Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Egri Mária: Chiovini Ferenc

Nagy életművet hagytál magad után, Vili! Ennek méltatása, nem feladatom; elvégzi azt hű művészettörténészed. Mindnyájan, akik itt emlékkiállításod megnyitására összegyűltünk, ünnepeljük műveidben a nagy művészt, és áldozunk emlékednek. Ezeknek a kegyeletes érzéseknek és gondolatoknak hangulatában nyitom meg a kiállítást. '

45 A szolnoki kolónia ötvenéves jubileuma kapcsán látogatást tesz Chiovini Ferencnél a Kis Újság munkatársa, leírása frissebb dokumentumokkal szolgál a művész munkásságához. Először a művészt idézi. „Szolnok Alföld-festői korábban is a realista művészet melegágyát ápolták itt és most az idők szelleme rehabilitálja a realista irányt. Deák-Ébnert, Biharit, Mészölyt az Alföld festőisége vonzotta, de bármilyen stílussal jött ide valaki, ha több ideig dolgozott itt, Szolnok hatással volt rá. Egyrészt realista hagyományaival, másrészt környezetével. Az alföldi táj szürkéskék színei, légköri hatása kisebb színskálára szorították a festőket." Majd a cikkíró átveszi a szót, és kitér a festőművész legújabb képeire. „Az Alföld című, hátsó világítása, gémeskutas tájképét mutatja példának. Ezen kívül a tompa színösszhangban festett Ha/ászok, az A/földi táj, valamint az Aszfaltozok, Kubikusok és az Anyaság (kisgyermekét tartó parasztasszony) című festményeivel készülődik a nagy kiállításra... ".

46 (A művész Aszfaltozok vászna 1958-ban a Tiszántúli Képzőművészek II. Vándorkiállításán szerepelt, s a békéscsabai múzeum tulajdonába került.) A művésztelep ötvenéves évfordulós kiállítása az Ernst Múzeumot követően Szolnokon is bemutatásra került. Szolnok közgyűjteménye, a Damjanich Múzeum szintén a jubileumi évben kapta meg a főtéren a volt Király szálló műemlék jellegű épületét, így a telepi művészek kiállításai is méltó és állandó helyre kerültek. így a művésztelep ötvenéves kiállítása is, amelyen Chiovini Ferenc öt munkájával szerepelt. 1952 és 1962 között több művész fordult meg a szolnoki művésztelepen, akik hosszabb-rövidebb ideig tartó beutalással dolgoztak a kolónia e célra fenntartott műtermeiben. Köztük Háy Károly László is. Az 1955-ben rendezett szolnoki csoportkiállítás kapcsán a következőképpen nyilatkozik Chiovini Ferencről a Szabad Művészet hasábjain: „...a művésztelep legidősebb tagja, az egyetlen, aki már a telep előző - Fényes Adolf nevéhez fűződő - korszakában is itt dolgozott, aki személyében is képviseli a szolnoki hagyományok folytonosságát. Kiállított képei közül (egy történelmi kompozíció vázlata és a Budapesten is bemutatott Öreg színész jól jellemzett arcképe szerepel még tőle) Behordás című festménye mutatja legjobban, hogy művészetében hogyan kapcsolódik ezekhez a hagyományokhoz és egyúttal a legjellemzőbben is képviseli Chiovini festészetét. A napsütötte, poros utcán haladó, megrakott szekerekkel eleven képét adja az alföldi nyárnak, a jászsági falu életének. Az Alföld magyar valóságának ez a közvetlen szemlélete valóban szervesen gyökerezik a szolnoki művészet régi hagyományaiban. De Chiovininél ez a valóság maga is azonos a régi valósággal, árnyalatát sem érezteti a falu életében azóta beállott nagy változásnak, és a festői megjelenítés is változatlanul őrzi még a művésztelep impresszionista korszakában kialakult alkotómódszert és előadásmódot...

,A1 A vidéken élő képzőművészek 1954-ben, az Ernst Múzeumban rendezett kiállítása kapcsán Oelmacher Anna éppen ezt a hagyományhoz kötődést emeli ki Chiovini Ferenc munkáiban, az Esti Buda45 Chiovini Ferenc: Aba-Novák Vilmos Emlékkiállítás Szolnokon. Jászkunság 1962.4.174. 46 Kis Újság 1952. június 15. 47 Háy Károly László: A szolnoki kiállítás. Szabad Művészet 1955. október pest kritikájában. „...A szolnoki művésztelep legrégibb tagja, Chiovini Ferenc tudja, mire kötelezi a nemes hagyomány és úgy témaválasztásában (Piac, Tiszai kikötő, stbj, mint festői megoldásában egészségesen támaszkodik a nagy elődökre...

,48 Kétségtelen, hogy a „gépesített mezőgazdaság" témája csak később jelentkezett Chiovini Ferenc vásznain, akkor is csak foltban volt felfedezhető egy-egy traktor, vontató kocsi. Chiovini ecsetjét a természet hangulatbeli, színben érzéklehető és érzékeltethető benyomásai indították meg, főként színben építette fel képi világát, alakjai jelzésszerűek, képeinek elsősorban festőisége élvezhető. Művészete nem volt alkalmas agitatív célokra, se politikai dokumentációra. Az ilyen irányú elvárásoknak nem tudott megfelelni. Ennek a magatartásnak az volt az ára, hogy közel egy évtizedig elkerülte művészetét az elismerés. Részben háttérbe szorulása, részben a kiemelkedő évfordulók apropójából történelmi témákhoz fordult. Már korábban is volt hasonló érdeklődése, hiszen a jászszentandrási freskók, akár Szent László vízfakasztása, vagy a Déli harangszó témája, a 40-es években az István apátság alapítása vásznak egyértelműen ezt mutatták. Az ötvenes években megfesti a Szolnoki csata, (1953) és a Rákóczi hadait indítja (1955) munkáit. Emellett töretlen kedvvel járja Szolnok utcáit, festi a piac színes zsáner jeleneteit; várakozó szekereket, kifogott lovakat, bátyus kofákat. Ezekben az esztendőkben két kitűnő portré őrzi karakter ábrázoló készségét. 1956-ban festette a félprofilból ábrázolt, szembenéző barettes Önarcképéét, ahol hasonlóan az öt évvel később, fiatal kollegájáról, Gácsi Mihály

50 grafikusművészről festett portréjánál is, az egységes hátterű klasszikus modellezést alkalmazza. 1959-ben egy kép erejéig visszatér a tempera technikához, Nehéz úf

x címmel. A kép oldott festésmódja, foltszerűsége és kontúrtalansága, a színek egymásba folyó pászmái megelőzik a több mint két évtizeddel későbbi Chiovinit. Felhős ég, sáros út, szinte egymásba folynak a színek. A szegényes bútordarabokkal megrakott szekér a két lóval, a mögötte ballagó tehénnel összeolvadnak a tájjal. A barnás szürke, lilás átmenetű felületek tömegfelfogása, ecsetkezelése közel sem a korábbiakban Chiovinitől megszokott, apró, finom ecsetvonásokkal, eldolgozott átmenetekkel és sima hátterekkel jellegzetes stílusú. A Nehéz út izgatott, expresszív ecsetkezelése, nagyvonalúsága a művész utolsó éveiben jelentkezik majd újból. A háború után első gyűjteményes kiállítása 1959-ben Pécsett kerül megrendezésre, a két város között induló kulturális kapcsolat egyik eseményeként. Ezt az anyagot néhány hónap múlva Szolnokon is bemutatják a Damjanich Múzeum kiállítótermében. A pécsi bemutatkozásnak osztatlan sikere van, Martyn Ferenc festőművész méltatja az alföldi kollega érdemeit, ír róla a Napló kiállítási jegyzeteiben, s Várady Géza főiskolai hallgatót oly mértékig meghatják a képek, hogy verset ír Chiovini Ferenchez. Egy szolnoki festő kiállításán Mosolyog: érzi, őt köszöntik A lombos, fenyves hegytetők. Falak a fényt feléje öntik. 48 Oelmacher Anna: A vidéken élő képzőművészek kiállítása. Esti Budapest 1954. dec. 9. 49 Önarckép (barettel) 1956 o. v. 50x40 cm DMLtsz.: 72.188.1. Szolnoki Képtár 50 G.M. portréja 1960 o.v. 60x50 cm DMLtlsz.:72.189.1. Szolnoki Képtár 51 Nehéz út 1959. temp.v. 50x70 cm DMLtsz.: 83.6.1. 411