házasságtörő parázna férj és feleség büntetése a hóhér általi megvesszőzésre szelídült ebben az időben, s ez, ha nem számítottak visszaesőnek, nem merült fel súlyosbító ok, a cívisek esetében általában pénzzel megváltható volt. A házasságtörés esetében a korabeli joggyakorlat szerint a Protocollum Nigrum lapjain jóval több nő büntetésével találkozunk, mint férfiéval. A nő a patriarchális társadalom erkölcsi normái és gyakorlata szerint sokkal védtelenebb kiszolgáltatottabb volt, viselt dolgaira a nagyobb közfigyelem, korlátozottabb élettere miatt is hamarabb fény derült, félrelépésének biológiai következményeiről nem is szólva. Nem szabad számításon kívül hagyni azt sem, hogy a férfiak gyakran inkább vállalták a tortúra alatti vallatás fizikai kényszerét is, de az ellenük szóló tanúvallomások, nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem ismerték be a bíróság előtt házasságtörésüket, hárítani igyekezvén ezáltal a rájuk és családjukra vetődő presztízsveszteséget, nem szorultak feleségük megkegyelmező jóindulatára, s elkerülték a házasságtöréssel járó egyéb következményeket. Hiányzik a vétkes nők mellől a városban állomásozó, házakhoz beszállásolt katonák jelentős száma, akiket a szenátus nem vonhatott felelősségre, de hiányzik jó néhány, a bíróság által ismert, név szerint megnevezett férfinak a perbefogása is. Ez az oka annak, hogy a megbüntetett házasságtörők többsége nő, s idegen. Rendkívül figyelemre méltó M. Antalóczy Ildikó 1740—1749 közötti évtizedre kiterjedő statisztikai vizsgálata, mely szerint Debrecen férfi lakosságán belüli számarányukhoz képest népesebb csoportot alkottak a házasságtörők között a cívisek, akik közül minden 5. vádlott a debreceni hites polgárok közé tartozott.

72 A cívis férfiak és közrendűek egyaránt nem ritkán több nővel is a házasságtörés bűnébe estek. Partnereik között hajadon lányok, özvegyasszonyok, feleségek egyaránt 69 IV. A. 1018. c. 5. k. 371-373., 632., 643-644. (1741. július 27., augusztus 5.) 70 IV. A. 1018. e. 6. k. 432-433. (1748. október 5.) 260 megtalálhatók. Gyakran létesítettek szexuális viszonyt a náluk dolgozó cselédlányokkal, szolgálókkal. Az asszonyok férjüktől elvágyódva nem ritkán elszökve, az egyenruhás idegenekbe, katonákba, deákokba szerelmesedtek bele. Számos példát találunk a kézműves mesterek feleségeinek és a náluk dolgozó legények szexuális kapcsolatára. Bár a XVIII. században már egyre ritkábban ítélték halálra a házasságtörőket, néhány esetben mégis megtörtént, amennyiben a sértett házastárs nem fogadta vissza a bűnös felet. A nők szinte mindig megbocsátottak férjüknek. Miután 1735-ben a bihardiószegi úriszéken a paráznasággal vádolt mihályfalvi Dobai Márton felesége, Kóris Erzsébet, aki „eggyel és mással nemtelenkedett, mind azonáltal ott paráznaságát meg nem vallotta, hanem tagadván, és ellene a gonoszság világosan meg nem bizonyittatván, meg páltzáztatott, és el botsáttatott". Hét évvel később, 1742 nyarán azonban Debrecenben újra bíróság elé állították. „ Itt pedig új óbban külömb külömb féle sorosítások, sőt világos paráznasága eránt való Tanú vallások is adván elő magokat ellene". A „ Törvény Szine előtt Személlyé szerint jelen lévő" férje deklarálta, sőt az érmihályfalvi bírák levele által is megerősítette, hogy a parázna feleségét „magához nem veszi, hanem Törvényt kíván reá". „Mint házasságtörésben találtatott és minden tisztátalanságban elmerült Személly [...] másoknak rettentőpéldájára, magának pedig megérdemlett büntetésére föv ételre Ítéltetik

?' A tanúvallomások szerint az asszony bűnlajstroma a következő volt: „Deák Istvánnal Diószegen paráználkodott egyszer, ugyanazzal Kólyon más ízben is paráznaságra igyekezett, és a Legénynek nadrága és gatyája inában lévén, a hasán végig nyúlt, ismét a jankai hegyen is véle a Kunyhóban együtt volt, hogy Tolnai István Úr Béressévei, ismét Nagy Kágyai Oláh Jánossal ugyan Nagy Kágyán, egy bundás emberrel Rátz Györgyei ugyan itt Debrecenbe, Szüts Gyurka nevű Legénnyel Diószegen a Lebuj nevű Csap Széknél paráználkodott, hogy Barna Istvánnal a Diószegi Kólyi Mészáros fiával a Vértesi Vendégfogadónál egy éjtzaka egy szekéren együtt hált, más izben vélle csókolódott, továbbá hogy Diószegi Nagy Ferentz maga beszéllette, hogy ő ezen Dobainét, valahányszor a Feleségétűi, kihez akkor Bábái szolgáltban járt, szállására haza késérte, mind annyiszor meg paráznitotta." Bár az asszony mindezeket a debreceni bírák előtt tagadta, csak a Deák Istvánnal Diószegen történt paráználkodását, illetve az ugyancsak vele való másodszori paráználkodási szándékát ismerte be, melyhez vallomása szerint „Hozzá is készültének, de rajta kapattatván véghez nem vihették, hanem tsak a nadrágát és gatyáját oldozta meg a legény. "

73 Miután „nem gratziazván meg néki a Férje", „fővételre" ítélték Kerekes Erzsébetet, Bárdos András feleségét is 1739-ben. A férjétől elszökött asszony „már két esztendőtűi fogva, imitt amott vándorol ország szerte". S bár a nő kezdetben tagadta az ellene felhozott vádakat, még a háromszoros tortúra megkezdése előtt bevallotta, hogy „ ő 71 IV. A. 1018. e. 5. k. 425-426.(1742. január 20.) 72 M. ANTALÓCZY Ildikó, 2001. 156. 73 IV. A. 1018. c. 5. k. 500. (1742. július 14.)