Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Horváth Gáborné: Kelet-kutató volt-e Jaksics Gergely?

HORVÁTH GÁBORNÉ KELETKUTATÓ VOLT-E JAKSICS GERGELY? i. Jaksics Gergely (Esztergom, 1778—Ogyessza, 1824) neve Puskin-kutatásaim közepette került elő 1983-ban, amikor az ekkor még Szovjet Tudományos Akadémia Orosz Irodalomtörténeti Intézete (IRLI, Puskin-ház, Leningrád) tervbe vette a Puskin-életrajzi enciklopédia kiadását. Azonban a világirodalomban és a hazai, valamint a tagországok szakirodalmában olyan nagy mennyiségű anyag gyűlt fel, amely kb. nyolc kötet kiadását tette volna szükségessé. A kiadási anyag mennyiségét így Puskin életére s az életében megjelent és feldolgozott műveire korlátozták (1799—1837). A hivatalos magyar irodalomtörténet az első Puskinfordítást 1844-re teszi.

1 Ez eleve kizárta szereplésünket. Bizonyos utalások és közlések azonban más tényeket tártak fel. Tardy Lajos (1914—1990) történész-kutató azonban Jaksics Gergelyt nevezi meg Puskin első fordítójának 1824-ből. Puskin és Jaksics lakhelye ekkor Ogyessza (Odessza).

2 Szinnyei József Magyar írók Elete és Munkái c. lexikona (V. kötet, 1897., 307. p.) szerint Jaksics születési helye Esztergom, s nem csupán költőnek, írónak, nyelvtudósnak, hanem „Azsia-utazónak" is nevezi, aki a „Bécsben kapott útlevéllel elindult, hogy megkeresse a magyarok őshazáját". (...) „Mint utazó, eljutott Szibériába és Kamcsatkára. Fő úticélja a Kaukázus volt, azt feltételezte, hogy ott találja meg a magyarok őseit. Útban hazája felé, Valahiában (Havasalföld) kirabolták. 1824-ben Jaksics újból útnak eredt, de senki nem tudta, hová." (L.: uo.) Most már ismeretes számunkra, hogy Ogyesszába indult, és oda meg is érkezett. Filológus feladatom elvégzése — a magyarországi Puskin-lexikoncikk megírása — után azonban nyitva maradt a kérdés: VALÓBAN KELET-KUTATÓ (IS) VOLT-E JAKSICS GERGELY? Az enciklopédia cikkem teljességéhez Irina Csisztova tudományos munkatárs-szerkesztő kutatási anyaga segített hozzá, melyet saját szerkesztésemben forrásanyagnak használtam. Címe és témaköre: Jaksics Gergely — Puskin fordítója. Előadását az 1994. évi, oroszországi Puskinkonferencián, Tver városában adta elő velem való társszerzésben. Ezen összesített, jórészt szentpétervári gyűjtés és Tardy Lajos kutatásai nyomán e sorok írója mint az Ostörtenelem Munkaközösség tagja tisztázandónak érzi a tanulmány címében feltett kérdést. 2. „A nemzet újjáéledésének korszakaiban (...) az őshaza, a Keleten maradt magyarság iránti érdeklődés viharos gyorsasággal ébredt föl hosszú tetszhalálából, és ezekben az évtizedekben tengerré növekedett a részint kéziratban maradt, részint nyomdafestékhez jutott feltevéseknek és elméleteknek száma "? Az első nagy hullám Corvin Mátyás uralkodásának évtizedeihez fűződik. A második — a felvilágosodás korához, a harmadik pedig a reformkorhoz. Jaksics Gergely léte és tevékenysége e kor előkészítő szakaszára esik. Tardy Lajos a különféle őshazakutatási elméletek szerzőit, a fáradságos és veszélyes utazások vállalkozóit „ az eredménytől teljesen függetlenül" három csoportra osztotta. 1. „Az elsőbe azok tartoznak, akik rendkívül alapos előtanulmányok után, történelmi nyelvészeti és egyéb stúdiumok birtokában dolgozták ki elméleteiket, ül. vállalkoztak kockázatos ázsiai utakra. Ezeknek természetes mintaképét Körösi Csorna Sándorban tisztelhetjük — de korántsem csak őbenne"? 2. „A második csoport: a fölpezsdült nemzeti öntudat mámorító hangulatának hatására a valóban szükséges előtanulmányok nélkül, csupán más tudományágakban szerzett ismeretek birtokában vágtak neki a nagy útnak, hogy Oroszországban, a Kaukázusban vagy ázsiai tájakon helyzeti előnyüket a legjobban felhasználva vigyék előre a nagy problémák megoldását. E csoport jellegzetes képviselője" Orlay János, I. Sándor orosz cár udvari orvosa és az 1769-ben a Zemplén megyei Felsőolsván született Balugyánszky Mihály. 0 a nagyváradi Jogakadémia tanára 1 PUSKIN 1844. 2 TARDY 1979. 187—190. p. 3 TARDY 1982. 180. p. 4 TARDY 1982. 181. p. 173