Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette

sikerült „nagymama", Nerfeld Ferencné pedig részben fűszernagykereskedő feleségi minőségében, részben pedig a legrégibb szolnoki családok egyik leszármazottjaként a Nerfeld Bankház cégvezetői beosztásában a bankvilágot szerepelteti a rangos összejövetelen.

95 Amely, - mint ahogy az a leírásból is kitűnik - nemcsak színes, jó hangulatú és felhőtlen volt, de súrlódásmentes is, úgyhogy nem csoda, ha reggel 7 óráig maradt együtt a vidám társaság. S bár a művésztelep avatott tollú és talán leghűségesebb krónikása, Lázár Béla kezdettől fogva őszintén hitte és vallotta, hogy Szolnokon Pettenkofenék óta a lakosság körében olyan a közhangulat, hogy az ország legkülönfélébb részéről érkező, s a városban megtelepedni szándékozó, rendkívül heterogén összetételű festő gárda művészeinek: „... ott sem ellenkezéssel, sem közönnyel nem kell(ett) már megküzdenie...(mert) a közönség (is) tudta, mit jelent a számára - kulturális értékén felül - egy művésztelep létesülése.... '** A jogos aggodalom, amit más, a helyi dolgokkal kevésbé ismerős ítészek meg is fogalmaztak, vagyishogy netán tán nem csiszolódik össze a művészgárda és a városi lakosság, végül is nem következett be, nem a szorongás, hanem Lázár optimizmusa igazolódott. Mert néhány év alatt a városi polgárok és a telepiek összerázódtak: a festők és a művésztelep teljesen beleépült a város életébe, a település része, sőt büszkesége lett, teljesen szervült. Nemcsak a kortárs hírlapi cikkek, de az alkotók szerint is. Zádor István 1908-ban került először kapcsolatba a szolnokiakkal, s élete végéig kötődött a művésztelephez, így talán ő a legkompetensebb, a kialakult állapotokat jellemezni. Egyik nyilatkozatában elmondja, hogy a kolónia „...tagjai évtizedeken át a legnagyobb harmóniában dolgozhattak és semmiféle incidens nem zavarta az egyébként nem könnyen kezelhető művészek együttműködését... *'. Hasonlóképpen „harmonikus benső életről" beszél Hollósné Mattioni Eszter is a svéd sajtónak 1939-ben adott nyilatkozataiban.

98 Szép Ernő, a finom hangú lírai költő és író, aki gyakori vendége volt a szolnoki művésztelepnek, visszarévedve „...a boldog szolnoki nyár"-ra, azt veti papírra, hogy „...sajnálhatja, aki nem látta a gyönyörű parkot a Tiszapartján. Fák és ágyások közt a felgyűrt ingujjal pingáló művészeket; aki nem élvezhette ennek az oázisnak a szeretettel és jókedvvel teli életét. Vagy harminc esztendeje teremtették meg a művésztelepet Szolnokon Szlányi Lajos meg Fényes Adolf, a szolnoki táj két hűséges piktora. Leédesgettek egy kis csapat fiatalt a maguk társaságából, a Szinyeisták közül, a két Pólyát, Tibort meg Ivánt, Zádor Istvánt, Hermán Lipótot, Vidovszky Bélát, Borbereki Zoltánt, Aba-Novák Vilit. Micsoda kedves napokat, estéket töltöttem ott nyaranta, mikor megmegszöktem a világ elől, magam elől a szolnoki telep szelíd vademberei közé...'

m S ezt a kiegyensúlyozott, harmonikus baráti viszonyt örökíti meg Luttor Ferenc műkritikus is egyik szolnoki műterem látogatása során a következő szavakkal: "Egy tehetséges, ifjú művésznek, Jávor Pálnak műtermében voltam. Azaz voltunk. Mert az asztal körül és az asztalon, meg a széktámlán, meg a pamlagon elnyújtózva, törökülésben - a legkényelmesebb pózokban elhelyezkedve diskurált 5-6 fiatal művész. Természetesen ingujjra vetkőzve, hollandi pipákkal a fogak között, s amint az a bohém jelleghez illik, a legkisebb meglepetés nélkül fogadtak. Egy néhai sült csirke csontmaradványai s néhány üveg szóda... Hamar barátságot kötöttünk s szívesen bemutatták a műtermet. Bi95 Szerk:HIRN László és ZSADÁNYI Oszkár Szolnok, 1928.; SCHEFTSIK György (Szerk.) Pécs, 1935.. 96 dr. LÁZÁR Béla. Budapest, 1913. 29 - 30. p. 97 ZÁDOR István emlékezése a Szolnoki Művésztelepről. Jászkunság, XIX. évf. 1973. március, 1.sz. 34. 98 N.N.: Szolnok szerepe a művészcsereakciókban. Hollósné Mattioni Eszter 49. kép. Festők a Szolnoki Művésztelepet) zony ott csak néhány falnak fordított kép volt (talán, hogyha megfordítják, így nagyobb a hatás), kezdő művész, de erős tehetség munkái. A berendezés persze még nem nagy perzsaszőnyegek, törökfegyver, pálmák s miegyéb, hanem a jókedv, a munkaerő, meg a világosság... "

10

° A műkritikus írása a telepi jó hangulaton kívül mást is közöl velünk. Azt, hogy ezt az alapítók, az idősebb művészek által kialakított kedélyállapotot a fiataloknak is át kellett venniük, és át is vették. Hiszen csak egy töretlen folyamat eredményeként születhettek a fentebb idézett Zádor-, Mattioni-féle valós, s nem múltat szépítő emlékezések. Mint ahogy a korábbiakban már szóltunk róla, a fiatalok a telep megszületésétől kezdve folyamatosan jelen voltak, és fontos szerepet játszottak a kolónia életében. A szolnoki művésztelep-történeti kutatások jelenlegi állása szerint ma még alig ismert a művésznövendékek, illetve az ösztöndíjasok pontos névsora. A második világháború alatt ugyanis megsemmisült a Művészeti Egyesület által külön kezelt, telepre vonatkozó dokumentációs anyag, s esetleges és másodlagos források kerülnek elő időről időre a primer anyag helyett. Ezekből pedig mind ez ideig csupán néhányuk szolnoki tartózkodása igazolható. Márpedig tudjuk, hogy számuk igen jelentős, hiszen 1911-ben az egyesület a korábbi sikerekre, eredményekre támaszkodva azt kérte a kultuszminisztertől, hogy rendszeresen küldjön a nyári időszakra olyan művésznövendékeket, akik a plein air festésben a telep törzstagjainak felügyelete mellett gyakorolhatják magukat. A miniszter teljesítette a kérést, minek eredményeként 1911-ben megalakult a szolnoki művésztelep nyári iskolája a Közoktatásügyi Minisztérium, a Képzőművészeti Főiskola, a Művésztelep vezetősége és művésztagjainak közreműködésével. „Rendeltetése volt, hogy fiatal művészeknek, különösen a Főiskolai növendékeknek alkalmat nyújtson arra, hogy magukat a nyár folyamán és elismert művészek vezetése alatt tovább képezhessék és különösen a pleinair festést gyakorolhassák." - olvashatjuk a Fényes Adolf és Szlányi Lajos szignálta, a Tanácsköztársaság idején fogalmazott újraalakulási kérelemben.

101 De aztán egyszerre minden megváltozott. A nyári iskola újraindítási folyamodványát fogalmazó tanácsköztársasági kérelmezők megfogalmazásában ez egy egyszerű kijelentő mondatként hangzik: Svédországba, Zádor István Hollandiába ment ki csereakció révén. Nemzeti Jövőnk, VIII. évf. 1939. júl.12.1. p. 99 Idézi KAPOSVÁRI Gyula: A Szolnoki Művésztelep életéből. Szolnok — 1973 — Budapest. 100 Idézi KAPOSVÁRI Gyula: A Szolnoki Művésztelep élete, Szolnok, 1977. 8. p. 101 Idézi KAPOSVÁRI Gyula: A Szolnoki Művésztelep életéből. Szolnok, 1977. 343