Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette
108. kép. Szüle Péter: Báró Wlassics Gyula esztendővel később került sor a fiatal Förstner Dénes karácsonyi képkiállítására, 213 illetve ugyancsak 1932-ben a Nerfeld palota másik kiállítójának, Zombory Lajosnak a tárlatát láthatta a szolnoki közönség, amely bezárása után is tovább élvezhető volt az ugyancsak városközpontban lévő fíóthféle könyvesboltban állandó kiállításként 214 s az év kiállítási eseményeit gyarapítja a Magyar-utcai Gettler-házban rendezett Révész Péter Pál tárlata is. 215 1933-ban ugyancsak a Gettler-házban Zádor István rajzainak bemutatóját szemlézhették a szolnokiak 216 , amelyet Chiovini Ferenc tizenöt olajfestményének közszemlére tétele követett ugyanebben a kiállító helyiségben 217 . Majd ugyanezzel a bemutatkozási lehetőséggel élve a Förstner Dénes húszegynéhány és Vidovszky Béla tizennégy „nagystílű" vásznának kiállítása következett, 218 hogy bezárta után a szolnoki Művészeti Egyesület műkereskedésének ebben a dús programot bonyolító helyiségében negyedikként Szlányi Lajos jöjjön festészeti anyagával. 219 Őutána májusban Istókovits Kálmán alkotásai kerültek ugyanitt a falakra, 220 aztán Borbereki, Aba-Novák mellett Pólya Tibor, Pólya Iván, Fényes Adolf, Istókovits, Vidovszky, Chiovini, Szlányi és Zombory mutatott be „egy telepiek- kötötte csokrot" a Művészeti Egyesületnek ebben a Magyar-utcai kiállító csarnokában. 221 Mindezeket követve ugyanitt Zádor Istvánnak egy igen érdekes és jelentős érdeklődést kiváltó kamara tárlata volt látható. A közönség neves, hazánkban is ünnepelt és híres művészek arcképeiben gyönyörködhetett. 222 Végül decemberben három fiatal festő: Borbereki, Chiovini és Révész Péter Pál alkotásai zárták az 1933-as, kiállításokban rendkívül változatos és gazdag esztendőt. 223 Az 1934-es évet Révész Péter Pál Piactéri kiállítóhelyiségbeli karácsonyi gyűjteményes tárlata tette emlékezetessé 224 , illetve az év halottjának, Zombory Lajosnak a Városháza épületében rendezett hagyatéki kiállítása. 225 1935-ben a Gorove utcai Faragó féle „Bagoly" Áruház külön termében nyíló állandó képkiállítás gazdagítja a szolnoki művészek eladási lehetőségeit, 226 s 1941-ben pedig a Nemzeti Jövőnk szeptember 16-i száma arról tájékoztatja a szolnoki művészetkedvelő közönséget, hogy kedvenceinek jubiláris (negyven esztendős) tárlata kimagasló erkölcsi és anyagi sikerrel zárult. Dehát micsoda csőlátás szükséges ahhoz, hogy a műtárgyaknak még azt a dohányfüst, kávézás-italozás, - vagy mint Murádin írja „csinos, flörtölő modellek gyümölcsfagylaltot kanalazó" csészetányércsörgés közbeni piacozását is ováció kísérje Nagybányán, míg Szolnokon még az erre szakosodott szolid üzletek, egyébként is hasonló kulturcikkeket: könyveket, gramofon lemezeket, fényképeket, fotós kellékeket terjesztő kereskedések visszafogottan ízléses körülmények közötti színvonalas forgalmazása is bűn? Vagy talán nem a képek bemutatása, árusítása a cél mindkét város művészeinek esetében? Nem ugyan az az indíték Szolnokon is, mint Nagybányán? Ahol az adatok szerint 1919 és 1944 között „...megközelítőleg nyolcvanra tehető azoknak az alkotóknak a száma, akik huszonöt év alatt hosszabb-rövidebb ideig a kolónián éltek vagy éppen állandó lakosai voltak Nagybányának. Js akiknek) döntő többségük művészetből próbált megélni...". 221 Miként Szolnokon is, ahol úgyszintén minden lehetséges, művészettel kapcsolatos pénzszerzési, alkotás árúba bocsátási lehetőséget megragadtak, vagy próbáltak megteremteni hasonlóan az országszerte kimutatható esetek tucatjaihoz hasonlóan? Vörösmarty Mihály óta tudjuk, milyen sziszifuszi munka, milyen energiákat felemésztő „up-to-date" állapotot követelő erőfeszítés a művészetből való megélhetés biztosítása minden alkotó számára. Ez nemcsak írókra, de képzőművészekre is vonatkozik, sőt, azokra talán még inkább. Név szerint azonban azért említjük a reformkor nagy költőzsenijét, mert tudomásunk szerint ő volt az egyik első olyan magyar költő, aki 1826 augusztusában kész, végzett ügyvédként, de ügyvédi gyakorlatot sohasem folytatva feladta addigi, biztos megélhetést nyújtó nevelői állását, „...és abban az időben igen nagy merészségre valló elhatározásra jutott; meg akart élni a tollából. Abban reménykedett, hogy költeményeinek, közben elkészült színdarabjainak kiadásából fenn tudja magát tartani. Ebben azonban csalódnia kellett...". 228 „...Mert..míg egyszerre ünnepe/t költő lett, addig másfelől anyagi gondok zaklatták, kivált miután e/jött a Perczel háztól; ügyvéd lenni nem akart s az írói pálya felé vonzódott, mely ak109. kép. Csoportkép a 30 éves Szolnoki Művésztelep jubiláris kiállításának megnyitásán, 1933-ban 213 Szolnoki Újság, VII 214 Szolnoki Újság, VII 215 Szolnoki Újság, VII 216 Szolnok és Vidéke, 217 Szolnok és Vidéke, 218 Szolnok és Vidéke, 219 Szolnok és Vidéke, 220 Szolnok és Vidéke, 221 Szolnok és Vidéke, évf. 1932. január 6. 3. évf. 1932. január 17.3. évf. 1932. december 18. 2. XV. évf. 1933. február 12. 5. XV. évf. 1933. március 2. 2. XV. évf. 1933. március 23.3. XV. évf. 1933. április 9. 6. XV. évf. 1933. május 21. 5. XV. évf. 1933. július 2. 5. 222 Szolnok és Vidéke, XV. évf. 1933. augusztus 20. 2. 223 Szolnok és Vidéke, XV. évf. 1933. december 1.1. 224 Szolnoki Újság, IX. évf. 1934. december 2. 2. 225 Szolnoki Újság, IX. évf. 1934. december 20. 3. 226 Szolnok és Vidéke, XVIII. 1935. december 5. 2. 227 MURÁDIN Jenő 1993. 78. 228 TÓTH Dezső: Vörösmarty Mihály. BENEDEK Marcel (főszerk.): Magyar Irodalmi Lexikon III. Budapest, 1965. 374
