Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette
kor alig jövedelmezett. Anyja is nyomasztó körülmények között élt; azt is alig segíthette..."} 19 Vagyis Vörösmarty volt irodalmi életünkben az első olyan személy, aki megkísértette az Istent: s a művészetéből való megélhetése ha nehezen is bár, de azért úgy ahogy, sikerült. Ám ez a kirívó eset egyrészt egy művészetek iránt meglehetősen fogékony korszakban esett, s ráadásul úgy, hogy művei nem egydarabosak, hanem széria előállításúak voltak, vagyis többpéldányosak. Ami nagyobb teríthetőséget, élénkebb forgalmazhatóságot is jelentett egyben. Igaz viszont, hogy olcsóságuk miatt lényegesen kevesebb jövedelmet is, mint az alkotásaikat egy vagy kis példányszámban (sokszorosított grafika például) kínáló képzőművész kollégái esetében. De már például a mostohább kultúrviszonyok, az egészen más körülményrendszer között alkotó, pedig nálánál semmivel sem kisebb teljesítményt nyújtó költőtársának, Kosztolányi Dezsőnek „.. .pusztán szépirodalomból egész élete során nem sikerült megélnie... Csak széles nyelvtudásának, műveltségének, rendkívüli szorgalmának és hősies kötelesség vállalásának köszönhette, hogy helyet kapott bár nem éppen élvonalbeli napilapoknál, előbb a Független Magyarországnál (a Függetlennél), amely 2-3, legföljebb 5 koronát fizetett a fiatal írók egy-egy tárcájáért, majd pedig a Budapesti Naplónál". S azt már csak úgy megemlítjük, hogy „... Kiss József lapjánál, "A Héf'nél egy-egy hasáb 10 korona volt, s a csonka hasábokat centiméterrel mérte ki a kiadóhivatali főnök". Ezekkel a „bevételekkel" Kosztolányi mindössze „... annyit keresett, hogy albérleti szobáját ki tudta fizetni, s kávéházra, vendéglőre is tellett, később pedig fáradhatatlan munkabírásával családját is el tudta tartani. Nevével jelzett írásain kívül, hónapról hónapra, egyik elsejétől a másikig el kellett végeznie azt a rengeteg újságírói munkát - híreket, riportot, fordítást — amelyre szerződése kötelezte." Igaz ugyan az is, hogy azért volt(ak) kiszolgáltatva „...a nyakló nélküli kizsákmányolásnak, ... mert író-forradalmárként" jelentkezett aki nem élvezte „...a hivatalos körökkegyeit''Pedig a megélhetés érdekében „...némi hátvédet (kellett) szerezniök. Mert hátvédre minden írónak szüksége vo/t...". m Ugyanez volt a helyzet a képzőművészet terén is. Ezt olvashatjuk a Művészet című folyóirat X. évfolyamában (1911) dr. Szmrecsányi Miklós: Visszapillantás az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 50 éves múltjára című írásának adatfelsorolásában, ahol a cikkíró tételesen bemutatja a képzőművészetet és a képzőművészeket vásárlásaikkal, ösztöndíjaikkal, pénzjuttatásaikkal támogató, segítő mecénásokat és különféle feltételekhez kötött alapítványaikat, amelyeket a festők, szobrászok, építészek és iparművészek rendre igyekeztek megszerezni, kiérdemelni. így például: a magyar állam legmagasabb elismerését jelentő, Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter 110. kép. Gróf Nemes Nándorné szül. Ransonnet-Villez Eliza bárónő: Önarckép (a firenzei Uffizi Képtárban) 1886-ban alapította 500 frank belértékű, évenként kiosztandó Nagy-, és Kis-Aranyérmét; az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat művészi díjai közül a kétszáz darab 4 frtos aranyból álló nagy díjat, a 600 frtos első társulati, a 400 frtos második társulati, a 2.000 koronás társulati és a 4.000 koronás társulati díjat; az Ipolyi Arnold püspök által évről-évre adományozott 500 frt ( = 1.000 korona) történelmi pályadíjat; az ugyancsak Ipolyi Arnold püspök végrendeleti alapítványából befolyt összeg kamataiból kifizethető minden második évben esedékes 2.000 korona összegű pályadíjat az egyházi vagy a magyar történelmi művészet előmozdítására szolgáló alkotásért; a Munkácsy Mihálynak 1882-ben 10 évre alapított, két évenként esedékes 6.000 frankos ösztöndíját; a vallási alapból Ö Császári és Apostoli Királyi Felsége által engedélyezett 500 frtos, 300 frtos és 200 frtos egyházfestészeti pályadíjat; a néhai Ráth György nyugalmazott királyi táblai tanácselnök és a képzőművészeti tanács alelnökének 1880-ban tett 5.000 frtos (=10.000 korona) alapítványából és özv. Ráth Györgynének 1906-ban tett s az alapítvány kamatait megkétszerező alapítványából 1907-től felváltva egyik évben szoborműre, a másik évben olajfestményre jutatott összegét; a Tarkányi Béla apátkanonok által adományozott 500 frtos egyházfestészeti díjat; az 1888-ban a társulatnak Rökk Szilárd által ajándékozott járadékkötvények kamataiból minden második évben esedékes 2.000 korona jutalomdíjat; a 300 és 500 frtos Társulati Műalap-díjat; A Műbarátok Köre által adományozott 1.500 frtos (=3.000 korona) ösztöndíjat; az 1882-től évenként kiosztandó Esterházy Miklós Móric gróf által alapított 300 frtos (600 korona) Vízfestmény-díjat; az 1893-tól kapható, gróf Károlyi Tibor volt főrendiházi elnök, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnál hat éven át elnök alapította 1.000 frtos (=2.000 koronás) gróf Károlyi Tibor-díjat; a báró Rudics József alapítványi ösztöndíjat az Országos Magyar Képzőművészeti társulat kiállításain szereplő alkotásért háromévenként 6.951 korona 60 fillér értékben; a báró Foster Gyula főrendiházi tag, a magyar földhitelintézet igazgatója, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat ///. kép. Állami Aranyérem. Schraff Antal műve, amelyet 1910-ig 1886-os alapításától 6 ízben kapott a Szolnoki Művésztelephez szorosabban kötődő festőművész 229 Révai Nagy Lexikona, XIX. kötet Budapest, 1926. 230 KOSZTOLÁNYI Dezsőné 1988, 59-60. 375