Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Balázs Lajos: Az erotika a lakodalom eszmeiségében

szobrász követi el, a mükritikus bizonyára azt mondaná, az alkotás kissé naturalisztikus, de amúgy egy remek kisplasztika.) A gazda szót kért és bemondta a szilvát: Úgy akartam, hogy a szilvára semmit se mondjak, De mégis csak támadt bennem egy gondolat. Mert, amint tudjuk, az a jó, fekete, piros húsú, Horgas magú szilva nem utolsó gyümölcs! Ezt jól tudja minden férfi, Kinek van egy ágú villája, Amivel megszúrja. Itt a szilva, fogyasszák egészséggel! Az erotika és a bekövetkezendő nászban remélhetőleg megfoganó gyermek eszménye nemcsak figuratív eszközök, játék révén van jelen a lakodalomban, hanem az erotikus költészet által is. Az előbbiek hatását, gondolati ébrentartását szóbeli megnyilvánulások is megerősítik. Az ujjogtatók — az egy-két soros felkiáltások, találós kérdések és viccek e tartalmak kitüntetett hordozói. A csíkszentdomokosi lakodalmakban feljegyzett több mint 300 ujjogtató legtöbbje az erotikára, testiségre utal: Menyasszonyunk lába köze, Olyan, mint a hagyma töve. Hosszú utca, keskeny járda, A menyasszony alig várja. Többet ér a hasad alja, Mint az egész Dorma alja. Új a hordó, új a lyuk, Még az éjjel bedugjuk! A találós kérdések tágítják is, de újabb színnel is gazdagítják a tárgyalt témakört. Feltevésére két alkalommal kerül sor: a menyasszony kiadásának és az elkötött út felszabadításának vált feltételévé 3-3 találós kérdés megválaszolása. Ezek fokozzák a kikérés esztétikai örömét, megválaszolásuk szellemi örömet is nyújt a násznépnek, tartalmukat pedig nagy élvezettel kommentálják. „A menyasszony a nászéjszakán milyen kosztümöt vészen fel? — Ádámkosztümöt." „Mi a különbség a péklegény s a vőlegény között? — A péklegény lágyan teszi bé s keményen veszi ki, s a vőlegény fordítva." „Minél jobban nyomom belé, annál jobban áll fel. Mi az? — Kútgém." Az asztali mulatság sajátos szóbeli műfaja a vicc, az anekdota. Ezek szintén erotikus tartalmúak. „Az egykori vőlegény s menyasszony felmennek az oltárra esküdni. A vőlegény addig szivarazott, s ugye, mán az oltárnál nem szívhatta, hát odadugta a menyasszonynak a slájera alá a cigarettát. Az ugye olyan gyúlékony anyag, hát hamar meggyúlt, s kezdett füstölni. Hátul a násznép ült a padban, s azt mondja az egyik a másiknak: Nézze meg komámasszony, én es vótam menyasszony, égni nekem is égett, de attól nem füstölt." Befejezésül néhány következtetés. A lakodalmi szokásfolklór sajátos eszmeiségére próbáltam a figyelmet felhívni, legalább is masabb szemszögből látni és egyetlen gondolati vezérfonalra felfűzni. Azért nevezem sajátosnak, mert az általam csak alig jelzett mágikus praktikák, rítusok az emberi élet egyik átmeneti rítussorában — a lakodalomban — az új házasok következő átmenetét anticipálják: a gyermeknemzést, vagyis a gyermektelenek társaságából a szülők társadalmába való átmenetelt. A dolgok, rítusok, praktikák, szokások ebbe az irányba konvergálnak. Ezért bátorkodom most úgy fogalmazni, hogy nemcsak eszmeiségről, hanem stratégiáról is beszélhetünk. A lakodalom teljes eszmeiségét, de a paraszti létszemléletet is figyelembe véve elmondható, hogy az erotika ugyanúgy része a paraszti társadalom létbiztonságának, mint sok minden más. A családcentrikus szemlélet elítéli a családon kívüli nemi életet és gyermeknemzést egyaránt, mert a közösség biztonságát kikezdő, erodáló jelenségeknek tekinti. Talán nem túlzás, ha mai szemmel úgy fogalmazunk, hogy az erotika, a nemiség is manipulált volt a paraszti pragmatizmus által, mely a tartós és biztonságosan működő társadalom záloga. A szokás egészében egy olyan kultúrkép körvonalait véltem felfedezni, mely az ingerek sokaságának — mentális, érzelmi, érzéki, vizuális stb. — következetes adagolásával tudatosítja az új házasok új küldetését. Ugyanakkor közösségi esztétikai élményt nyújt a násznépnek, hisz az erotikum része és meghatározója a násznép lelki világának, kedélyállapotának és mindez a szokás sajátos kommunikációs szövetében rajzolódik ki. És nem is akárhogyan: a népköltészet metaforái helyett az eljátszott, előadott, megjelenített erotikát sejtető, mímelő, arra hangoló, ráhangoló jelképek, metaforák nyelvezete által. Ezért a lakodalom egész hosszában fellehető, a gyermeknemzés gondolatiságát is gerjesztő és ébrentartó rítusokat, mágikus praktikákat nem szóban fogalmazott (nem verbalizált) poézisnek tartom. Ugyancsak esztétikai vonatkozású következtetés lehet az is, hogy a színjátékszerű szokás úgy sugallja az erotika élményét, hogy az egyszerre gerjeszt közösségi és egyéni élményt. Közösségit, mert a résztvevőkben felidézi az emlékeket és a mindig aktuális helyzetet együtt, közösségi képzettársítások révén élik meg, egyénit, mert a színjáték főszereplői — menyasszony, vőlegény — a közösség gerjesztette erotika hangulat fókuszába kerülnek. (Zárójelben jegyzem meg, hogy modern színházi törekvés, a játékot levinni a színpadról a közönség közé. Úgy gondolom, nem túlzás, ha azt mondom, hogy itt épp ez történik.) De a modern didaktika egyféle fogását is látom abban, hogy a gondolatot, tárgyat, dolgot a közönség szeme elé helyezik, az pedig a maga egyéni és közösségi élményei alapján kommentálja, lereagálja. Az erotikának jelentős mértékben köszönhető az, hogy a lakodalmi közösség, a násznép így — és ez már újra dramaturgia — sohasem passzív, hanem aktív résztvevője a paraszti lakodalomnak. Másik, és egyben záró következtetésem, hogy a paraszti társadalomban — és ezt a szokás teljes ismeretének birto197