Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

ok nélkül elhanyagolt Nagy alföld a maga geológiai monumentalitásában, mint új festői érték vonul be Szolnokról művészetünk kincses házába. Egyszerű nagyságának ereje csak olyasvalakikben válhatik vérré, aki életét is odaköti. E tekintetben meg nem becsülhető szolgálatot tett a telep művészetünknek... megható nézni, mint próbálkozik a kisebb-nagyobb tehetségek egész sora a rejtélyes szfinx megszólaltatásával... (de)... ezzel vált lehetővé, hogy az Alföld lefestését felváltotta az Alföld megfestése, hogy egy stílus kezd előttünk kibontakozni, amelynek legfontosabb jegyei másutt nem, csak itt születhettek meg."

m Az ötvenes években, vagyis az internacionalizmus tetőzése idején azonban nem igen volt politikus hangoztatni a szolnoki művészeknek ezt a „nemzeti" célkitűzését, elkötelezettségét. Különösen akkor nem, ha valaki - mint Lyka Károly -, élete végéhez közeledve a Kossuth-díjra pályázott, amit egyébként hatalmas munkásságával jogosan ki is érdemelt. Ennek érdekében még a valós tények csúsztatására is vállalkozott. „...A szomszéd fáról földre pottyan egy piros alma... - Milyen szép ez - jártatja körül tekintetét Lyka Károly — egy nagybányai kis bányászház kertjére emlékeztet. Ott is ilyen alma piroslott a fán a tornác előtt... - És Szolnokon? - szakítom félbe szándékolatlanul visszamerengését, nyílván a hirtelen gondolattársítás hatására. - Szolnok? - vonja redőbe homlokát Lyka - mesterségesen létrehívott település volt. Nagybánya hatásának ellensúlyozására alapították. De míg ott meghitt, baráti közösség dolgozott együtt, lényegében azonos felfogású lelkes művészek, Szolnokon a legkülönfélébb művészeti irányok követői verődtek össze, akiknek nem volt közös célkitűzésük... "

130

. Hát ez így - még ha minden tiszteletünk Lyka Károlyé is - nem volt igaz. Sőt! Ha a tényeket citáljuk, éppen az ellenkezőjére kapunk bizonyítékokat. Arra, hogy,,... a nagybányaiak harmadik kiállítására már a Képzőművészeti Társulat 1899- 1900-as téli kiállítása keretében került sor. A kérelmet Hollósyt kivéve ugyanazok írták alá, mint előző évben. Ezúttal azonban a Társulat megadta az engedélyt. Ez a nagybányaiak diadala volt, de ugyanakkor először kezdett megbomlani a mozgalom belső egysége... a Hollósy-iskola a nagybányaiaktól külön, a Nemzeti Szalonban állított ki maga Hollósy is távol tartotta magát a nagybányaiak kiállításától. Ez volt az első nyilvános jele annak az érlelődő konfliktusnak, amely Hollósyt csakhamar a nagybányai művésztelep elhagyására késztette."

131 Ezzel szemben viszont a Szolnoki Művésztelep tagjai évtizedeken át a legnagyobb harmóniában dolgoztak és „...soha semmiféle incidens nem zavarta az 69. kép. Lyka Károly az 1930-as években egyébként nem könnyen kezelhető művészek együttműködését." - tudhatjuk meg Zádor István már idézett nyilatkozatából.

132 Ugyancsak a „csúsztatáshoz" sorolható az azonos tények hangsúlyozása, bűnnek minősítése az egyik esetben (Szolnok), s elhallgatása, mert az esetleg „dehonesztáló" lenne a másiknál (Nagybánya). Mint például a szolnokiak esetében a „nemzeti" elkötelezettség negatív hangsúlyozása, ugyanakkor mély hallgatás a nagybányaiak hasonló hitvallásáról. Megtagadása annak a ténynek, hogy Hollósy és Iványi Grünwald 1897-ben a Nagybánya és Vidéke újságban közzétett nyílt levelükben a nagybányai művésztelep működésének célját, a „magyar művészet" megteremtését szinte szóról szóra, majdhogynem ugyanazokkal a szófordulatokkal élve hasonlóképpen fogalmazták meg: „...a magyar művészet csakis magyar föld anyatejétől, magyar ég alatt, magyar talajon, a magyar néppel való megújuló érintkezésben izmosodhatik s nőhet nagyra, nőhet igazán magyarrá. "

m Lykának a két telepalakulattal kapcsolatos magatartása magyarázható ugyan, de nem menthető. Mert egy bizonyos: a legvadabb rákosista időben, 1952ben Kossuth díjjat kapott nemcsak életművéért, de toleráns magatartását is „értékelve".

134 Az pedig másíthatatlan tény, hogy a szolnokiak jelenleg is tapasztalható pejoratív megítélésének itt a forrása. S ez a hólabdaként görgetett vélemény napjainkra már szinte korrigálhatatlanul ártalmas. Mert Lyka ugyan még pontosan tudta, jól ismerte a szolnokiak művészeti életünkben játszott fontos szerepét, fel is tudta idézni erről szóló korábbi nyilatkozatait is, sőt becsületből az alá becsülésben tovább nem is lépett, ám megadta az alaphangot. Amit aztán egyre jelentősebb funkciókat betöltő, ám a valós tényeket már nem ismerő, s jól felfogott politikai megfontolásból megismerni nem is akaró követői, tanítványai ezekre a ködvilágba csúsztatott gondola70. kép. Szolnoki Czinóber Miklós: Fahajó a Tiszán (1919) 127 Szolnok és Vidéke XIX. évf. 1937. szeptember 9. I.p. 131 128 A Szolnoki Művészeti Egyesület művészeinek házi szabályzata, 2.§ Szolnok, 132 1902. július 9. 129 LYKA Károly 1927.60-62. p. 133 130 LENGYEL István: Lyka Károly emlékezéseiből. II. Szabad Művészet, IX. évf. 134 1955. december, 580. p. NÉMETH Lajos 1981. 269. p. ZÁDOR István emlékezése a Szolnoki Művésztelepről. Jászkunság, XIX. évf. 1973. március 1.sz. 34. NÉMETH Lajos 1981. 268. p. A képzőművészet 1952. évi Kossuth-díjasai. Szabad Művészet, VI. évf. 1952. április, 148. p. 352