Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Zsolnay László: Régészeti kalandozások a precolumbian Ecuadorban

kasság szokatlan technikai és művészi minősége bizonyít. Gyümölcsöket, állatokat és emberi lényeket ábrázoltak rendkívüli részletességgel. Legérdekesebb darab a sípoló edény, amely különböző állathangokat produkált, amikor vízzel töltötték meg és megfújták. Nem kevésbé érdekes a díszes technika, melyet egyetlen ősi ecuadori kultúra sem tudott felülmúlni. A Cotocollao kultúra (Kr.e. 1500-500) megtelepedett földműves nép, a Quito fennsíkot és a környező völgyeket népesítette be. Legnagyobb településükön több különálló, négyszög alakú házból álló csoport alkotta a várost. A falakat lécből és sárból építették, a tetőket szénazsuppal fedték. A házakban ágyként faemelvények szolgáltak, melyeket a tűz és a tároló üregek mellett helyeztek el. A házcsoportok között apró temetők kerültek elő. A legősibb temetőket különálló sírok alkotják, a beléjük fektetett holttesteket kukoricalevéllel fedték be. A legkésőbbi temetkezések rendezetlenül elhelyezkedő sírokba történtek, mintegy közösségi sírokba. Indián kukorica, bab, burgonya, édesburgonya volt a fő termesztett élelmiszer, amit vadászott állatokkal (szarvas, galamb) egészítettek ki. Termékeiket a melegebb zónák áruira (gyapot) cserélték, ezek feldolgozását a számos megtalált orsógomb bizonyítja. Házi és szakrális használatra készítették edényeiket kerámiából és csiszolt kőből, melyek az ecuadori régészet különleges darabjaivá teszik ezeket a tárgyakat. A Felső-amazóniai Upano kultúra (Kr. e.1000—Kr. u. 800) telephelyei hosszan elnyúlva helyezkednek el az Upano-folyó mentén. Az akkor még magasabban hömpölygő folyó valószínűleg időről időre elöntötte e kultúra telephelyeit, mocsárrá változtatva a környezetet. Ezért a házakat mesterséges dombokra építették, amelyek legtöbbször egy központi domb köré épült négy gátszerű komplexumból álltak. A házakból őrlőkövek, csiszolt kőbalták, orsógombok és jó minőségű pirossal, feketével és bekarcolt geometrikus mintázattal, ritkán antropomorf és zoomorf formákkal díszített kerámiatöredékek kerültek elő. A közeli Sangay vulkán 800 körüli kitörése elpusztította a lakhelyek egy részét. Itt megfigyelhető volt egy új, eszközeiben és kerámiájában kezdetlegesebb népesség, a Huapula kultúra térnyerése. (Bővebben lásd: Zsolnay László: Régészeti kalandozások Ecuadorban. In: Jászkunság, 1997/6. szám). A nyersanyagok között, amely a legnagyobb befolyást gyakorolta a mai Ecuador területén, kétségtelenül a trópusi óceánpartról származó színes és ragyogó tengeri kagylót illeti az első hely. Nyersanyagként szolgált személyes díszekhez és szakrális eszközökhöz. A Kolumbusz előtti emberek számára a Spondylus princeps fajhoz tartozó tüskés kagyló volt a legbecsesebb. Szép vöröses ragyogása és alakja miatt női szeméremtestként azonosították, melynek segítségével az emberek kieszközölhették a termékenységet, az esőt az istenektől. Úgy tartották, hogy ez a kagyló az istenek kedvelt eledele, és héjukkal díszített ruhájuk. így férfiak és nők egyaránt kedves díszítőelemévé vált, ami nemcsak a kereskedelem legfőbb termékévé tette, hanem értékmérővé is, ami vagyongyűjtés eszközeként szolgált. A Spondylus princeps az Ecuador és Mexikó közötti meleg csendes-óceáni szakaszon található meg. Ennek megfelelően az Andokban élő emberek számára a legmegfelelőbb hozzáférési hely az ecuadori partszakasz volt, mely elősegítette, hogy virágzó iparág jöjjön létre, ami kagylógyűjtésre és ebből készült tárgyak készítésére szakosodott. Ezeket a portékákat az Andok minden távoli zugába exportálták. Következő korszakunk a Regionális Fejlődés Időszaka Kr.e. 300 körül kezdődött és mintegy 900 évig, Kr. u. 600-ig tartott, melytől eltérő korszakhatárok is léteznek kultúránként, a három régió Chorrera szobrocska. Keresztbe tett lábakkal ölő fiatal lányt ábrázol (Kr. e. 900-300.) különböző fejlettségi szintje miatt. Ebben az időszakban kezdődött el a társadalmi rétegződés kialakulása. A kereskedelmi árucserét és a vallási szertartásokat egy elkülönült kaszt sajátította ki, amely hamar társadalmi kiváltságokat szerzett. Nyilvánvalóan nem erősíthetjük meg egy kialakult politikai hatalom létezésének tényét, de az bizonyos, hogy e gazdaságilag erős csoport megjelenése döntő hatást gyakorolt a társadalomra. Hatalmas szertartási központokat építettek az óceán partvidékén, ahol földpiramisokat (tolás) emeltek, amelyek a szertartási épületek alapjait alkották. Az emberek tömegei ezekhez az épületekhez járultak, hogy imádják isteneiket, eltemessék halottaikat, és hogy részt vegyenek a vallási szertartásokon. Ezek a templomok voltak a szertartási és temetési díszek készítésének is a helyszínei mint a társadalmi rang és gazdasági hatalom jelképei. Tárgyaikat fémekből: aranyból, ezüstből, platinából, vörösrézből és ezek ötvözeteiből készítették. Kerámiáikat emberalakok, állatok, gyümölcsök, mitológiai lények művészi ábrázolásával díszítették. Terrakottából is készültek önálló szobrok, amik felajánlásként, szertartási figuraként voltak részesei a szakrális életnek. Ezek kísérték a temetkezésekben is gyakran a halottat túlvilági útjára. Megfigyelhető a figurák között díszes ruházatával magas társadalmi helyzetét deklaráló személyek ábrázolása is. Ez különösen a Bah/a és JamaCoaque kultúrákban fordult elő. Az a tény, hogy ezek az alakok álló vagy ülő személyek, nem pedig trónon ülő főnökök, azt jelenti, hogy magas társadalmi rangjuk ellenére nem birtokoltak törvényesen kialakított hatalmat. A szobor gyakran tárgyakat (evező, zsák stb.) tart a kezében, ami szintén társadalmi helyzetét hivatott kifejezni. A bahíai óriás figurák talán az óceánparti kereskedelem központját jelölik, amit megerősíteni látszik 89