Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Horváth Gáborné: Kelet-kutató volt-e Jaksics Gergely?

A karamzini történetírás egyes fejezetei nem kerülhették el az amatőr történész és jeles könyvbarát Jaksics figyelmét. Különösen kellett, hogy érdekelje „a madzsaroknak vagy a mostani magyaroknak" szentelt fejezet, pontosabban — az első kötet ötödik fejezetének egyik részlete, s még fontosabbak — a hozzá fűzött megjegyzések. Ezekben azt a konkrét kérdést tette fel a neves orosz történész, ami miatt keresésre indult Jaksics Gergely Oroszországba: „—KÉRDEZZÜK: HONNAN JÖTTEK A MAGYAROK?" — s a továbbiakban Karamzin az olvasó szíves figyelmébe ajánlja a magyar nép történelmébe hatoló igen részletes kitérőt, amely számtalan orosz és külhoni forráson alapult. Karamzin nagyívű történelmi sorozata igen sok tudós szakavatott együttműködéséből született, és amelynek ismeretanyagát az egyes oroszországi könyvtárak és archívumok adták közre. Bizonyos részeket az Oroszországi Ókori és Újkori Történeti Társaság tagjai, a már említett A. N. Olényin és A. I. Turgenyev szerkesztettek. Közölték is a történetíróval, mely kéziratokat hol találtak meg. Fontos forrásanyagokat, például tudományos folyóiratokat Prágából hozattak, könyveket pedig Hollandiából és Göttingából. Mindezekből Karamzint különösen az orosz évkönyvírás és a „ magyar téma " vonzotta. A. I. Turgenyev archívumában fennmaradt egy füzet, melyben a Magyarországról szóló rész jegyzetei, pontosabban — másolt oldalai találhatók német nyelven. Karamzin sokszámú segítőtársa közül nem véletlenül választottuk ki A. I. Turgenyevet, mint jellegzetes egyéniséget. 0 egy személyben volt közéleti személyiség, irodalmár, történész és írástörténész. Nem is csupán azért, mert a magyar kérdés iránt különleges érdeklődést tanúsított. Olényin után éppen Turgenyev a második, akiről hiteles bizonyítékaink vannak: be volt avatva Jaksics ügyeibe, és gondjainak megoldásában minden lehetséges közreműködést megadott. A bizonyító dokumentumok az Orosz Állami Történeti Archívumban lelhetők fel ma is — és ez az intézmény akkoriban a cári birodalom Népművelési Minisztériumának felügyelete alatt állt. Az iratokat Radó György és Tardy Lajos is megtalálta, olvasta, de Jaksics Gergelyről írt munkájukban egyáltalán nem használták fel. Ilyen pl. A. I. Turgenyev sk. aláírásos levele, melyet Golícin herceghez írt azzal a kéréssel, hogy ő, Turgenyev, mint a Népművelési Minisztérium Külügyi Osztályának igazgatója „magára vállalja Jaksics Gergely ausztriai nemes úrról való gondoskodást, aki könyveit ajánlotta fel a szentpétervári Nyilvános Könyvtárnak (...) annak utolsó szentpétervári tartózkodása idejére"} Turgenyev rendkívül közlékeny és együttérző egyéniség volt: rokonszenvesnek tartotta, közelinek érezte magához honfitársunkat, mert őt is mélyen érdekelte nemzetének múltja. Támogatásával sikerült Jaksicsnak a Külügyi Osztály nyomdájában megjelentetnie jó néhány versét. Turgenyev személyes ismeretségben állt Orlay Jánossal, Jaksics „főnökével" is. (Orlay úr fia, Mihály pedig egy osztállyal lejjebb, ugyanabban a carszkoje-szelói líceumban tanult, ahol az ifjú Puskin. Mindannyian jelen voltak a tanítványok „alsó tagozatának felsőbe váltó záróvizsgáján", ahol Puskin — Gyerzsávin, az öreg költőfejedelem jelenlétében — szavalta el első nagy, klasszikus stílusban írt versét, melynek címe: „Emlékezés a carszkoje-szelói líceumra"). Az 1817—1819-es év az az időszak, amikor Jaksics is Pétervárott tartózkodik, s amely — a líceum befejeztével — ugyanakkor Puskin számára az önálló, felnőtt élet első éveit is jelentik: a munkakezdést, a társasági élettel, körökkel való ismerkedést, első, szabadságszerető verseinek írását, azok kéziratos terjedését. A. I. Turgenyev mint líceumi nevelője vezette be a pétervári irodalmi és tudós körökbe az ifjú költőt. Olényinék vendégszalonja és Turgenyev háza lehetett az, ahol biztosan megfordult Puskin — és Jaksics is! Később Puskin Kisinyovban töltötte száműzetését (1820—21-ben), Jaksics pedig ugyanakkor folytatta a régi magyar települések nyomainak keresését Moldvában, Besszarábiában és Valahiában. Jaksics konzultánsa ekkor Iván Petrovics Liprandi, aki történész volt és Moldávia remek ismerője — valamint Puskin egyik igen közeli jó barátja a költő kisinyovi környezetében. Liprandiék házában Puskin gyakran találkozott a városban letelepült szerb vajdákkal, akiktől értesüléseket szerzett a szerb nemzeti mozgalmakról s annak volt vezetőjétől, Karageorgijról {%.72ÍL Karagyorgyevicsről), Georgij Csornijról. Ugyanakkor Jaksics Gergely szerzője volt az 1817-ben Szentpétervárott írott emlékversnek, melyet a szerb nagyvezér halálára írt, s amelyben emlegeti „gyermekeid" könnyeit. Puskin első kisinyovi verseit pedig éppen Karageorgij leányainak ajánlja! Meg kell jegyeznünk, hogy Jaksics Gergelyt különleges érdeklődés fűzte a Kaukázushoz, az őshaza és nyelvi eredetünk tekintetében. Talán ezért sem választotta véletlenül fordításra Puskin „Kaukázusi fogoly" című elbeszélő költeményét. Feltevésünk szerint kéziratból dolgozhatott, mert a nyomtatott kiadáshoz maga Puskin írt (szervesen hozzá tartozó) előszót, ez pedig Jaksicsnál hiányzik! Másrészt: a kéziratfordítás első lapján Jaksics nem tüntette fel Puskin nevét, iniciáléi a harmadik oldalon találhatók. Ugyanakkor a fordítás kéziratát bőséges kaukázusi jegyzettel látta el, amely személyes élményeken alapulhatott. Megjegyzései lapalji magyarázatokban és önálló, külön oldalakon találhatók (lásd: 1., és 49—45. oldal). Ilyenek pl.: a törzseket kis nemzetségeknek nevezi, magyarázza, ki a csecsen, ki az ingus, miért állnak harcban egymással, leírja öltözéküket, megnevezi nemcsak a hegyeket „dag" szóval, hanem a vizeket, völgyeket is, melyikből milyen szél fúj stb.) Erdélyi István is lehetségesnek tartja: ...„magyar részről az első, aki bemerészkedett a Kaukázusba, Jaksics Gergely esztergomi kispap lehetett, 8 CSISZTOVA 1994. 175