Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

hírlapíró közli: „...a kolónia törzstagjai közül..Fényes Adolf, Zombory Lajos, Vidovszky Béla, Udvary Dezső festőművészek érkeztek meg. Újabb vendége a telepnek Szüle Péter ismert jónevű festőművész. De itt van a tehetséges ifjú nemzedéknek, már múlt évi előnyös bemutatkozásán szerepelt néhány tagja, Fényes Adolf mester kedves tanítványai: Bertalan Albert, Moller Pál, fíadnay Mik/ós és Péter Marianne, a tehetséges, fiatal festőművésznő, kinek jövőjéhez sok szép remény fűződik. "

11

' Ettől kezdve a telep egészen az újabb világégésig megszakítás nélkül, folyamatosan működött. Ám ez nem jelentette egyben azt is, hogy gondok és nehézségek nélkül. Teljesen megváltozott, új körülmények között kellett az amúgy is viszonylag kevés támogatást élvező művészi munkát folytatni. Akkor és olyan nehézségek közepette, amikor maga az ország is fennmaradásáért küzdött az ellenséges érzelmű, ám háborús győzteseknek minősített és nyugat által támogatott utódállamok szorító gyűrűjében. 425.411 km

2-ről 93.011 km

2-re, vagyis kevesebb, mint negyedére csökkentett területen, megfosztva korábbi teljes, ideális természeti egységéből következő gazdasági, s arra épített, azt kiaknázó és kiszolgáló okszerű létesítményeitől. A centrális kiinduló pontból sugárszerűen futó vasúti pályákat körkörösen összekötő vonalakat a megcsonkított ország még bénábbá tétele céljából teljesen leszakították, s az utódállamoknak juttatták: vasúti hálózatunknak 41,2%-a, mozdonyainknak 32,3%-a, személykocsijainknak 26,2%-a, poggyászkocsijainknak 20%- a és a teherkocsiinknak csak 17%-a maradt birtokunkban. Az úthálózatunk teljesen megrongálódott a belharcok során, s teljesen elvágták az országot az Adriai tengertől is. Az új államhatárt olyan igazságtalanul és drasztikusan jelölték ki, hogy azzal az ellenséges I -.-•- : •• • ~ ^PSMBIfcfr 58. kép. Udvary Dezső: Szolnoki piac érzelmű szomszédoknak jutott Nagymagyarország össz-erdőterületének 85,5%-a, működő bányáiknak csak 41%-a maradt birtokunkban, miáltal az ország koldussá lett. Magyarország fizikai egységével együtt elvesztette gazdasági és állami egységének előfeltételeit is. A folyók felső folyásainak mások rendelkezése alá bocsátása nemcsak a vízi útvonalak használatát tette hosszú időre lehetetlenné, de az egységes erdő és vízgazdálkodás felrúgásával a hegyek közé szorult, mélyen fekvő, alföldi rész, vagyis a Trianoni Magyarország mind a mai 111 Uo. 59. kép. 60. kép. Dr. Tóth Tamás polgármester Dr. Füredi Ferenc bankigazgató (Pólya Tibor karikatúrája) (Pólya Tibor karikatúrája) napig árvizektől, vízszennyezéstől fenyegetett területté vált. Eltűnt a korábbi többcentrumú ország berendezkedés, ami viszont a közigazgatás és a kulturális élet teljes felborulásához vezetett, és mielőbbi átalakítás szükségeltetett. A leszakított területekről az anyaországba kényszerülő intézmények áttelepítése (kolozsvári, nagyszombati egyetemek, máramarosi tanítóképző) és kitűnően képzett alkalmazottaik: jogászok, közigazgatási szakemberek, tudósok, tanárok, művészek beáramlása az amúgy is súlyos körülmények közé zuhant itthoniak közé, szinte katasztrofális állapotokat teremtett. S ha a nehézségek könnyítésére találtak volna is megoldást, azok megvalósítását a békedekrétumok nem létező stratégiai fenyegetettségre hivatkozó tilalmai utasították el. Vagyis a belföldi, dupla vasúti sínek nem voltak lefektethetők, építésük, ésszerű fejlesztésük csakúgy tilalmazott volt, mint az új utak építéséé. Minek következtében ez az akut probléma csak most, napjainkban kezd valamelyest megoldódni. Az addig többcentrumú és egészséges elosztású ország „vízfejűvé" duzzadt: egyetlen város, a főváros irányította országgá lett, amiért még ráadásul évtizedeken át hadi jóvátételt is szedtek tőlünk.'

12 Akkor tehát, amikor az egész ország ilyen katasztrofális állapotba került, amikor az élet minden területén napi gondot okozott a megélhetés, amikor nem volt munkaalkalom és az infláció megállíthatatlan mértékűvé vált, reménytelen dolog volt még csak gondolni is a művészetek, a művészek állami támogatására. Szolnok városa már csupán azzal, hogy viszonylag rövid idő alatt lakhatóvá és használhatóvá tette a művésztelep épületeit, műtermeit, s ott fogadhatta munkára jelentkező, alkotni vágyó festőit, az ország élvonalába került. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a művésztelep és az ott dolgozó festők sorsa megoldódott. Ez a létért folytatott küzdelem az országban esett történéseket egészen a második világháborúig végig kísérte. Hogyne kísérte volna hát végig a művésztelepet is? A húszegynéhány esztendő alatt szinte állandóan temetik a telepet a különféle hírlapi cikkek. S bár nem vitás, hogy szűkösek az alkotóművészek lehetőségei és romlóak a körülményeik, sokszor talán azért túlzóak a fogalmazások, hogy nagyobb odafigyelésre késztessék az illetékeseket, kényszerítsék őket arra, hogy kissé mélyebben nyúljanak a zsebükbe művészeik érdekében. Az egyik cikk például azt írja, hogy a Szolnoki Művészeti Egyesület közgyűlésének „...talán legizgalmasabb pontja az volt, amikor az igazgatósági jelentés a szolnoki 112 Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok XXXVII. évf. 1926. január 3.1. p. és DR. PALOTÁS Zoltán 1990. 347