Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

56. kép. Á/dor János László: Gödrös szolnoki utca túrával Szolnokon fordultak először szembe ellenforradalmi erők, a megtorlások is itt voltak a legkirívóbbak. Ráadásul az ártatlan polgárság szenvedte meg őket. Ezért is határozott úgy a város, hogy bár önálló emlékművel anyagiak hiányában nem adózhatott vértanú polgárainak, szíves örömest vette Zádor István javaslatát, miszerint a neves szobrászművésztől, Füredi Richárdtól, - a budapesti millenniumi emlékmű három királyalakjának, a szegedi Ipolyi Arnold és a debreceni Méliusz Juhász Péter szobrának megformálójától - elfogadja és a Tisza Szálló viszonylag védett árkádsorában felállítja, a kommün mártírjai számára Budapestre készült emlékmű gipszét. A forradalom sárkányát megölő férfit ábrázoló hatalmas méretű gipsz-szobor „...talapzatán a következő áldozatok nevei vannak bevésve: Bársony Mihály, Benedek János, Berger Albert, Both Ernő, Demény Lajos, Ehrlich István, Dr. Engel Sándor, Gunszt Sándor, Dr. Hajdú Béla, Király Árpád, László Imre, Majthényi Pál, Matyasovszky Róbert, Mellinger Ede, Németh Pál, Ösztreicher Nándor, Paleskó Jenő, Dr. Pethes Manó, Dr. Simonyi Pál, Spiller Aladár, Stögermayer Antal, Sugár Miklós, Szántay Ferenc, Dr. Szikszay György, Szilágyi Imre, Tövis Béla, tallósi Vámossy Zoltán, Wennes Andor, Zakariás István, Zakariás Mihály, vitéz Zalán Zoltán, Zeley János. "

,08 A szinte „hadszintérré vált" művésztelepen - hiszen mint fentebb bemutattuk, a híd közeli fekvése miatt ez volt a város legkiszolgáltatottabb és legveszélyeztetettebb része - nemcsak elakadt, de az 1919-es esztendőben a harcok elültéig teljesen szünetelt a művészi munka. A tanácskormány alatt, egészen addig, míg Szolnok frontvárossá nem vált, a telep sorsáért aggódó festők idősebbjei: Fényes Adolf, Szlányi Lajos, Zádor István, Barta Ernő megpróbáltak tenni valamit a telep érdekében. Felvették a kapcsolatot a Budapesten irányító közoktatásügyi népbiztosság művészeti ügyeinek politikai megbízottjával, Pogány Kálmánnal, és bár megbízatást nem kaptak ugyan a telep helybeli ügyeinek intézésére, de felhatalmazást igen, mégpedig arra, hogy alakítsanak ki kapcsolatokat minden segíteni szándékozó és tudó személlyel. Eredmény azonban nem igen mutatkozott. Pedig „...első dolgunk volt, hogy felkeressük a Művésztelepet. Valóban megdöbbentünk annak a könnyelmű gondatlanságnak a láttán, - olvashatjuk beszámolójuk summázatát a helyi újságban, még a harcok okozta rombolásokat megelőzően - amit a nagy szeretetünkkel körülvett telepen tapasztaltunk. Úgy látszik, hogy a háborús években nem volt gazdája a telepnek. Teljesen gondozatlan a gyönyörű, szép park, de még siralmasabb állapotban vannak a mű108 Szolnoki Újság, IX. évf. 1934. június 24.1. p. 346 vészházak. A tatarozás hiánya miatt az épületek falai kívül-belül repedezettek, és a talajvíz is annyira megrongálta azokat, hogy a nagyobb bajok elkerülése végett sürgős szükség van a gyors és alapos renoválásra. "

m Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a nagy múltú szolnoki művésztelep teljesen lakatlanná vált egy időre. Hiszen a Vártemplom és a Zagyva-híd a román ágyúzás állandó célpontja volt, amelynek következtében - bizonyítja ezt az említett dr. Urbán Lajos naplójegyzeteivel egyidejűleg készített több fényképfelvétele is - a templom számos belövést kapott, szétlőtték a tornyát is, s a mellette lévő művésztelep is súlyos károkat szenvedett. 1920-ban nyílott csak alkalom arra, hogy a helyreállítási munkálatok megindulhassanak. 1924-ben a Világ március 18-i száma erről így számol be:„...tudvalevőleg a művésztelepet, amely közvetlenül a Tisza-part mellett fekszik, a románok teljesen szétlőtték és csak fokozatosan sikerült a megfelelő anyagi eszközöket előteremteni és egyenként lehetett a műtermeket helyreállítani. Lippich István volt főispán, legfőbb intézője a Szolnoki Művésztelep dolgainak és az ő lelkes munkájának eredménye, hogy a múlt (1923) esztendőben már az egyik műterem ház teljesen rendben volt és a másik háznak is két lakosztálya és dolgozó terme fogadhatta be a telepen dolgozó növendékeket. Az idei esztendőre pedig mind a két épület restaurálódott és Lippich dr. a múlt hét szombatján értekezletre hívta a szolnoki művészeket és közölte velük, hogy melyik műtermek és milyen beosztással állnak rendelkezésükre. Az idei (1924) esztendőben Fényes Adolf körül, aki a szellemi feje a társaságnak, a régebbiek közt Szlányiék, Zombory, Pólya Tibor és Pólya Iván, Szüle Péter, Vidovszky dolgoznak majd a telepen, új tagként pedig Zádor István csatlakozik hozzájuk. Természetesen 57. kép. A románok szétlőtte vártemplom (Dr. Urbán Lajos fotója 1919-ből) továbbra is ott lesznek Fényes Adolf volt növendékei, akik ma már a fiatal festő-generáció komoly értékeiként szerepelnek: Moller Pál, Bertalan, Péter Marianne, Á/dor és a többiek."

m Ugyanennek a közlésnek egy másik újságot idéző írása szerint a telep már az 1923-as esztendőben is funkcionált, sőt az is kiderül belőle, hogy már 1922-ben is használható volt a műtermek egy része, hiszen, mint a 109 fi.N.: Szolnok és a proletárkultúra. Szolnoki Munkás 1. évf. 28. sz. Szolnok, 1919, április 19.2. p. 110 KAPOSVÁRI Gyula 1977.19.